2023. augusztus 3. csütörtök

aug. 3
8:27
Átlagosan 29 oldal után merülünk bele egy könyvbe (Könyves Magazin)
Egy nemrégiben publikált, 2000 rendszeresen olvasó amerikai bevonásával készült felmérés megmutatta, mely műfajokban a legkönnyebb elmerülni. A listát a fantasy vezeti, majd következik a romantikus, a történelmi és a science-fiction jellegű olvasmány.
aug. 3
8:39
A honfoglalás korát kelti életre az Ősök napja Bugacon (Demokrata)
A rendezvény kiemelt célja a keleti lovas harcmodor és a lovas hagyományok bemutatása.
aug. 3
8:45
Indie-től az elektróig, énekelt verstől a bordalokig – a Margófeszt koncertprogramja (Könyves Magazin)
Mező, szalmabálák, dombok, régi barátok, új találkozások, hideg ital a kézben, táncra, és éneklésre, összekapaszkodásra, emlékezésre hívó dalokat játszanak a kedvenc zenekaraid. Az idei Margófeszten fellép a Fran Palermo, a Galaxisok, a Platon Karataev, de ott lesz az Analog Balaton, Bérczesi Robi, a beck@grecsó és Kolibri is.
aug. 3
8:51
Lánchíd, Cseh Tamás, francia konyha és Margófeszt (Könyves Magazin)
Első augusztusi programajánlónkban találsz ifjúsági mozit, hídpikniket és persze hívunk nagyon a Margófesztre is!
aug. 3
12:33
Analog Balaton, Platon Karataev és Aranyakkord egy kis zalai faluban: egy hét múlva kezdődik a Margófeszt (Könyves Magazin)
Augusztus 10. és 12. között zenészek, írók, költők és slammerek töltik meg a Keszthely és Hévíz közelében található Szentgyörgyvár utcáit és tereit a háromnapos Margófeszten. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros program legnyugatibb csatlakozott településén a látogatók felfedezhetik Zala megye természeti, kulturális és gasztronómiai ér
aug. 3
12:36
Ezek most a legmenőbb spanyol sorozatok a Netflixen (Blikk)
Nem kukkantott még bele a Netflix nemzetközi kínálatába? Nagy hiba, ugyanis a platformon a világ minden tájáról érhetők el filmek és sorozatok. A spanyol felhozatal például eléggé impozáns, hiszen több széria is bekerült az USA top 10-es listájába az elmúlt pár évben. Összeállításunkban most a legmenőbbeket mutatjuk meg.
aug. 3
13:15
Borda Réka: Komoly verseny folyt, a nyertesek kiválasztása sem volt magától értetődő feladat (Könyves Magazin)
Borda Réka: Komoly verseny folyt, a nyertesek kiválasztása sem volt magától értetődő feladat
aug. 3
13:21
Hollywood fertőzte meg az ókor-imádattal, fejben a legtöbb időt azóta is Rómában tölti (Könyves Magazin)
Sherlock Holmes és az ókor iránti rajongása indította el Steven Saylort azon a pályán, melynek főbb csomópontjait egy másfél tucat kötetet számláló regényfolyam, egy gigantikus Róma-trilógia, és további történelmi, illetve a jelenben játszódó bűnügyi történetek jelölik. A legnépszerűbbnek számító Roma Sub Rosa-sorozat első és második része (Római v
aug. 3
15:33
Az év strandétele a Balatoni nyelves lett (Demokrata)
A Balatoni nyelves egy spenótos krémsajttal, paradicsommal, bazsalikommal és bakonyi füstölt marhanyelvvel készített házi lepény.
aug. 3
15:51
Marhanyelves lepény lett az év strandétele (Demokrata)
A további kategóriákban a legjobb bisztróétel a balatonboglári Gianpiero's hideg tökfőzeléke lett.
aug. 3
16:12
A súlyos beteg Bruce Willis szerepet kaphat Quentin Tarantino utolsó filmjében (Blikk)
Quentin Tarantino utolsó, tizedik filmjében állítólag szívesen adna egy szerepet az afáziával és demenciával diagnosztizált Bruce Willisnek, hogy a színészlegenda méltóképpen búcsúzhasson el a nagy vászontól.
aug. 3
16:36
Nyelvessel nyerték a balatoni ételversenyt (Infostart)
A balatonalmádi Terasz Bisztró étele, a balatoni nyelves nevű házi lepény nyerte a Balatoni Kör kilencedik alkalommal meghirdetett Év Strandétele versenyét - jelentette be Kardos Gábor, a verseny ötletgazdája.
aug. 3
17:09
Sztrókja után lebénult az Iron Maiden dobosa, de már turnézik (Telex)
Nicko McBrain jobb oldala válltól lefelé lebénult, még most sincs tökéletes állapotban.
aug. 3
18:06
Ezeken a horrorfilmeken borzonghat most a mozikban - ijesztő ajánló (Blikk)
Jelenleg négy horror közül is választhatnak a mozikban a borzongani vágyók, és a sornak nincs vége, a jövő héten újabb ígéretes bemutató érkezik. Most egy csokorba gyűjtve mutatjuk be a jelenlegi mozis horrorválasztékot, legyen mire lehűlni a kánikulában.
aug. 3
18:08
Sztrókot kapott és lebénult az Iron Maiden dobosa (Blikk)
Szomorú hírről számolt be az Iron Maiden dobosa, Nicko McBrain. A zenész elmondása szerint év elején sztrókot kapott, mely következtében lebénult a jobb oldala. Azóta már sokkal jobban érzi magát, és egy rövid videót készített a rajongóknak, melyben további részleteket közölt egészségi állapotáról.
aug. 3
19:09
Egy tanár ellehetetlenítéséről szóló magyar filmet mutatnak be a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon (Telex)
Az Elfogy a levegő novembertől lesz látható a hazai mozikban.

2023. augusztus 4. péntek

aug. 4
0:21
Éttermet nyitni pokoli stresszes, de a traumáinkkal szembenézni még nehezebb (Telex)
A kegyetlen éttermi világot bemutató A mackó (The Bear) második évadában a konyha harcosai próbálnak fejlődni, továbblépni és megtanulni együtt élni a lelki sérüléseikkel, miközben szendvicsezőből Michelin-csillagra hajtó, menő éttermet építenek.
aug. 4
0:30
Zenélő Budapest - Götz Nándor szaxofon, Capriccio vonósnégyes (Metropol)
Ingyenes koncertsorozat a Kulturális Szalon teraszán.
aug. 4
0:42
Mamma mia! - mozi a Bikás Parkban (Metropol)
Filmezz a csillagos ég alatt! 12 éven felülieknek ajánlott esemény.
aug. 4
0:48
A rendező szándéka - filmvetítés a Margitszigeti Atlétikai Centrumban (Metropol)
Dél-koreai romantikus dráma, 2021. Koreai nyelven, magyar felirattal.
aug. 4
1:00
Elvis - ingyenes kertmozi a Budapest Gardenben (Metropol)
Minden héten, szerdától-szombatig ingyenesen mozizhattok a szabad ég alatt!
aug. 4
6:39
Az olasz miniszterelnök bepereli a Placebo frontemberét rágalmazásért (Telex)
Brian Molko fasisztának és rasszistának nevezte őt egy koncerten Torinóban, Giorgia Meloninak ez annyira nem tetszett.
aug. 4
8:15
A Metallica dobosa írt előszót Hunter S. Thompson könyvének új kiadásához (Könyves Magazin)
Lars Ulrich a Félelem és reszketés Las Vegasban szerzőjének Screwjack című novelláskötetéhez írt bevezetőt.
aug. 4
8:24
42 éves lett Harry herceg felesége: így nézett ki Meghan Markle, mielőtt hercegné lett (Blikk)
Ma ünnepli a 42. születésnapját Meghan Markle: mutatjuk, milyen volt, amikor még a láthatáron sem volt, hogy bekerül a brit királyi családba.
aug. 4
9:09
Őstörténetünk igazságai (Demokrata)
Csajághy György: Magyar őstörténet: hagyományok, tudományok, legendák – Heraldika Kiadó, 2022
aug. 4
9:24
Vajtó Lajos és Fésűs Nelly lánya, a kis Elza elvitte a műsort az Rtl Reggeli adásában: "majd én vázolom a helyzetet" (Blikk)
Nagyon cuki volt.
aug. 4
10:03
Stephen Hawking lányával készített képeskönyvet az univerzum rejtelmeiről (Könyves Magazin)
Stephen Hawking lányával készített képeskönyvet az univerzum rejtelmeiről
aug. 4
11:09
Tompa, Boldizsár, Visky – irodalmi programok a Margófeszten (Könyves Magazin)
Szeretnél a hűvösödő agusztusi estében, dombok között, jó levegőn irodalmi beszélgetéseket hallgatni? Akkor látogass el az augusztus 10-12. között harmadik alkalommal Szentgyörgyváron megrendezett Margófesztre, ahol szalmabálákon ülve nemcsak koncerteket hallgathatsz, rétes süthetsz vagy kenutúrán vehetsz részt, de írókkal is találkozhatsz: Tompa A
aug. 4
11:09
Megvan Jocó bácsi új munkahelye: színházban fog dolgozni (SzMo)
A Madách Színház Six című musicaljének kommunikációjában fog segíteni.
aug. 4
12:21
Merülj el a művészetben! (Demokrata)
Tavaly tavasszal a Kristály Színtérben mutatkozott be, most pedig állandó kiállítóteret nyitott a Cinema Mystica.
aug. 4
12:23
Szóban elmondhatatlan tartalom (Demokrata)
Meglátogattuk Farkas Ádámot, a képzőművészeti egyetem volt rektorát, akivel figurális és absztrakt művészetről is beszélgettünk.
aug. 4
12:39
Vadadi Adrienn hőse a szerelmet és korábbi traumájának feldolgozását egyszerre éli meg (Könyves Magazin)
Vadadi Adrienn Emlékfestés című kötetét a 2023-as tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon mutatták be. A szerzőt Gyárfás Dorka kérdezte. A beszélgetést most teljes egészében meghallgathatod.
aug. 4
12:57
Camus hőse a világirodalom legmegmagyarázhatatlanabb gyilkosságát követi el (Könyves Magazin)
„Ma meghalt az anyám. Vagy talán tegnap, nem is tudom.” A francia irodalom jól ismert mondatai, melyekkel kezdetét veszi Meursault, az algíri francia hivatalnok talányos történetének kibontása. A férfi önmaga és a külvilág számára is teljesen érthetetlen okból lelő egy arab embert a tengerparton, majd börtönbe és a tárgyalóterembe kerül, ahol belet
aug. 4
15:30
Meghalt Mick Csáky (Blikk)
Életének 77. évében elhunyt Mick Csáky, számos díjnyertes dokumentumfilm rendezője. A magyar származású brit filmes a leukémiával folytatott küzdelmében vesztette életét július 26-án.
aug. 4
15:39
Egyetemistákat mészárló tömeggyilkos lajhár – hamarosan lehet, hogy te is őt fogod nézni a moziban (SzMo)
Egy egyetemista veszi magához a látszólag ártatlan szőrmókot. A lajhár azonban elkezdi egyesével levadászni a kollégium lakóit a legújabb horrorvígjátékban.
aug. 4
15:57
Analógia: Boldizsár Ildikó és fotók is mesélnek a Balatonról a Margófeszten (Könyves Magazin)
Neked mit jelent a Balaton? A szikrázó kékséget, a víz lagúnaszerű színfoltjait, ahogy lenézel az öbölbe Tihanyból? A vitorlásokat, ahogy a büszkén szelik a habokat? A sorbanállást a lángosért, ami sosem lehet elég fokhagymás? A nagyszüleid emlékét, akikkel először jártál a tóra?Idén harmadik alkalommal lesz a Zala megyei Szentgyörgyvár az irodalom
aug. 4
16:33
Idén a négy évszak a tematikája az MVM Zenergia koncertnek (Demokrata)
Idén Vivaldi klasszikusa ihlette a tematikáját az MVM Zenergia koncertnek.
aug. 4
18:18
Lesifotó készült a sussexi hercegi párról – így ünnepelték Meghan születésnapját (Metropol)
42 éves lett Meghan Markle.
aug. 4
19:09
Meghalt Mark Margolis, a Breaking Bad színésze (Telex)
A színészt Emmy-díjra is jelölték a Breaking Bad kerekes székes szerepéért. 83 éves volt.
aug. 4
20:00
Vashegyi György: a Zeneakadémia még egy rossz személyi döntést nem bír ki (Infostart)
Az intézmény mostanra egész fennállásának egyik legsúlyosabb szakmai és morális állapotába jutott - fogalmazott levelében a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.
aug. 4
20:21
Szilágyi Péter: Kölcseyhez hasonlóan mi is hűek maradunk elveinkhez (Demokrata)
Szilágyi Péter a Himnusz írójának Szatmár megyei szülőfalujában vett részt a Kölcsey-megemlékezésen.

2023. augusztus 5. szombat

aug. 5
0:30
Orgonák éjszakája - közel 50 koncerten szólal meg a hangszerek királynője! (Metropol)
A legjelentősebb hazai és külföldi orgonaművészek közreműködésével, komolyzenei klasszikusokon kívül hallhatók lesznek még hollywoodi filmzenék is.
aug. 5
0:54
Jótékonysági Táncolj, Babám! Bulizz és segíts! (Metropol)
"Gyertek el a Margit szigetre egy jótékonysági Táncolj, Babám foglalkozásra és az esemény árát utáljátok át Tomikának!"
aug. 5
4:24
Ő volt Geszti Péter első felesége. A híres színésznőtől óriási botrány után váltak el (Blikk)
Ezt lehetetlen volt megemészteni.
aug. 5
8:45
A Balatonfüredi Borheteken mutatkozik be a Buborékok Nyara kampány (Demokrata)
A Buborékok Nyara kampány az Y és Z generációk tagjait célozza meg.
aug. 5
8:57
Megnyílt a Derkovits Gyula-ösztöndíjas fiatal alkotók tárlata (Demokrata)
Az YBL6 művészeti térben nyitották meg a Derkovits Gyula-ösztöndíjas fiatal alkotók tárlatát.
aug. 5
9:00
Bejelentették a hírt Bruce Willisről (Blikk)
Alig tudják elhinni a rajongók, hogy igaz.
aug. 5
10:36
Megszenvedett Cillian Murphy az Oppenheimer sikeréért: fogynia kellett, s hollandul is megtanult (Blikk)
A világtörténelem egyik legsötétebb napja volt, amikor az amerikai légierő a II. világháború lezárásaként 78 éve ledobta az első atombombát Hirosimára, majd Nagaszakira. A néhány hete megjelent hollywoodi szuperprodukció, az Oppenheimer a halálos csodafegyver megalkotójának állít emléket. A következmények miatt az atomtudós, Robert Oppenheimer megí
aug. 5
11:06
Rokona szerint szeretni való bohém volt: furulyázással fizette a kocsmai számláit Tersánszky Józsi Jenő, aki egyszer kicselezte a halált is (Blikk)
Az első kerület, a budai vár, a Krisztina-és a Víziváros összes kocsmájában volt egy saját széke Tersánszky Józsi Jenőnek. Hitele nem volt, de nem is volt rá szüksége, ha nem volt pénze elszórakoztatta a barátait, ivócimboráit, mesélt, énekelt, gitározott, furulyázott nekik, azok pedig fizettek a rögtönzött műsorokért. Magát nem tartotta írónak, cs
aug. 5
12:42
Mit csinál együtt Curtis exe és jelenlegi párja? Kiderült, miért találkozott Kriszti és Judit (Blikk)
Curtis egykori és jelenlegi párja együtt ünnepelték a zenész kisfiának születésnapját.

Keresés