A színész-énekesnő pályájáról, családjáról, a magyar közállapotokról, illetve meztelenségről, prüdériáról és a szorongások leküzdéséről is beszélt Veiszer Alinda műsorában.
A South Park több mint két évtizedes múlttal a háta mögött máig hatalmas népszerűségnek örvend, épp ezért a készítők folyamatosan állnak elő az újabb és újabb évadokkal. A műsor elsősorban a szatirikus és trágár hangvételéről híres, valamint rendszeresen figurázza ki a popkultúra és a közélet aktuális szereplőit és eseményeit.
Csütörtök este a Florence + the Machine nyitotta a headlinerek sorát, amit pénteken az Imagine Dragons követett. Szombaton mások mellett David Guetta lép fel a Nagyszínpadon.
A nagyszínpad előtt egy tűt sem lehetett volna leejteni, és a rajongók többsége kívülről fújta szinte az összes világslágert. A hangulatot csak a dalok között bejátszott kisfilmek akasztották meg itt-ott.
Hatalmas tömeg előtt adott egész jó koncertet a Szigeten az Imagine Dragons, de megnéztük Yungblud, Jamie XX és Loyle Carner fellépését is a pénteki napon.
Ahogy a mostani koncertjeikre, ide is a karcosabb dalaikat hozták, ami a magyar közönségnek be is jött. A külföldiek inkább csak érdeklődve hallgatták a zenekart.
A K-híd állapota miatt csak a biztonsági protokoll szerint lehet az embereket ráengedni a hídra. A másik híd a Demeter Szilárd-féle Petőfi Kulturális Ügynökség/Hajógyár Kft. kezelésében van, ott azonban csak veszélyhelyzet esetén engedik át a fesztiválozókat.
Pénteken lépett fel az Imagine Dragons, akik az idei fesztivál egyik legjobban várt előadói voltak. Látványos képeken mutatjuk meg a Sziget fesztivál pénteki napját.
Antal Ferenc 29 évesen vett részt az 1993-ban megrendezett első Szigeten, majd úgy alakult, hogy ez lett a nyarainak egyik legbiztosabb pontja. Szimbolikusan még a Covid miatt elmaradt években is kilátogatott néhány barátjával.
A drámával teli barátságok előremozdíthatják egy sorozat cselekményét, de most mutatunk ötöt, amik már túlmentek a józan ész határain és bőven kimerítették a mérgező fogalmát.
Eddig nem hallott titkok derültek ki a Casablanca című filmről, a főszereplő Humphrey Bogartról és a rendező Kertész Mihályról. Hiába lett minden idők egyik legsikeresebb ikonikus mozialkotása, a stáb azt hitte, meg fog bukni, hiszen kínszenvedés volt az 1942-es forgatás. A rendező ordibált, a főszereplő ivott, veszekedtek, a pénz pedig elfogyott.
Csütörtök este a Florence + the Machine nyitotta a headlinerek sorát, amit pénteken az Imagine Dragons követett. Vasárnap mások mellett David Guetta lép fel a Nagyszínpadon.
A Harry Potter már több mint két évtizede tartja lázban a rajongókat: mind a könyvek, mind a filmek máig hatalmas népszerűségnek örvendenek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a történetből a jelek szerint hamarosan sorozat készül. A sztori leglelkesebb követői pedig arra sem restek, hogy tovább gondoljanak ezt-azt... Bár a HP-univerzum teóriá
A színmű legelső bemutatója 1916-ban a Vígszínházban volt, ami akkora siker lett, hogy a pályakezdőnek számító szerző azonnal felkérést kapott a következő színpadi műre. Most augusztusban te is megnézheted!
Ismét bizonyították, hogy Magyarországon nem tudnak rossz koncertet adni. A Mumford & Sons viszont szerethető, de nagyon kiszámítható volt, a Nothing But Thieves pedig sokkal jobb is lehetett volna. Beszámolónk a Sziget negyedik napjáról.
Itt a Szeretlek Magyarország első podcastje, az 'Emlékszem, amikor...,' amelynek első részében Náksi Attila és Gerendai Károly mesél a 90-es évek zenei világáról.
A Grizzly II. című filmet egy chicagói sajtnagykereskedő hozta tető alá. A film akkor nem került a mozikba, csak 2020-ban mutatták be egy független filmes fesztiválon.
A vasárnap hangulata semmivel nem maradt el a korábbi napokétól, sőt! Felhőtlen bulizás, arcfestés, szabad szerelem és rengeteg zene a Sziget negyedik napján.
Amélie Nothomb 25 éves korában robbant be a frankofón irodalomba, az 1992-ben megjelent első regénye, A gyilkos higiéniája hatalmas siker lett. A belga arisztokrata családból származó extravagáns, grafomán szerző azóta a francia írói középnemzedék egyik legnépszerűbb, leginkább elismert és legtermékenyebb tagja harmincegy megjelent regénnyel. A Fra
Mi lenne, ha James Bond és a Mission: Impossible filmeket a Netflix csinálná? Hát nem más, mint a Rachel Stone – Mindent vagy semmit! Egy átlagos akciófilm, amiben közepesen nagyobb nevek ugrálnak zöld háttér előtt.
A Grizzly II. című filmet egy chicagói sajtnagykereskedő hozta tető alá. A film akkor nem került a mozikba, csak 2020-ban mutatták be egy független filmes fesztiválon.