30 éves a Dookie, amit a Green Day szokatlan módon ünnepel: elfeledett elektronikai eszközökön és gyerekjátékokon adják ki a lemez dalait. Ráadásul előre figyelmeztetnek mindenkit a szörnyű hangminőségre.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával Sydney Woolloomooloo városrészének egyik galériájában nyílt tárlat Gyulai Líviusz munkáiból. A kiállítást Csenger-Zalán Zsolt, Magyarország ausztráliai nagykövete nyitotta meg október 8-án.
A Német Lemezkritikusok nagydíját nyerte el Várjon Dénes zongoraművész Beethoven szonátáiból álló ötlemezes felvétele, amelyet a német hegedűssel, Antje Weithaasszal közösen készített. A projektet harmadszor ismerte el a neves zsűri, ami egyedülálló a díj történetében.
A negyvenéves múltra visszatekintő videójáték-óriás évek óta kínlódik, az elmúlt napokban pedig már a cég eladásának híre is felröppent. A szenvedés okai remekül bemutatják, milyen kihívásokkal küszködik a videójáték-ipar.
1908-ban ezen a napon nyílt meg a szombathelyi Savaria Múzeum, az egyik legnagyobb és legrégebbi múltra visszatekintő vidéki kiállítóhely. Az intézmény nagyszámú római kori leletet mondhat magáénak, régészeti, néprajzi, történeti és természettudományi gyűjteményeiben pedig mintegy félmillió tárgyat őriznek.
Az 50-es és 60-as évek akusztikus zongoratrióinak hangzásától elrugaszkodva az Oùat a kézműves együtt zenélés emlékét és mai perspektíváit járja körül.
A lúgos orvos áldozatáról, Renner Erikáról írt könyv a brutális támadás mellett arról is szól, hogy az igazságszolgáltatás hogyan bántalmazza újra az áldozatot.
Az Európai Unió által támogatott Life SakerRoads projektben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei műholdas nyomkövetővel és keresőkutyákkal segítik az év madarának választott kerecsensólyom állománycsökkenésének megállítását az észak-alföldi régióban.
Hihetetlen, de egy Netflix-sorozat új évada miatt folytat nyilvános vitát Emmanuel Macron francia elnök és Róma polgármestere, Roberto Gualtieri. A két politikus azért küzd, hogy az Emily Párizsban című sikersorozat az ő városukban folytatódjon. Mutatjuk, mivel érvelnek a dolog mellett.
Exkluzív élményt ígér a rajongóknak az Ivan & The Parazol október 25-i lemezbemutató koncertje. A közönség az Akvárium Klubban egyetlen estén hallhatja az új anyagot, amely csak később fog megjelenni.
Las Vegasban tűzijátékkal búcsúztatták a kaszinóváros egyik utolsó klasszikus hoteljét, a Tropicanát kedd este. Az épületet éjszaka irányított robbantással semmisítették meg.
Karácsonyi csodashow című ünnepi műsorával vár kicsiket és nagyokat október 19-től a Fővárosi Nagycirkusz. A nemzetközi produkcióból ízelítőt kínáltak a sajtó képviselői számára.
A Királyok könyvét fellapozva egyszeriben kibontakozik a történelmi és családi drámákkal teli korszak: az évszámok és események mögött sorsok, jórészt apa-fiú történetek tárulnak fel.
A Kovács László–Zsigmond Vilmos operatőrdíjak odaítélői a rendezvény alapítása óta különböző díjakkal ismerik el a magyar operatőrök közösségének azon tagjait, akiknek karrierje példaértékű a magyar filmgyártás világában. Idén mások mellett Baranyai László, Kurucz Sándor és Lakatos Iván is elismerésben részesül.
Lantos Zoltán hegedűjátékával és Tisza Kata felolvasásaival kísérve mutatták be a szerző nyolcadik, A semmi megszelídítése című kötetét. Illés Andrea kérdései kitértek a semmi természetére, új szerzői területekre, és azt is megtudtuk, milyen prizma van Tisza Kata agyában.
Az idei ősz a magyar filmek dömpingjéről szól, de ezek jelentős része olyan, amiben már nincsen a magyar állam finanszírozása. Hogyan lehet egyáltalán ilyen körülmények között alkotni, mentálisan mennyire megterhelő, és egyáltalán: megéri? Lehet zsákban táncolni? Szilágyi Zsófiát, Herendi Gábort, Reisz Gábort, Pálfi Györgyöt és Szimler Bálintot kér
Az Anyám tenyere lapjain Kollár-Klemencz László nemcsak a természet, ember és állat együttélésének lehetőségeit mutatja meg, de Isten kereséséről és a létezés legelemibb tapasztalatairól is tanúságot tesz.
A magyar filmek és filmkészítők egy lépéssel közelebb kerültek az Oscar-díjhoz: a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál Magyarországon elsőként felkerült az Oscar-kvalifikáló fesztiválok listájára.
A streamingszolgáltatók kifutóján most egy remekül szabott dokusorozat, a Vogue: A 90-es évek bemutatója látható. Tartalmi címmel van dolgunk, a Vogue című divatmagazin alkotói, illetve modellek és tervezők mutatják be a kilencvenes évek divatvilágát, azt az időszakot, amikor a popkultúra lett a kollekciók egyik legfőbb ihletője.
Az elmúlt időszakban két hatalmas hurrikán is végigsöpört az Egyesült Államok délkeleti partvidékén, emberéleteket követelve és hatalmas károkat okozva. Taylor Swift amerikai énekesnő most 5 millió dollárt adományozott a természeti csapás áldozatainak megsegítésére.
Az elmúlt héten érkezett az örömhír, miszerint hivatalosan is készül a Neveletlen hercegnő várva várt harmadik része. A rajongók nagy örömére Anne Hathaway immár harmadszor öltheti magára Mia Thermopolis hercegnő szerepét, amivel több mint két évtizeddel ezelőtt meghódította a nézők szívét. Hamarosan ezzel végre újra visszatérhetünk Genoviába, de v
A versszakokban fájdalmasan valóságos képeket mutatnak be, mint a kivágott fák, vagy a kiszáradt tavak, de mellé bátorító refréneket és zenei világot társítottak, hogy erősítsék a dal üzenetét.
Az olvasás kreatívabbá és empatikusabbá teszi az embert, és aki rendszeresen olvas, az jobban helyt áll a munkában, magánéletben egyaránt – mondta el kutatásokra hivatkozva Vincze Máté.
Áron frissen végzett bölcsész, elhagyta a barátnője és szülei folyton az álláskereséssel nyaggatják, pedig a fiatal srác csak próbál levegőt kapni – generációs életérzést kapott el Reisz Gábor 2014-es Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmje. Bár aprópénzből és szívességekből készült, a nézők és kritikusok is nagyon szerették. Interjú a
A Kudarcos terápiák című interjúkötet bemutatóján szóba kerültek a szakképzés hiányosságai, a terapeuták érzései és az indulatok is. Fotók: Kováts Zsófi, Hinsenkamp-Fekete Tina/margófeszt
Honnan ered az olvasás iránti szeretetünk? Minek a hatására forgattuk könyveinket önszántunkból, és mikor nyomták kezünkbe először tanáraink a sokoldalas papírnyomtatványokat, mondván, ha tetszik, ha nem, azt márpedig végig kell olvasnunk? A Könyvjelző sorozatunk legújabb számában a kötelező olvasmánnyal címkézett élményeiről Bakos Réka néprajzkuta
120-150 km/órás széllökéseket és csaknem 8 méteres hullámokat sikerült túlélnie egy férfinak a nyílt vízen egy hűtőláda segítségével. Végül egynapnyi hánykolódás után a parti őrség helikoptere mentette ki 48 kilométerre Floridától. Nem tudni, hogy a kétségbeesés vagy filmélményei inspirálták-e a férfit, de egyszer Indiana Jones is egy hűtőben élt t
Sok költözés, egy véres mészárlás, egy halott testvér és egy súlyos ízületi gyulladás, amitől nem működnek rendesen az ujjai. Bár Han Kang már a kilencvenes években elkezdett írni, nemzetközi hírnevet csak 2016-ban szerzett egy csaknem tíz évvel azelőtt megjelent könyvéért. Portré a legújabb irodalmi Nobel-díjas íróról.
December 6-án érkezik a SkyShowtime-ra A Sakál napja című regény sorozatváltozata, amelynek főszerepében az Oscar-díjas Eddie Redmayne tör a francia elnök életére. A most megjelent előzetesben budapesti helyszíneket is felfedezhetünk.
Nem hagyja abba a zenélést, csak a saját, kicsit lassabb tempójában folytatja tovább - mondta az InfoRádióban Csík János. A Kossuth-díjas zenész, a Csík zenekar alapítójának életében ezzel egy meghatározó időszak zárul le, a nevét viselő együttes 2025-től Gál Tiborral folytatja a munkát. Csík János hangsúlyozta: nem zenekaron belüli feszültség miat
A Francia Intézet legújabb filmvetítés-sorozata utazásra invitál: október 15-e és 31-e között 17 nap alatt az erdő mélyén megbúvó falucskából Szicília hegyein, Iránon és Tokión át akár a Marsig is eljuthatunk az általa vetített animációs filmekkel.
Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban második évada hosszú idő után bizonyíthatta volna, hogy nemcsak ugyanazt a szintet képes hozni egy műsorral az RTL, amit korábban felépített, de még túl is tudják szárnyalni azt.
Száz éve mutatták be a Corvinban, száz évvel később megint meg lehet ott nézni a világ egyik legjobb filmjének tartott Ifjabb Sherlock detektívet, aminek forgatásán Buster Keaton a nyakát törte, de csak tizenkét évvel később tudta meg.
A Máramaros megyei Szinérváralja restaurálás alatt álló egykori zsinagógájában fog működni az Erdélyi Zsidók Múzeuma – írta meg az erdélyi Krónika a zsidó örökség ápolásával foglalkozó Asociatia Maramures Heritage elnökére hivatkozva.