Bánhidi Lilla a Sorsod Borsod című regényével 2023-ban a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. A töltőm ott maradt címmel mostantól egy éven át ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a nyolcadik rész.
A Cotton Club Singers vokálcsapata Budapest rendhagyó születésnapján ismét színpadra állítja Ó, Budapest! című lemezanyagát, amely széles merítésben mutatja be a 20. század magyar, Budapestről szóló utcadalait.
Bornai Tibort, a Kft együttes billentyűs-énekes-dalszerzőjét ezer szál köti Szegedhez: kedvenc városában töltötte gyerekkora nyarait, a Tisza-parti strandon csúszdázta lyukasra a fürdőnadrágját, dalt írt szegedi szerelme történetéről és a Kft-vel is gyakran koncertezik Csongrád-Csanád vármegye székhelyén.
Az életünk barátságok mentén formálódik, különösen a nehéz pillanatokban. Kovács Krisztián új regénye megmutatja, hogyan képesek ezek a kapcsolatok átlendíteni bennünket a mélyponton. Fotók: Hinsenkamp-Fekete Tina / margófeszt
Nem értjük egymást és valójában nem is érdekel minket a másik, csak tárgyakat rakosgatunk és üres mondatokat mondunk. Hajdu Szabolcs filmtrilógiájának záróepizódját, az Egy százalék indiánt láttuk.
Életük legmegpróbáltatóbb és legkeményebb kalandját élte át közösen Béres Anett és Sáfrány Emese az Ázsia Expresszben. A kalandreality ötödik szériájában egészen az utolsó napig eljutottak, majd kiderült, ők lettek az elsők. Az egyedülálló édesanya érzelmes sorokkal üzent a műsor után.
Idén 25 éves a magyar metáltörténelem egyik legfontosabb zenekara, az Isten Háta Mögött. A tagok szerint a felszabadultság, az öntörvényűség tette kivételessé a zenekart, ami mentes volt a pozőrködéstől.
1893-ban ezen a napon kezdődött meg Budapesten a közcélú villamosenergia-szolgáltatás. A történelmi Magyarországon 1884 novemberében Temesváron helyezték üzembe az első villamosenergia-fejlesztő telepet, majd 1888-ban Mátészalkán indult meg az áramszolgáltatás – ugyanakkor, mint Párizsban.
Jön a Direkt terápia második évada Harrison Forddal, debütál Cate Blanchett és Sacha Baron Cohen váratlan párosa, és francia sorozat érkezik a párizsi terrortámadásról a Maxra. Heti streamingajánló.
Sally Rooney új regényében, az Intermezzóban egy gyászoló testvérpár áll a középpontban. Egyikük nagymenő ügyvéd, másikuk életét a sakk tölti ki. Most beleolvashatsz a könyvbe.
Marschner A vámpír és Bizet Gyöngyhalászok című operái mellett gálakoncerttel mutatkozik be a Szentpétervári Kamaraopera október 18. és 20. között a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában.
Molnár Vilmos, egykori ministránstársam számára természetesnek tűnik, ami mögött óriási teljesítmény van: hogy karriert csinált Németországban, de nem szállt a fejébe a dicsőség, hogy önkritikus és önironikus maradt, és mindenekelőtt hogy még a gyermekeihez képest sem mindig ő akar az okosabb lenni.
A hirado.hu újonnan induló Lelki percek című, vasárnap délelőttönként jelentkező sorozatában Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református lelkész az emberi élet értékéről gondolkodott. A Vértesaljai Református Egyházmegye esperese megosztotta velünk személyes történetét arról, hogy milyen volt neki egy értelmi fogyatékos testvér mellett felnőni,
A szegedi filmfesztiválon 9 nagyjátékfilm, 6 dokumentumfilm és 22 kisjátékfilm versenyzett a fődíjért, a legjobb operatőrnek járó Zsigmond Vilmos-díjért. A nívós elismerést idén a Szabó Gábor által vezetett szakmai zsűri José Grimaldónak, a mexikói Apnea operatőrének ítélte meg.
Munkácsy Mihály nagyméretű, Randevú az ablaknál című olajfestménye, Czigány Dezső 1920 körül készült Csendélete, valamint Kondor Béla Apáca és a pap című képe is látható a Virág Judit Galéria aukciós kiállításán. A tárlatot október 14-ig lehet megtekinteni. Az InfoRádió Virág Judit galériatulajdonost kérdezte.
Milyen egy fotós szemével a világ? Hogyan tud lecsapódni az előttünk látott kép egy-egy szöveggé formált világban? Mi a látszat és mi a valóság? Szöllősi Mátyás idén megjelent Fóbia című regényét Szabó Imola író és intermediális alkotó mutatta be az őszi Margó irodalmi fesztiválon.
Orbán Viktor tavaly még azt vizionálta, hogy az akkumulátorgyárak és a kormány újraiparosítási programja miatt 300 ezer vendégmunkásra lesz szükség rövid időn belül. Közben a magyar emberek kétharmada saját honfitársában sem bízik, nemhogy az intézményekben. Ellentmondások jellemzik ezt a foglalkoztatáspolitikai tervet, a feszültségek idővel robban
„Úgy kinyalakodott, hogy még a csillárt is magára vette” – hallottam gyakran kislány koromban a humoros megjegyzést, amikor valaki nagyon kiöltözött. El sem tudom mondani, hányszor elmélkedtem azon, hogyan lehetne felvenni a csillárt, vagy hogyan tudnék a csillárból ruhát csinálni. Amikor Szent István körúti szalonunk épült, és megérkeztek a csillá
A Vigasz című verseskötet bemutatóján nem csak a gyászfeldolgozás témája került elő, hanem az öröm, a varázslat és egy törött tükör is szóba került, de Szabó T. Anna azt is elárulta, hogyan tartja szárazon a puskaport, ha ihletről van szó. Fotó: Kováts Zsófi / margofeszt
Zenei géniuszok találkoznak három helyszínen az Orosz Zenei Fesztiválon, egy Liszt-korabeli harmónium is megszólal a zeneszerző születésnapi koncertjén, a Máv Szimfonikus Zenekar pedig ötestés sorozatban adja elő Beethoven összes szimfóniáját Takács-Nagy Gábor vezényletével. Koncertajánló.
Múlt heti cikkeinkben megjelenik témaként az alkohol a képzőművészetben és Tilla új filmjében, de foglalkozunk az alkotás mámorával is. Nem feledkeztünk el az olvasás, zenehallgatás, a műbefogadás és a műalkotás okozta hasznos tudatmódosulásokról sem.
A Miskolci Nemzeti Színházban hagyományosan, a társulat művészeivel, míg a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a 2024-es Atlantisz Program két győztes diákszínjátszó csoportjának tagjaival mutatták be Shakespeare klasszikusát.
A margós bemutatón Szegő János beszélgetett Kemény Istvánnal a Lovag Dulcinea című kötetről. Szóba került Ivanhoe és egy felöltöztetett ló, a légies központozás, Cervantes dühe és egy robot is. A felolvasások során közreműködött Lovas Rozi. Fotók: Kováts Zsófi / margófeszt
Nem kell tovább várni: elérhetőek A nemzet lánya című minisorozat első részei a Direct One kínálatában. Ennek apropóján beszélgetett a Magyar Nemzet Bán Mórral, a Hunyadi-könyvsorozat szerzőjével.
"A mindenféle sötétsége, komorsága és korlátoltsága ellenére a hatvanas évek időszaka egyszerre tűnik letisztultnak és kiszámíthatónak" – mondja Finy Petra író, költő, akivel Ultramarin című új regényéről, az Ottlik-hatásról és a karizmatikus tanárfigurák fontosságáról beszélgettünk.
A hétvégén megnyitotta kapuit a Vígszínház közvetlen szomszédságában lévő épületben a Víg Szalon, a teátrum negyedik játszóhelye. Az egykori kávéházi, majd üzlethelyiséget a Vígszínház azzal a szándékkal bérelte ki és újította fel, hogy a klasszikus szalonkultúrát újraértelmezve egyfajta találkozási és közösségi teret hozzon létre.
A szombathelyi Weöres Sándor Színház színművésznője megingathatatlanul hisz az eredendő emberi jóságban. E meggyőződését legújabb főszerepében, A fösvény megszállottan fukar, mérgező személyiségű, szeretetre képtelen Harpagonjaként is igyekszik bizonyítani.
Október 21-én az Erkel Színházban lesz az augusztusban elhunyt Novák Ferenc Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, a nemzet művésze nyilvános búcsúztatása.
Mit kezdjünk az elhunyt alkotók után maradt kéziratokkal? Ennek a rendkívül bonyolult morális kérdésnek a mérlegelése után Siklósi Örs családja és barátai úgy döntöttek: kiadják az énekes korai verseit. A kötetet az Őszi Margón mutatták be.
A 2019-es film folytatása ismét egyedi módon hívja fel a figyelmet aktuális társadalmi problémákra, kár, hogy néha belegabalyodik a saját, ködös sztorijába. Enyhén spoileres kritika.
1942-ben ezen a napon született Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, a modern magyar irodalom egyik meghatározó alakja. Fényképész szakmunkásként dolgozott, majd 1967-ben jelent meg első kisregénye, A Biblia. 1986-ban került az olvasókhoz monumentális nagyregénye, az írói ábrázolásmódot megújító Emlékiratok könyve, amelyen 1973-tól dolg