Április közepén 11. alkalommal állhatnak rajthoz a futás szerelmesei a balatonfüredi Vitorlás téren, és hódolhatnak szenvedélyüknek a "magyar tenger" mellett. A nevezők négy versenytáv közül választhatnak. Mutatjuk a részleteket!
A romantikus filmekből lássuk be Dunát lehetne rekeszteni, ennek ellenére viszont van néhány szuper alkotás, amik tényleg nagyszerűen sikerültek. Talán nem túlzás azt mondani, hogy egy-egy gyöngyszem simán felkerülhet a "minden idők legjobb romantikus filmek" listájára. Összeállításunkban most hoztunk három ilyet is.
Március végén érkezik az Apple TV+-ra egy Steve Martinról szóló kétrészes dokumentumfilm. A produkció azonban nem csak a nagy sikerekkel foglalkozik, hanem a kudarcokkal is. Sőt, még azt a hírhedt esetet is felemlegeti, amikor a Bilko főtörzs londoni premierjén egy (ál)riporter megkérdezte Martintól, hogy miért nem vicces már.
Eötvös Péter Szent István Renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerzőt, karmestert, zenepedagógust, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakját a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti.
Ma ünnepli az 59. születésnapját a négyszeres Golden Globe- és kétszeres Emmy-díjas amerikai színésznő, a Szex és New York sztárja, Sarah Jessica Parker.
Ő már a harmadik művész, aki távozik az intézményből az elmúlt két hónapban. Szerinte az intézményben az utolsó pillanatban változtatnak a szereplőkön attól függően, ki lojális a rendszerhez.
És még egy jegesmedvét is örökbe fogadtak, ezzel még a koreai hírekbe is bekerültek. A K-pop-ikon Jimin szólóalbuma egy éve jelent meg, ezt ünnepelték világszerte hasonló ötletekkel.
A sikeres tinidráma harmadik évadát már beígérték a rendezők, ám egyelőre halasztják az újabb epizódok forgatását. Mivel az HBO azt üzente a szereplőknek, hogy addig nyugodtan kutassanak más lehetőségek után, a rajongók attól tartanak, sosem készül el az újabb évad.
Ezt hallgatja Európa című új sorozatunkban végigvesszük, hogy éppen mik a legnépszerűbb zeneszámok az EU tagállamaiban. Spanyolországban a YouTube felkapottsági listáját három hete JC Reyes & De La Ghetto dala, a FARDOS vezeti, ami Akon és Eminem közös, 2007-es Smack That című világslágerének spanyol nyelvű feldolgozása. A múlt héten 1,3 millióan h
Ez először a járvány miatt maradt el. Ezúttal a fővárosi színházak mindegyike tartott valamilyen programot. A nézők járhattak a díszletek között, vagy nyilvános próbákon vehettek részt. Ez olyan sokakat érdekelt, hogy éjjel az esőben hosszú sorok alakultak ki.
Kassák Lajos otthagyta az iskolapadot, hogy lakatosinasnak, majd vasöntödei munkásnak álljon. És hónapokig gyalogolt, hogy eljusson álmai városába, Párizsba, hogy aztán csalódottan írja, "én láttam párist, és nem láttam semmit". Ahogyan az idézetből is látszik, helyesen írni nem tudott. Autodidakta, proletár költőként elismerték tehetségét, de a N
A Késő este a Gonosszal (Late Night With the Devil) című, kis költségvetésű, függetlenfilmes horrorfilm félelmetes bevételt ért el vasárnap: 666 666 dollárt fizettek érte a nézők szerte Amerikában.
Ron Harper a Majmok bolygójában, a Pearl Harbor – Égi háborúban és számtalan másik filmben, színházi darabban, valamint a kedvelt, gyerekeknek szóló Land of the Lost című sorozat utolsó évadában is játszott.
Rangos díjjal méltatta a filmkritikusok nemzetközi zsűrije, a FIPRESCI Breier Ádám alkotását a szófiai fesztiválon. A Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával, Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán főszereplésével készült keserédes dramedy szép sikerrel megy a hazai mozikban is, már több mint 25 ezren váltottak rá jegyet - derül ki a Nemzet
A nagypéntektől húsvéthétfőig tartó időszakban az ünnepkörhöz tartozó vallási- és ismeretterjesztő filmeket, szórakoztató magyar műveket kínálnak a közmédia csatornái.
Új trend jelent meg a TikTok világában: a könyvekkel és műtárgyakkal megpakolt otthon. A "bookshelf wealth"-ként elterjedt stílus lényege, hogy úgy hasson, mint amit hosszú évek hozzáértő gyűjtőmunkája hozott létre.
A Karinthy-gyűrűs humorista, előadóművész a közmédia Névjegyek című műsorának vendégeként párhuzamot vonva keresztneve és élete között úgy látja: mediterrán növényekhez való vonzódásában, és karrierje alakulásában is lehet szerepe.