2024. március 8. péntek

márc. 8
17:39
"Ilyen ez az Új Reni" – Tolvai Reni új albumával ünnepli a nemzetközi nőnapot (SzMo)
"A legbüszkébb az Új Reni című dalomra vagyok a lemezről, amely nem csupán édesapám emlékét eleveníti fel, de összegzi mindazt, amit az elmúlt években átéltem és azt, hogy szeretek küzdeni és lepereg minden gond, ha a talpam alatt van a színpad".
márc. 8
18:03
Az Oscar-díjas magyar filmrendező kulisszatitkokkal érkezik a díjátadó estéjén (Blikk)
Deák Kristóf, 7 évvel ezelőtt vehette át a legjobb rövidfilmért járó elismerést az Oscar-gálán. Az idei filmes gálával egy időben felelevenítik majd az élményeket, miközben élőben követik majd az események a nézőkkel együtt.
márc. 8
18:36
Erősödik a népi kézművesség bázisa (Demokrata)
Závogyán Magdolna államtitkár a Kárpát-medencei népi textilfesztivál megnyitóján mondott beszédet.
márc. 8
18:57
A világ legmegosztóbb reklámja: szünet helyett a Star Warsba építették egy sör hirdetését Chilében (SzMo)
Emiatt Obi-Wan egyfolytában sörözik a filmben, de még a gonosz császárt is elcsábítja egy jéghideg dobozos sör.
márc. 8
19:18
Az EKF program legkiemelkedőbb képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítás (Demokrata)
Megnyílt a veszprémi régióhoz kötődő festményeket, installációkat, fotókat felvonultató tárlat.
márc. 8
20:51
Bostonban teltházas vetítésen mutatták be a Semmelweis című filmet (Infostart)
A Harvard Egyetemen is bemutatták a Semmelweis című magyar mozifilmet a Semmelweis Egyetem és a Harvard közötti szakmai együttműködés jegyében, a New York-i Liszt Intézet szervezésében.

2024. március 9. szombat

márc. 9
0:12
Tibi atya örökségét viszi tovább a Mém over (Telex)
Magyarország első mémshow-ja olyan, mint amikor a médiatanár kiadja házinak, hogy csinálj egy vicces mémet. Elindult a Mém over a Viasat3-on.
márc. 9
0:15
Világsiker: a Harvard Egyetemen telt ház előtt mutatták be a Semmelweis című magyar mozifilmet (Blikk)
Hatalmas népszerűségnek örvend a Semmelweis című magyar film a mozikban és azon kívül is. Olyannyira, hogy Bostonban, a Harvard Egyetemen is bemutatták az alkotást.
márc. 9
7:54
Aknay János képeiből nyílt születésnapi kiállítás Szentendrén (Demokrata)
Aknay János neve az elmúlt évtizedekben egybeforrt Szentendrével.
márc. 9
8:57
5 könyv a szamurájokról és Japánról, ha tetszik A sógun (Könyves Magazin)
Japán hadurak polgárháborújába csöppen egy angol tengerész A sógunban. Mivel az eredeti regényt most nehéz beszerezni magyarul, olyan könyveket ajánlunk, amikkel elmerülhetsz a japán kultúrában és a szamurájok világában.
márc. 9
9:39
Nem folytatja a csatorna! Végleg lekerül képernyőről az Rtl sorozata (Blikk)
Megszületett a szomorú döntés.
márc. 9
9:51
Örök klasszikus, amit mindenki imád: a Keménykalap és krumpliorr volt hazánk legkedveltebb ifjúsági sorozata (Blikk)
"Itt van, megjött Bagaméri, ki a fagylaltját maga méri!" - ezt a mondatot még azok is ismerik, akik csupán részleteket láttak az ikonikusnak számító sorozatból.
márc. 9
9:53
Ön felismeri a filmkaraktereket egy rövid leírás alapján? Tesztelje a tudását! (Blikk)
Ön mennyire jártas a filmek világában? Felismeri a karaktereket egy-egy leírásból?
márc. 9
9:54
Mesterektől élményekig (Demokrata)
Közel harminc év teljes kihasználatlanság után, tíz évvel ezelőtt, 2014. április 3-án nyitotta meg kapuit az újjáépített Várkert Bazár.
márc. 9
10:21
Ezt senki nem mondta – Tompa Andrea: A szülőség egy óriási kaland (Könyves Magazin)
Új podcastunk címe Ezt senki nem mondta!, a meghívott írókkal Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról. Az első rész vendége Tompa Andrea.
márc. 9
10:33
Még csak 67 éves lenne: tíz éve hunyt el Bajor Imre – A botránya miatt az Ortt is megbüntette, de az örök nevettető maradt a csúcson (Blikk)
Még csak a 67. születésnapját ünnepelné a mai napon Bajor Imre, a 90-es és 2000-es évek egyik legkedveltebb színésze és humoristája. A többek közt Karinthy-gyűrűvel is díjazott művész közel tíz évvel ezelőtt, 2014 augusztusában hunyt el.
márc. 9
11:03
Szlovák támogatással és közösségi alapon készült el Hajdu Szabolcs új filmje (SzMo)
Az alacsony költségvetésű, független film létrejöttét a Szlovák Audiovizuális Alap, valamint számos magyarországi egyéni és civil közösség támogatta. A Kálmán-nap jön a mozikba hamarosan!
márc. 9
13:15
Örömzene vasárnap a zsinagógában: Rhoda Scott, Roby Lakatos, Lisztes Jenő és Mexicanu koncertezik (Infostart)
Rhoda Scott, a Hammond-orgona királynője lép fel március 10-én, vasárnap a Dohány utcai zsinagógában Roby Lakatos hegedűművésszel, Lisztes Jenő cimbalomművésszel és Mexicanu harmonikaviruózzal.
márc. 9
14:09
Ferencvárosi születés és halál – Bősze, Fullajtár és Vágvölgyi B. Sántakutya-sztorijai (Könyves Magazin)
Egy zenetörténész, egy színésznő, egy főszerkesztő meg egy kerület. 117 vágány, két ceruzacsonk és pár korty Traubi. Bősze Ádám, Fullajtár Andrea és Vágvölgyi B. András voltak a Sántakutya – ferencvárosi sztorikoktél márciusi vendégei.
márc. 9
14:15
Olvass bele Márquez posztumusz regényébe, melyet most először adtak ki! (Könyves Magazin)
Gabriel García Márquez halálának tizedik évfordulóján, szerdán jelent meg a Találkozunk augusztusban című, eddig még publikálatlan kisregény, melybe nálunk most bele is olvashatsz!
márc. 9
14:45
Hamvas Zoltán a Bocuse d'Orról: lofoteni skrei és fröyai fésűkagyló is lesz a magyar tálon (Infostart)
Bemutatkozott a csapat, amely Magyarországot képviseli majd a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny európai döntőjében március 19-20-án a norvégiai Trondheimben. Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke az InfoRádióban elmondta: a csapat tagjai már hónapok óta megfeszített munkával készülnek, ugyanis a versenyen percre pontos ütemterv sz
márc. 9
15:54
Hogyan csináljunk rossz filmet? Tímár Péter tudja (Telex)
Az Egészséges erotika és a Csinibaba rendezőjéről készült egy dokumentumfilm, aminek kifejezett szándéka, hogy segítségével Tímár Péter életműve az őt megillető helyre kerüljön a magyar film történetében. A Hogyan csináljunk rossz filmet? egy egyszeri tévés bemutató után először a Telexen látható.
márc. 9
16:03
24 karátos arannyal bevont csoki-Oscar-szobor és fish and chips: ilyen ételek közül válogathatnak az Oscar-díj-átadó utáni partin a filmcsillagok (Blikk)
Idén 30. alkalommal készíti megszokott Oscar-díj-átadó utáni vacsoráját Wolfgang Puck és csapata, idén nagyjából 1500 vendégnek szolgálnak fel páratlan ételkülönlegességeket. A gálára a becslések szerint közel 150 000 csokoládéból kiöntött Oscar-figurát készítenek, közülük több ezret 24 karátos arannyal szórnak be.
márc. 9
16:39
Kiosztották az Arany Málna-díjakat – A Micimackó: Vér és méz című film lett magasan a legrosszabb (Blikk)
Kiosztották a legrosszabb filmeknek járó Arany Málna-díjakat, a Micimackó horror pedig magasan a legrosszabb lett, hiszen 10 kategóriából ötöt "megnyert".
márc. 9
17:06
Nem akar valaki feltalálni egy jó streamingplatformot? (Telex)
Az After és a Carson Coma harmadik playlistjét Bóna Zsombor gitáros szelektálta, rajta MF Doom, Ty Segall és törzsi ritmusokból inspirálódó japán kísérleti zene.
márc. 9
17:45
Kiosztották az Arany Málna-díjakat, a Micimackó: Vér és méz című film tarolt (SzMo)
Sylvester Stallone rekordot döntött, idén 16.-szor jelölték és kapott is két díjat az Expend4bles című filmjére.
márc. 9
17:48
Tarolt az Arany Málna-díjátadón a Micimackó-horror (Telex)
A Micimackó: Vér és méz című film tízből öt kategóriában lett a legrosszabb.
márc. 9
18:48
Játék még nem ragadta meg ilyen jól a lezüllött belpesti létezést (Telex)
Heti gamingajánlónkban egy ingyenesen játszható magyar fejlesztést mutatunk be. A Majd nálatok Kili Zsanna és Hegymegi János munkája, egyben a magyar Studio CiGi első, rövid point-and-click játéka.

2024. március 10. vasárnap

márc. 10
0:12
Ócska dalokkal felcicomázott, gyenge remake az új Bajos csajok (Telex)
A Bajos csajok 2024-es verziója semmit nem mond a sulis közeget mérgező online zaklatások témájáról.
márc. 10
7:36
Guy Ritchie nem bír elszakadni az Úriemberektől (Telex)
Heti streamingajánlónkban szóba kerül az Úriemberek-spinoff, illetve Jennifer Lopez és Ben Affleck szerelmi élete, amiről külön dokut forgattak az Amazonra.
márc. 10
8:03
Chuck Norris megszületett, majd hazavitte az anyját a kórházból – A színészlegendának születésnapja van, vagy inkább a születésnek Chuck Norris-napja (Blikk)
Az amerikai színész, Carlos Ray "Chuck" Norris már a 84. születésnapját ünnepli, de még mindig a világ legkeményebb férfijaként emlékeznek rá a rajongók. A születésnapja alkalmából összeszedtük a legjobb vicceket a végzetes pörgőrúgás megtestesítőjéről. A legkeményebb bunyójeleneteivel pedig azt is bemutatjuk, hogy mivel vívta ki magának ezt a címe
márc. 10
8:27
Mire számíthatunk az Oscar-gálán? Ők a díjátadó legnagyobb esélyesei (Blikk)
Újra elérkezett a filmes szakma egyik, ha nem a legjobban várt estéje: ma rendezik meg Los Angelesben a Dolby Színházban a 96. Oscar-díjátadót. A gála műsorvezetője idén is Jimmy Kimmel lesz, akinek minden esélye megvan, hogy egy több szempontból is történelmi műsort vezessen le. Nézzük, hogy az előzetes találgatások szerint mire lehet számítani, k
márc. 10
8:33
Felismeri a magyar filmeket egy-egy képkockából? Tesztelje a tudását! (Blikk)
Mennyire ismeri a magyar filmeket? Felismeri, melyik filmből vágtuk ki a pillanatokat?
márc. 10
8:42
Ma adják át az Oscar-díjakat (Demokrata)
Az Oscar-jelöltek között van Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák című film díszletberendezője is a legjobb produkciós tervezés kategóriában.
márc. 10
8:51
Magyar esély a mai Oscar-gálán (Infostart)
Ma este adják át az amerikai filmakadémia díjait a Los Angeles-i Dolby Színházban. Az Oscar-jelöltek között van Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák című film díszletberendezője is a legjobb produkciós tervezés kategóriában.
márc. 10
9:09
Ma van a születésnapja a mém-gyáros amerikai színésznek (Infostart)
Ma 84 éves Chuck Norris. A Magyarországon is népszerű színészről pár éve majdnem hidat neveztek el.
márc. 10
9:15
Hiába rajongták körbe a világsztárok, mégsem vehet részt az Oscar-gálán Messi... a kutya (Blikk)
A border collie korábban már elrabolta mindenki szívét, ráadásul a februárban tartott, az Oscar-gála jelöltjeinek ebédjén még Hollywood legmenőbb hírességeivel, Billie Eilishsal, Bradley Cooperrel és Ryan Goslinggal is összehaverkodott, a vasárnapi ceremónián azonban már nem lehet ott.
márc. 10
9:15
Ezt senki nem mondta – Ott Anna könyvajánlója az első részhez (Könyves Magazin)
Ezt senki nem mondta! című podcastunk első vendége Tompa Andrea volt, a beszélgetéshez könyvajánlót is adunk Ott Anna válogatásában.
márc. 10
9:33
Hogy csinálja? Szörnyű betegsége miatt 1% esélye volt a túlélésre, Sharon Stone mégis ragyog: ünnepeljük a 66 éves színésznőt (Blikk)
Sharon Stone a ‘90-es évek szexszimbóluma, aki leginkább dögös, kegyelmet nemismerő és erotikus szerepeivel vált ismertté. Emlékezetes szerepei mellett számos elismerést is kapott karrierje során, többek között Emmy- és Golden Globe-díjat, de Oscar-díjra is jelölték már.
márc. 10
12:48
Perelni akarják Banksyt, kénytelen lehet felfedni a kilétét (Telex)
Két műgyűjtő a művész cégét, a Pest Controlt perelné, mert évek óta nem akarják hitelesíteni a birtokukban lévő Banksy-képet.
márc. 10
14:03
Olvass bele, hogyan éltek a Párizsba emigrált orosz arisztokraták a '20-as években (Könyves Magazin)
Helen Rappaport könyvéből kiderül, hogyan próbáltak alkalmazkodni sokkal szűkösebb, új életükhöz Párizsban az egykori nemesek.
márc. 10
14:54
Erdő Péter járműveket áldott meg Rómában (Demokrata)
Ez volt az első alkalom, hogy Erdő Péter vezette az évente megrendezett szertartást.
márc. 10
15:57
Ez Magyarország jövője? A rezsim kritika (SzMo)
Az HBO legújabb nagyköltségvetésű sorozata érdekes. Mondjuk a költségvetés valószínűleg a színészekre ment el, mert elég üres az egész. Nagy hasonlóságot érzek egy másik HBO tartalommal, csak ne legyen igazam.
márc. 10
16:15
5 kevésbé ismert könyv, amiből Oscar-díjas film készült (Könyves Magazin)
Közeleg az Oscar-gála: olyan köteteket ajánlunk, melyek nyertes filmek alapjául szolgáltak.
márc. 10
17:27
Mintha bezárnának egy dobozba – beszélgetés a kortárs roma irodalomról (Könyves Magazin)
A Romakép Műhely a kortárs roma irodalomról tartott kerekasztal-beszélgetést a Pim-ben. A Balogh Attiláról és Rafi Lajosról szóló filmek levetítése után Galyas Éva, Kele Fodor Ákos és Fehér Renátó beszélgettek.

2024. március 11. hétfő

márc. 11
0:12
Meghalni könnyen és szépen is lehet? (Telex)
A friss Nobel-díjas író legújabb művében a keresztény hit elemeit vegyíti a horror zsánerével, mindössze 80 oldalon.
márc. 11
0:15
Szívszorító hírek érkeztek a Derrick című sorozat legendás sztárjáról: nincs kilátás a gyógyulására, hospice-ban gondozzák (Blikk)
Most minden arról szól, hogy az utolsó útja minél szeretetteljesebb legyen: A Derrick című népszerű, nyugat-német bűnügyi televíziós sorozat rendőrfelügyelője súlyos beteg, és már a családja sem lát kilátást a gyógyulására, ezért hospice-ban gondozzák őt.
márc. 11
0:16
Kövesse velünk a 2024-es Oscar-díjakat! (Telex)
Tizenhárom jelölés az Oppenheimernek, lehetséges magyar Oscar-díjas, és ki tudja, mennyi meglepetés.
márc. 11
0:19
Óriásit robbant a Disney+ új sikersorozata, ezt muszáj látnia! 7 érv, hogy mindenképpen belenézzen (Blikk)
Japán egyaránt híres a történelméről és modern kultúrájáról. A Disney+-on február 27-én debütáló A sógun című sorozat az 1600-as évekbe kalauzol minket a Nap országának múltjába, a szamurájok korába. Az ország vezetője, a sógun meghalt, az örököse túl fiatal a trónra lépéshez, így a sógunátusi tanács öt tagja igyekszik fenntartani az ország békéjét
márc. 11
0:23
Egy magyar zongorazseniért is izgulhatunk az Oscar-gálán: ő szerezte az egyik díjra esélyes film zenéjét (Blikk)
Ma este nemcsak Mihalek Zsuzsa izgulhat az Oscar-gála miatt, hanem egy magyar zongorista is, Péter Bence, aki egy díjra jelölt spanyol animációs film betétdalát szerezte.

Keresés