Egy teljesen légből kapott kamutörténettel keresték meg Carlson stábját, hogy teszteljék, mennyire rigorózus az ellenőrzési-szerkesztési folyamat a Fox Newstól tavaly elbocsátott riporter műsorában.
Újragondolt orwelli disztópia és a magyar képregényrajzolás klasszikusa. Egy legendás antihős születése az emberiség történetének legsúlyosabb nukleáris tragédiája. Íme, öt frissen megjelent, művészien megrajzolt képregény.
Európa korszerűtlen intézményrendszerének, gazdasági növekedése megtorpanásának, erkölcsi irányvesztésének és kulturális önfeladásának terhe alatt nyög, állítja David Harsanyi. Lehet-e példaértékű Európa? Olvass el egy részletet az Eurotrashből!
A Kaláka zenekar sok szállal kötődik Kányádi Sándorhoz. Első erdélyi turnéjukon készült el Az elveszett követ című Kányádi-vers megzenésítése, amit az évtizedek alatt sok más versfeldolgozás is követett. A Móra Könyvkiadó gondozásában megjelent Az elveszett követ című kötet ezekből nyújt válogatást. Az InfoRádió Gryllus Dánielt kérdezte.
A Most vagy soha! bemutatóján erősítették meg a rendezők a hírt, hogy már dolgoznak a következő produkción, ami a mohácsi csata feldolgozása lesz, és amit a történelmi esemény 500. évfordulójára tartogatnak.
Markovics Botond ötszörös Zsoldos Péter-díjas szerző, aki húsz éve erősíti a magyar science fiction irodalmat. A Felfalt kozmosz című legutóbbi regényében örökéletű diktátorok és egy napjainkban is ismerős kataklizma állítja kihívás elé az emberiséget. Nagyinterjú. Fotók: Valuska Gábor
Tina Harnesk Észak-Svédországban játszódó regénye egyszerre olvastatja magát egy családtörténet utolsó néhány fejezeteként és egy olyan szövegként, amelyből sok mindent megtudhatunk nyelvrokonaink, a számik történelméről és hagyományairól.
Rajtam kívül nézze meg mindenki a Kálmán-napot, üzeni Török-Illyés Orsolya, aki Hajdu Szabolcs új filmjében már nem akart szerepet vállalni, de annak örül, hogy így is elkészült. A rendezővel való túlidealizált házasságáról, anyja besúgóinak szembenézéséről és Rákay Philip savanyú szőlőjéről beszélgettünk a színésznővel.
Március 27-én dől el, mely televíziós produkciók és személyiségek nyerik a Televíziós Újságírók Díját. Az elismeréseket idén is ünnepélyes díjátadó gálaesten adják át. Az esemény műsorvezetője – a díj történetében immár hatodik alkalommal – Gundel Takács Gábor lesz.
Hevér Dániel rendezése, a Valami madarak a bergamói fesztiválon elnyerte a második díjat, míg Moldovai Katalin Elfogy a levegő című alkotása a zsűri díját hozta el a belgiumi Mons nemzetközi filmversenyéről a hétvégén – derül ki a Nemzeti Filmintézet közleményéből.
A Nobel-díjas norvég szerző egymásba írja a hófödte tájat és a koromsötét éjszakát, egymásba játszatja hősét és annak környezetét. Jon Fosse legújabb prózája tanúságtételként és vallomásként is olvasható. A Fehérség az egzakt jelentéstől a transzcendens felé vezet, így egyszerre szolgál a kivonulás és a bevezetés könyveként. Nálunk pedig a hét köny
Újra összeálltak a Hetedik mennyország című sikersorozat sztárjai egy konferencia kedvéért Los Angelesben. A Simon Camdent alakító David Gallagher ma már 39 éves, és egyáltalán nem úgy néz ki, mint a kisfiú, akire emlékszünk a tévéből.
A Petőfi Sándorról és a Márciusi Ifjakról szóló történelmi kalandfilm 1990 óta minden idők legnagyobb magyar filmes bevételét érte el a bemutatás első hétvégéjén, több mint 162 millió forint bevételt generálva.
Megfilmesíthetik a Magyar Honvédség 2021-es afganisztáni mentőakcióját. A kezdeti szakaszban járó film támogatására már több millió forintot adott a Nemzeti Filmintézet.
Torijama Akira olyat alkotott a Dragon Ballal, ami máig generációk életét változtatja meg. Mikee Mykanic, Aza, Ketioz és a sorozat egykori szinkronszínészei mesélnek az anime és a japán alkotó jelentőségéről.
Megnéztük a TV2 új modelles realityjét, a Next Top Model Hungaryt, amiből semmi sem derül ki a szakmáról. A műsor ráadásul hamar megcáfolja azt az állítását is, hogy ebben a világban bárkiből bármi lehet.
Életművét mindössze hét év alatt alkotta meg. Noha kivételesen sikeres volt, az újságok egy mondatban tudatták az ötven évvel ezelőtti halálhírét. Anyja gyerekkorában elhagyta, lengyel felesége mellett a korszak színészdívája, Domján Edit is idősebb volt nála, mellettük sem találta meg a boldogságot.
Csengettyűk címmel március 28-án kerül a mozikba a Bartos Erika meséi alapján készült Bogyó és Babóca rajzfilmsorozat új része. A premierhez kapcsolódva rajzversenyt is hirdetnek óvodás csoportoknak.
Új podcastunk címe Ezt senki nem mondta!, a meghívott írókkal Ott Anna beszélget anyaságról, apaságról, a szülői lét buktatóiról, a gyereknevelés és az alkotás kapcsolatáról. Az harmadik rész vendége Nádasdy Ádám.
A Petőfi Sándorról és a Márciusi Ifjakról szóló történelmi kalandfilm a nyitóhétvégén 75 551 nézőt vonzott a magyarországi mozikba, több mint 162 millió forint bevételt generálva - közölték a film producerei és a Forum Hungary.
Már három éve, hogy a filmben meghalt a Daniel Craig által alakított James Bond karakter a Nincs idő meghalni című filmben, most azonban kiderült, ki lehet az, aki hamarosan átveszi a helyét.
A szakszervezetek magasabb béremelést és a kollektív szerződés visszaállítását követelik, az Operaház szerint nem marad el az esti Don Giovanni-előadás.