Egy halott kisgyermeket dajkáló palesztin nőről készült kép nyerte el csütörtökön Amszterdamban a World Press Photo nemzetközi sajtófotóversenyen az év fotója díjat. A gyászt és veszteséget ábrázoló, megrázó fényképet tavaly a Gázai övezet déli részének egy kórházában készítette Mohammed Szálem, a Reuters fotósa.
Skatulya I. címmel csütörtökön megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.
Az igazgató azt írta a szülőknek, kulturális eseményre viszik a gyerekeket, valójában egy nemzetközi jobboldali politikai eseményre vezénylik őket, amin Orbán Viktor lesz a fő szónok. Könyvet ajánlunk a hír mellé.
Az After vendége, Jakab Zoltán több kultikus hardcore- és metálzenekarban is játszott, de koncert- és turnészervezőként, valamint zenekari menedzserként is sokat adott hozzá a hazai könnyűzenéhez.
Quentin Tarantino meggondolta magát, és mégsem a The Movie Critic című produkció lesz a tizedik, utolsónak szánt mozifilmje – számolt be róla a Variety.com hollywoodi filmes portál.
Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját a budai Farkasréti temetőben.
A Netflix nemcsak azt jelentette be, hogy már készül a negyedik évad, hanem azt is, hogy egy füst alatt az ötödik, egyben utolsó évadot is leforgatják.
A hétvégi pénzszórós eseményt kitaláló Mobilfox fontos kérdéseket vet fel az influenszerkultúra jövőjéről. A négymilliárd forintos bevételt termelő cég szerint közösséget építenek, de van, aki szerint csak a fiatalokat vezetik meg.
Akadnak énekesek, akik filmekben is kiváló teljesítményt nyújtanak, másokra inkább csak a nevük miatt építenek a rendezők. Valójában a popsztárok a hangosfilm kezdete óta ott sertepertélnek Hollywood körül, és se szeri, se száma az olyan sztároknak, akik a hangjukkal futottak be, hogy aztán a népszerűségüket és tehetségüket a filmvásznon is kamatoz
A Netflix Vaják (The Witcher) című fantasy-sorozatát megújították az ötödik évadra, de ez egyben a sorozat végét is jelenti – jelentette be a streamingszolgáltató csütörtök reggel.
Fedezze fel a hős orvos, Semmelweis Ignác életét, aki az anyák életéért küzdött. Kövesse nyomon a német írónő rejtélyes történetét, aki egy pillanat alatt elveszített mindent. Élje át a generációkon átívelő barátság megható történetét a "Valami madarak"-ban, és ismerje meg a "Szegény párák" abszurd, groteszk világát, ahol az erotikától túlfűtött Be
Az ukrán házaspár, Romana Romanisin és Andrij Lesziv képeskönyve érzékenyen, de bátran mesél nehéz, mégis fontos témáról gyerekeknek, arról, hogy mit jelent, ha valahol háború van.
Kulisszatitkot súgott meg Curtis: több TV2-s műsorba is hívták szerepelni idén, ám a rapper mindegyikre nemet mondott. A Megasztár zsűritagságán ugyan elgondolkodott, ám a tárgyalások megrekedtek a csatornával, miután nem tudtak megegyezni a díjazásról. Így viszont az előttünk álló hónapokban kikopik a képernyőről a zenész.
Az Örkény Színház beszélgetős műsora, a Nyílt lapokkal a második évadánál tart a Spektrum Home tévécsatornán. Für Anikó is ott ül a kártyaasztalnál, és válaszol a beküldött kérdésekre.
Az életrajzi film már régóta foglalkoztatja Martin Scorsesét, és noha korábban összetűzésbe keveredett a legendás énekes családjával, most újra nekiugrana a projektnek, nem is akármilyen stábbal.
A pszichológiát és a sötét rejtélyt kiválóan ötvöző krimi, A doboz után a héten került a boltokba A szekta, Läckberg és Fexeus közös regénytrilógiájának második része. Ez alkalomból beszélgettünk a szerzőpárossal.
Kate Hudson a kilencvenes évek vége óta a mozik vásznainak éke. Goldie Hawn lányaként jött a világra, így elkerülhetetlennek tűnt, hogy őt is beszippantsa a filmes világ.
Párkapcsolatban élni jó, de nem mindig könnyű, és van, hogy kudarcot vall minden próbálkozás. Szakítás után az emberek többsége persze elmereng azon, vajon mit ronthatott el. Öt könyvet ajánlunk, amik segíthetnek feltárni a problémákat.
George Byron születésekor még nem létezett a romantikus költő toposza. És bár ő maga a felvilágosodás klasszicizmusát tartotta eszményként szem előtt, életével és költészetével mégis mindent megvalósított, amit ma az említett archetípus ismérvének gondolunk. Halálának 200. évfordulóján tíz érdekességet gyűjtöttünk össze a költő lírájáról, botrányai
Timothée Chalamet lassan a legnagyobb sztárok közé emelkedik, a most rá váró feladat pedig a régi Hollywoodot idézi: énekelnie kell. És ez még akkor is kihívás, ha Dylan dalairól van szó.
A Természettudományi Múzeumban már megtekinthető kiállítás a kiváló fotográfusnak, Burger Barnának állít emléket, aki gyermekkori álmát valóra váltva tíz éve járta végig az Országos Kéktúra 1180 kilométerét.
Hatalmas meglepetést kapott 90. születésnapjára a Nemzet Művésze: szerettei egy nagyszabású ünnepséggel készültek neki. Unokája, Bodrogi Enikő egy igazán személyes ajándékkal örvendeztette meg nagypapáját.
Az HBO legújabb kémsorozata a hidegháborúba invitál minket. A vietnámi háború legvégére, hónapokkal Saigon bukása előtt. Ez volt az egyik fontos pillanat, amikor Amerikát legyőzte a kommunista eszme és ez kicsit meglepte őket.
Az idén a Puskásban triplázó Azahriah továbbra is ismeri a popreceptet, de a főztje már kevésbé friss, legalábbis a Skatulya I kicsit megúszósnak tűnik. De neki még ez a szint is olyan, amiért sok más magyar előadó a fél karját is odaadná.