1890-ben ezen a napon két híressé vált Ferenczy is felsírt Szentendrén. A szülők, mindketten festőművészek – Ferenczy Károly és Fialka Olga –, az ikerpár fiú tagját Béninek, a lányt Noéminek nevezték el. Ferenczy Béni Nagybányán, majd Firenzében, Münchenben és Párizsban tanult. Kísérletező művész lévén éppúgy közel állt hozzá a kubizmus, mint a sze
Számos West End-musical sztárja, az egyik legnevesebb brit zenés színházi előadó Bradley Jaden ad koncertet kedd este a Margitszigeti Színház színpadán.
Alice Oseman, a több millió példányszámban eladott Heartstopper képregények szerzője egy interjúban beszélt emberi jogokról, szerelemről, Booktokról és sikerről.
A pécsi Zsolnay Negyed m21 Galériájában június 20-tól látható A város falain című kiállítás, amely Jacques Villeglé több mint 140 alkotását mutatja be.
Tavaly jelent meg az IndaPress kiadónál a Marco Rossiról szóló könyv, amit a szövetségi kapitány Ch. Gáll Andrással együtt jegyez: a következő hosszabb részletben Rossi egyes szám első személyben mondja el, milyen edzői habitusok, gondolkodások határozták meg saját kapitányi koncepcióját, illetve kiderült, mit lesett el a legendás Marcelo Bielsától
Két laza ismerős: az egyik épp szakított, a másik nem tud elköteleződni. Hirtelen ötlettől vezérelve összeköltöznek, amikor szembesülniük kell az elkerülhetetlennel. Olvass bele Kollár Betti új könyvébe!
Az első Hungarian Circus Talent Fesztivál próbáit szakította félbe Kovács Gábor Dénes, a BIAK (Baross Imre Artista- és Előadóművészeti Akadémia, Szakgimnázium, Gimnázium, Technikum és Alapfokú Művészeti Iskola) főigazgatója az interjú kedvéért. Míg az iskolában tíz éven felüli artistanövendékek tanulnak, addig annak alapfokú művészeti csoportjaiba
A hazai kortárs táncélet kimagasló alkotói, a Magyar Török Kulturális Évad egyik gyöngyszeme és izgalmas premierek Győrben a 19. Magyar Táncfesztiválon, amelyet június 19. és 23. között rendeznek meg. Meglepő fotókiállítással, ingyenes szabadtéri műsorokkal és gyerekprogrammal is készül a szervező Győri Balett.
Kulka János hamarosan visszatér a színpadra, a Nemzet Színészét ugyanis a következő évadban Csuja László Halál Velencében című Thomas Mann-rendezésében láthatjuk majd.
Ian McKellent kórházba szállították, miután balesetet szenvedett egy előadáson a londoni West Enden. A 85 éves színész már jól van, orvosai szerint hamarosan teljesen rendbe jön – számolt be róla kedden a Bbc News.
„Az utazáson legtöbben épp a mozgás, az eljutás folyamatát értik. Régen talán én is így voltam ezzel. Mára számomra az utazás a megváltozott lélekállapotot jelenti, a létezés áttevődését másik dimenzióba” – meséli Zalán Tibor József Attila-díjas költő, akivel az utazás fogalom jelentésmezején botorkálva beszélgettünk az irodalomról, a vonatokról, d
A következő két hétben Vitézy László előtt tiszteleg tematikus műsorokkal a közmédia annak alkalmából, hogy a Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező posztumusz Huszárik Zoltán-díjban részesült.
A Motorosok nem üt, mint a Mad Max, nem sokkal gyorsabb, mint a Dűne, nincs benne Barbie, és legföljebb annyira családi mozi, mint az Oppenheimer, de nem háromórás, és kimagasló színészekkel nyújt klasszikus filmes élményt.
Francis Ford Coppola Megalopolis című, idén májusban Cannes-ban bemutatkozott futurisztikus New York-eposzát szeptembertől vetítik az észak-amerikai mozikban.
Az MTÜ hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a rendezvényt, hogy felhívja a figyelmet a magyar éttermi és kávéházi cigányzene kultúrájára és turisztikai jelentőségére.
A Bridgerton család az egyik legsikeresebb Netflix-sorozat, amiért számtalan hibája ellenére milliók rajonganak. A receptje egyszerű: szép ruhák, szép emberek, sok szex. A harmadik évadra viszont mintha elfogyott volna a muníció.
Lehullott a lepel arról, hogy milyen hatalmas összeg ütheti a hollywoodi színészek markát. Kiderült, hogy például Adam Sandler nem is keveset keres, sőt, az 57 éves színész még Leonardo DiCapriót, Jason Stathamet és Tom Cruise-t is túlszárnyalja bevételeivel.
Különleges régészeti lelőhelyet tárnak fel magyar régészek Németországban, ami segíthet egy történelmi puzzle kirakásában. Gronau városának északi határán hamarosan kezdődik egy új fejlesztési terület, a Markenfort építése, ahol rejtélyes föld alatti titkokra derült fény. A Salisbury Archaeology egy évvel ezelőtt kezdte meg a terület szisztematikus
Elfogyott minden eredeti ötlet. Már a feldolgozás feldolgozásának feldolgozásait éljük. De vajon, hogy sikerült Scott Turow 1987-es, azonos című regényének a feldolgozása az AppleTV+-on? Lássuk!
Elhunyt Anouk Aimée, a huszadik századi francia filmművészet egyik legismertebb sztárja. A színésznő 92 éves korában halt meg párizsi otthonában kedden – jelentette be ügynöke és családja.
A JuNYÁRi Pikniken átadták a Staféta közönségdíjait, kihirdették a 3. Mastercard Alkotótárs színházi pályázat keretében a VII. TITÁNium pályázat eredményét, és átadták Az év titánja díjat.
Egy focimeccsnek két félideje van, a Minden idők focija kiállításnak ezzel szemben három része. De ezen a hosszabbításon izgalomra semmi, vizuális élvezkedésre annál több az ok. A labdarúgó-Európa-bajnokság alatt látogatható két szabadtéri és egy kiállítótéri tárlat az első hazai középkezdéstől mutatja be a magyar foci múltját és jelenét.
Mintegy száz cigányzenekar csaknem félezer muzsikusa 303 órán keresztül játszott közel 80 fővárosi vendéglátóhelyen – tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-t kedden.
A mesterséges intelligenciára épülő programok a holokauszt témájában hamis és félrevezető információk terjedéséhez járulhatnak hozzá az online térben, ami akár a holokauszttagadás fellendüléséhez is vezethet – áll az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) kedden közzétett jelentésében.
Félidejéhez ért a Magyar–Török Kulturális Évad, amelyet a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulója alkalmából rendeznek.
Elhunyt Anouk Aimée, a 20. századi francia filmművészet egyik legismertebb sztárja. A színésznő 92 éves korában halt meg párizsi otthonában kedden – jelentette be ügynöke és családja.
Szombaton hatodszorra ünnepelték a Szegedi Papucs Napját és második alkalommal adták át a Szegedi Papucsért díjat. A Szegedi Papucsért Alapítvány díját Sallay Tibor népi iparművész kapta, aki nemcsak hagyományos kézzel hímzett papucsaival vívja ki az elismeréseket, hanem újragondolt papucsai is nagy sikerrel szerepelnek a népi iparművészeti zsűrike