Az amerikai filmakadémia további 487 taggal akarja bővíteni idén testületét, az újonnan meghívottak között szerepel az idén Oscar-díjjal elismert Mihalek Zsuzsa és Lily Gladstone, valamint Catherine O'Hara, Jessica Alba és Sandra Hüller is – számolt be róla szerdán a Variety.com.
Szent László királyt a legendák kegyes lovagkirályként mutatják be, mint a késő lovagkori lovagi eszmény megtestesítőjét, kivételes fizikuma miatt nevezik az „Isten atlétájának” is. Nevéhez fűződik a magántulajdon védelmének megszilárdítása, Horvátország elfoglalása, a kunok és a besenyők legyőzése. Több, a mai napig is fennmaradt ereklye és tárgyi
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központba (MNMKK) került a világ egyik legnagyobb kutyatörténeti gyűjteménye, a Corneliana Collectio Cynologica.
Először nyerte el magyar táncművész a balettvilág egyik legrangosabb elismerésének számító Benois de la Danse-díjat: Balázsi Ármin a legjobb férfi táncos díját kapta megosztva Artyemij Beljakovval, a moszkvai Bolsoj vezető táncosával.
A feltörekvő Chong debütálása egy nyers és ígéretes kitárulkozás, melyen a véletlenszerű gondolatrohanások mellett az igazi gyomrost az utolsó dal viszi be.
Démonok egy pennsylvaniai árvaházban, emberevő barbárok és titokzatos bunker az erdő mélyén: ezt mind megtalálhatod a legfrissebb horror- és thrillerkönyvek lapjain.
A Bőgőmasina félvér hőse belenyugszik, hogy nem Eddie Murphy fia, de eltökéli, hogy apát kerít magának egyedülálló anyja mellé. Most elolvashatsz egy részletet a könyvből.
450 éve, 1574. június 27-én halt meg Giorgio Vasari olasz festő, építész, művészettörténeti író. Firenzében a Mediciek támogatásával ő alapította meg az első oktatási intézményt a feltörekvő művészek számára, és a nevéhez fűződik az Uffizi-palota terve is.
A német nyelvű, egyoldalas levélért, amelyben barátjának arról számolt be, hogy úgy érzi, már nem tud írni, az előzetes becslés szerint akár 90 ezer fontos (42 millió forintos) árat is kifizethet egy gyűjtő.
Visszatért Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István Ezeregy éjszaka című world musicaljének csapata Szegedre. A közönség kevesebb mint két hét múlva ismét ősbemutatója helyszínén láthatja a Kossuth-díjas Juronics Tamás rendezését.
Ebben a részben Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára mondja el gondolatait.
A Kolinda és a Vízöntő tagjaként a hetvenes években már akkor világzenét játszott, amikor ez a fogalom még nem létezett. A kilencvenes évek óta főként szólólemezeket készít, illetve 1992-ben Etnofon néven megalapította az első magyarországi folkkiadót. Kiss Ferenc ma hetvenéves.
Bár Bill Cobbs sosem játszott igazán nagy főszerepeket, és még csak nagy díjakat sem kapott, mégis mindenki számára ismerős lehet az arca, hiszen több mint 200 filmben játszott. A színész pár nappal a 90 születésnapja után hunyt el barátai, családja körében. Mutatjuk, hogy milyen produkciókban tűnt fel.
Lehet-e az úton olvasás életforma? Sorozatunkban, melyben arra vagyunk kíváncsiak, ki milyen típusú könyveket rejt el az utazótáskájába, egyre többen vallják: az utazáshoz hozzátartozik az olvasás is. Tempfli Erik Artisjus-díjas zongorista szerint az úton levés már a könyv befogadását is meg tudja változtatni, szépíteni tud rajta. S míg Hegedűs Bor
Gondolhatjuk úgy, hogy a nyár a múzeumokban is uborkaszezon, a fővárosban és vidéken most is bőven lehet mit nézni. Mutatunk tíz olyan kiállítást, amelyet érdemes.
Száz éve született Brusznyai Árpád, 1956-os veszprémi mártír. A Ritmusgyakorlatok című játékfilm Brusznyai Árpád és családja, illetve Veszprém rettegett pártvezetőjének, Papp Jánosnak párhuzamos történetét mutatja be.
Bohém hangulatú előzetessel jelentkezett Lakos Nóra író-rendező és a Juno11 Pictures európai együttműködésben készülő, Véletlenül írtam egy könyvet című egész estés családi filmje.
Tősér Ádám tavaly egy filmfesztiválon ment neki a Népszava újságírójának, és azzal fenyegette, hogy "szétveri a pofáját", mert szerinte az vállalhatatlan dolgokat írt a filmjéről.
Csaknem kétmillió dollárért (743 millió forint) kelt el egy New York-i árverésen egy illusztráció, amelyet az első Harry Potter-kötet borítójához használtak.
Michael Ende Momo című regénye először 1986-ban jelent meg a Móra Kiadó gondozásában. 2024-ben megújult külsővel, új fordításban Győri László tolmácsolásában kerül a könyvesboltokba. Olvass bele az elbűvölő mesébe!