Szinyei Merse Pál 150 éve festette a Lila ruhás nőt, ennek alkalmából a Magyar Posta bélyegblokkot bocsátott ki, amelyet a Magyar Nemzeti Galériában ünnepélyes keretek között mutattak be.
Végre kiderült, melyik hazai alkotást nevezi Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra. A testület Koltai Lajos Semmelweis című történelmi drámája mellett döntött, amely nagy siker volt az itthoni mozikban.
Sabi Tulok, azaz Tulok Szabolcs az Outstanding Sound Mixing For A Nonfiction Program (kiemelkedő hangkeverés nem fikciós műsorokban) kategória győzteseként vehette át az Emmy-díjat a Creative Arts Emmy Awards (kreatív Emmy) díjátadón.
Éric Besnard filmje érzékenyen tárja elénk, hogy a modern technológia világában a valódi boldogság talán egy hegyi kunyhóban, egy tojásrántottában és az emberi kapcsolatokban rejlik.
Az Elte Ttk Fizikai és Csillagászati Intézetének ismeretterjesztő előadás-sorozata, Az atomoktól a csillagokig, azaz az Atomcsill 2005-ben indult. Előadói között a magyar fizikusok legjelentősebbjei fordultak meg, akik sok ezer, a természettudományok iránt érdeklődő fiatalt vezettek be a fizika rejtélyes és izgalmas világába.
Debrecen ezüst, Zalakaros pedig arany minősítést nyert a 2024-es Entente Florale Europe versenyen. A környezetszépítés egyik legrangosabb európai megmérettetésének díjátadó gáláját szeptember 7-én tartották Székesfehérvárott.
A Hang! Sokan így nevezik őt, noha korántsem csupán csodálatos orgánumát hagyta maga után, hiszen többek között Conannel csatázott, vagy Sheldonnal hülyéskedett.
Ennek viszont meg is kérik majd az árát, és valószínűleg az sem fog mindenkinek tetszeni, hogy a PlayStation 5 Próból már egyáltalán nem lesz lemezes változat.
Magyarországon is tarolnak a legnagyobb streamingplatformok, nem érdemes azonban megállni a legismertebb neveknél, ha izgalmas tartalmakra vágyunk. Sokan nem tudják, de már hazánkban is elérhető számos olyan alkalmazás, ami egy-egy érdeklődési kör számára gyűjti össze a legjobb tévéműsorokat, sorozatokat, filmeket és játékokat. Az LG Streaminghetek
A hagyma városa, a Csongrád-Csanád vármegyei Makó lesz az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális programsorozat következő állomása. A programokon a Makói Hagymafesztiválhoz kapcsolódva vehetnek részt az érdeklődők szeptember 11. és 15. között.
Befutott a Trump-film első előzetese... Az alkotást még a választások előtt bemutatják Amerikában. A The Apprentice a fiatal Donald Trump felemelkedését követi nyomon a mentora, Roy Cohn irányítása mellett. A film októberben érkezik az amerikai moziba.
Margot Robbie először lépett vörös szőnyegre, amióta kiderült, hogy az első gyermekével várandós. A színésznő a My Old Ass című drámai vígjáték vetítésén vett részt Los Angelesben hétfőn, ahol hatalmas mosollyal az arcán pózolt a kameráknak. A várandósságát már jó ideje nem titkolja, s ezúttal is olyan ruhát választott, amelyben jól látszik, hogy b
Hivatalosan is elindult a Harry Potter-sorozat szereplőválogatása, és már az is megvan, milyen feltételekkel keresik az új Harry Pottert, Hermione Grangert és Ron Weasley-t.