Megjelent a kormánykritikus áthallásokat tartalmazó Daddy Said No. A zenekar arra hívná fel a figyelmet nemzetközi szinten, hogy Magyarország felsőbb döntésre évek óta nem indul az Eurovízión.
A színész-rendező szerint a Saul fia minden idők legjobb holokausztfilmje. Szabó István A napfény íze című filmjét az Uránia moziban látta, amikor Magyarországon forgatta a Szemfényvesztők 3-at.
Vele tart Bezos felesége, Lauren Sánchez is. A Blue Origin űrtechnológiai vállalat kezdeményezése történelmi jelentőségű, 62 év után ez lesz az első teljesen női legénységgel végrehajtott űrrepülés.
Március 5-én, alapítása évfordulója alkalmából egy egész napos programsorozat vár rád, ahol belekukkanthatsz a múzeumi kulisszatitkokba és a néprajzkutatás izgalmaiba.
Gene Hackman hosszú pályafutása alatt többször erőszakos karaktert vagy igazi gonosztevőt alakított, de a komikus szerepeiben is ott volt a játékára jellemző érzékenység. Maga Hackman is viccelődött azzal, hogy ennyire hétköznapi fejjel ilyen sokra vitte Hollywoodban.
Juhász Anna irodalmár órái 2017-es indulása óta hatalmas népszerűségnek örvendenek. Azóta több mint száz alkalommal tartott olyan órákat, ahol a diákok személyesen is megismerkedhetnek a kávéházi irodalom különleges világával.
Az idei díjszezon botrányfilmje rekordot döntött: soha nem jelöltek még 13 Oscar-díjra idegen nyelvű filmet korábban. De vajon meg is érdemelte mindet?
Jesse Eisenberg Lengyelországban forgatott, Rokonszenvedés című filmjében két amerikai unokatestvér látogat el zsidó felmenőik házához, ami a két férfi közti labilis viszonyt is felforgatja. A filmért Eisenberget és a másik főszerepet játszó Kieran Culkint is Oscarral jutalmazhatják. Kritika.
Hamarosan újabb kistestvért érkezik Peppa malac családjába, ugyanis Mama malac már harmadszorra is várandós. Az animációs sikersorozat így egy újabb szereplővel bővül, akinek az érkezésétől a család "teljesen el van ragadtatva". Egyelőre még nem döntötték el, hogy milyen nevet fog kapni a kisbaba.
Hamarosan újabb Shrek-film érkezik, ami a 2010-es Shrek a vége, fuss el véle című film óta az első lesz, amely nem spin-off alkotás. A Shrek 5 2026. december 23-án kerül majd a mozikba. Ráadásul az animációs filmhez sikerült napjaink egyik legnépszerűbb sztárját megszerezniük, aki nem más, mint Zendaya.
Egy baráti beszélgetés, csípős szóváltások és egy történet, amit muszáj lesz kétszer is megnézni. Az Oscar-díjas Deák Kristóf a telt házas Egykutya című színdarabot álmodta vászonra, és azt ígéri, hogy a mozi éppolyan pörgős, vicces és meglepő lesz, mint az eredeti előadás. A rendező exkluzív interjúban mesélt a film kulisszatitkairól, a közös munk
Magyar idő szerint hétfő hajnalban ismét összegyűl Hollywood krémje a Los Angeles-i Dolby Színházban, ahol ezúttal már 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat. Az idei gála is sok izgalmat ígér, hiszen számos nagyszerű alkotás kapott jelöléseket, de természetesen botrányok is fűszerezik a filmipar legnevesebb díjátadóját. Most összeszedtünk ezek k
Kár is lenne tagadni, mi mind kíváncsiak vagyunk: imádjuk a pletykákat, a drámát, beleokvetlenkedni mások életébe. Csontváry Tamás (ami természetesen álnév) levélregénye, a Románc – Egy szamár esete a nőművésszel pedig alaposan kielégítheti ezeket az igényeinket. Bepillantást enged egy tulajdonképp modern love storyba, annak minden kezdeti izgalmáv
A Universal Pictures csütörtökön mutatta be a várva várt Shrek 5 első rövid előzetesét, amit korántsem egyöntetű lelkesedéssel fogadtak az emberek. Az idő múlása bizony mindenki kedvenc zöld ogréjén, Shrek-en is meglátszik, de a rajongók többségének mégsem tetszik, amit látnak. Többen is megjegyezték: olyan, mint AI-jal csinálták volna az animációt
Rendkívül érdekes kérdést feszeget A Kuma – A második feleség című török sorozat, amely az Izaura Tv-n látható. Igaz, már a címével lelövi a poént. Viszont a két fiatal bonyolult kapcsolatán, sorsán keresztül a többnejűség kérdését, a második feleség szerepét boncolgatja.
Különleges programokkal és kedvezményes belépőkkel vár a Barlangoljunk! programsorozat keretében Magyarország öt "barlangos" nemzeti parkja márciusban.
Melyik világsztár viseli majd a legszebb ruhát? Adrien Brody vagy Timothée Chalamet viszi haza az aranyszobrot a legjobb férfi színész kategóriában: Lesz-e Oscar-díjas Demi Moore a több évtizedes karrierje után? És vajon hányan szólnak majd be Donald Trumpnak a köszönőbeszédjükben? Ezek mind olyan kérdések, amelyek lázban tartják Hollywoodot a 97.