Osztrogozsszk tartása az egyre fokozódó lőszer és egyéb anyaghiány miatt pár nap múlva lehetetlenné vált. A beígért légi úton történő utánpótlás a rettenetes, mínusz 30 °C-os hideg és a hófúvás miatt nem volt kivitelezhető.
A Fjällräven 2025-ben immár hatodik alkalommal nyerte el iparága legfenntarthatóbb vállalatának címét Svédországban, a Sustainable Brand Index legfrissebb eredménye alapján. Európa legnagyobb fenntarthatósági felmérése nyolc ország 80 000 vásárlójának véleményét összesítve értékelte 36 iparág 1 600 márkáját. A svéd fogyasztók a „ruházat- és divatmá
A Nem leszek Caramel készülő, még idén megjelenő albumának egyik előfutára. A készülő album előfutára, a Nem leszek egy letisztult klip kíséretében érkezett meg. Az új dal egy őszinte vallomás, amelyet Caramel személyes felismerése...
A 4iG csoporthoz tartozó űripari cég a REMRED Zrt. több mint 10 milliárd forintnyi beruházási értékű építés alatt álló űrközpontját várhatóan a jövő év második felében adják át. A bokrétaünnepségen a Nagy Márton miniszter bejelentette a hazai űrtörvény előkészítését. A csoport űripari leányvállalata a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. komplex öko
Felsőtárkány mellett a „vadasparknál” ne a síneken haladjanak a túrázók – ez a kérés nem nagy, de a biztonság szempontjából fontos. A cikkben egy apró cukiságot is „elrejtettünk”, érdemes kattintani! Az kisvasutat üzemeltető Egererdő Zrt. kezdeményezte a változást Felsőtárkány mellett: kérik, hogy a kirándulók ne a síneken haladjanak! Erre egy új t
A magyar kormány 5 millió forintos humanitárius gyorssegélyt nyújt a Hungary Helps program keretében a mianmari földrengés túlélőinek – közölte közösségi oldalán az üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkár. Azbej Tristan azt írta, a támogatás kedvezményezettje a Katolikus Karitász, amely a helyi katolikus partnere révén a seg
Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Dobogókői út – Kertész utca – Tölgyesi út körforgalomban (2025.04.01-04.18.), valamint a Kertész utca és Tölgyesi út csatlakozó szakaszán (2025.04.01-04.18.), illetve a Dobogókői út 33. szám (2025.04.01-04.12.) előtti járdaszakaszon közműhálózat építése miatt ideiglenes fo
Emlékezzünk, mi minden jelent meg március második felében. Az biztos, hogy nemcsak termékeny, de figyelmet követelő időszak volt új korongok megjelenése terén. Íme, a kínálat: 54 – XX (extrém progresszív metal)88 – Jews Will Not Replace Us (black metal)A Karmic Gray – Bleak or Righteous? (metalcore/technikás death metal)Abilper Infernium – Za kralj
A fejleményről a miniszterelnök főtanácsadója elmondta: az eszközt minden esetben a Magyar Posta kézbesíti, a címzetteknek nincs más teendőjük, mint átvenni a csomagot és töltőre helyezni a készüléket.
Bár Peking egy alapvetően semleges álláspontot képvisel az orosz-ukrán háború kapcsán, Kína továbbra is diplomáciai és gazdasági támogatás nyújt Oroszországnak.
Újabb intézkedéseket vezetett be és a már meglevőkön is módosított március 30-ától az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás járvány megfékezése érdekében. Többek között az ország teljes területén tilos lesz a betegségre fogékony fajokat bemutató vásár és kiállítás szervezése, valamint több korlátozás is életbe lép a megfigyelési és vé
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilvánosságra hozta előző évi jövedelmét, valamint családi életének részleteit. Azt is elárulta, hogy gyermekei, a 20 éves Olexandra és a 12 éves Kyrill hol vészelik át a háborút.
Műszaki meghibásodás miatt Budakalász és Pomáz között csak egy vágányon közlekednek a H5 HÉV szerelvényei. Jelentős menetidőnövekedéssel kell számolni.
2025 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 10,4, a nettó átlagkereset 10,2, a reálkereset pedig 4,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A bibliát Robert Kardashian adta OJ Simpsonnak, most pedig eladták a legtöbbet kínálónak. Kim Kardashian tiltakozott a döntés ellen, de csak nevetségesen alacsony összegért lett volna hajlandó megvásárolni ő az ereklyét.
Srí Lankán egy vad elefánt támadott meg egy autót, amelyben orosz turisták utaztak, a Yala nemzeti parkban. Az állat valószínűleg az édességek hiánya miatt törte be a szélvédőt.
Kézdivásárhelyen hagyománya van, hogy azokat a személyeket, akik betöltötték a századik életévüket, az önkormányzat felköszönti. Bokor Tibor polgármester és Szilveszter Szabolcs alpolgármester hétfőn Mózes Ilonka nénit köszöntötte fel.
Csak nem egy átlagosnak tűnő fickót játszik Statham, akiről kiderül, hogy komoly harcászati múltja van, és egymaga szétkapja a teljes orosz maffiát kvázi a legfelsőbb körökig? Dehogynem.
A sztárok hatalmas bőröndökkel érkeztek a reptérre, hogy elinduljanak Malajziába, ahol vegyes csapatokban fognak versenyezni. Ismét Ördög Nóra lesz a műsor háziasszonya.
Elhunyt hétfőn 86 éves korában Yves Boisset francia filmrendező, aki a hetvenes és nyolcvanas években több fontos filmet forgatott a hétköznapi rasszizmusról és a háborúról, köztük a Dráma a tengerparton, A merénylők és a Nincs jelentenivaló című alkotásokat.
Izgalmas műsort indít nyáron az RTL. Június 18-tól látható majd az RTL+ Premium felületén az Exek csatája című reality, amelyben olyan expárok versenyeznek, amelyek a szakításuk után most a műsor kedvéért újra összeálltak, hogy együtt nyerjék meg a versenyt. A csatorna most bejelentette, kik lesznek a műsor szereplői.
A világhírű együttes és az állam között március 31-ig kellett volna megkötni az új, ötéves szerződést. A Fischer Iván vezette zenekar a korábbi támogatásuk reálértékét szeretné megkapni.
Március 12-én, 92 éves korában elhunyt Bruce Glover amerikai színész, akit leginkább a Gyémántok az örökkévalóságnak című James Bond-film Mr. Wint nevű bérgyilkosaként ismerhetett meg a közönség. A hírt fia, Crispin Glover – aki maga is ismert színész, például a Vissza a jövőbe filmekből – jelentette be az Instagram-oldalán. További részleteket azo
Elindultak a TV2 Ázsia Expressz idei évadának szereplői, hogy életük eddigi legnagyobb kalandját éljék át. A nyolc sztárpárt a felszállás előtt kaptuk el a reptéren.
"Amikor olvasunk, szabadok vagyunk, mert előre nézünk, a könyvre. Olyankor sem a politika, sem a fogyasztás nem tud velünk mit kezdeni. Az olvasó ember bizonyos értelemben mindig ellenálló" – véli Milbacher Róbert író, irodalomtörténész, akivel nehezen hozzáférhető klasszikusokról, a nemzeti kultúra fontosságáról, a hosszú 19. századról és a boomer
Március 12-én, 92 éves korában elhunyt Bruce Glover amerikai színész, akit leginkább a Gyémántok az örökkévalóságnak című James Bond-film Mr. Wint nevű bérgyilkosaként ismerhetett meg a közönség. A hírt fia, Crispin Glover – aki maga is ismert színész, például a Vissza a jövőbe filmekből – jelentette be az Instagram-oldalán. További részleteket azo
A legfontosabb hazai színházművészeti lap szerkesztői belefáradtak a fennmaradásukért folytatott küzdelembe, ezért pályázatot írtak ki a saját helyük betöltésére.
Nyers, de egyszerre gyengéd is, érzelmes, ám mégis brutális, valamint sokkoló, de a mindennapok során sajnos könnyedén előforduló eseteket mutat be Andrea Arnold legújabb filmje, a Bird. A mű egy kemény coming of age-sztori, mely a társadalom peremén élő embereket mutatja be.
Mielőtt a rapper átvette a szerelést, egy horogkeresztes nyakláncot és egy Diddys pólót viselt. Az interjúban arról is beszélt, hogy igazából nem is akart gyerekeket Kim Kardashiantől.
Richard Chamberlain legnagyobb drámája, hogy a vászon és a képernyő rokonszenves, férfias hőse, romantikus hősszerelmese a kamerák mögött a férfiakat szerette. Majd egy életen keresztül szenvedett attól, hogy a róla kialakult imázs megtartása érdekében a nagyvilág előtt titkolnia kellett homoszexualitását, ami miatt éppúgy gyűlölte magát, mint azt
Az Oscar-díjas Andrea Arnold ismét odaadott egy darabot önmagából: a Bird nyers, mégis lírai tündérmese a periférián élőkről, fájdalmasan valós, mégis tele szépséggel és reménnyel. Kritika.
A Warner Bros. Discovery streaming szolgáltatása, a Max, ismét átalakult, ezúttal fekete dizájnt kapott. A változás célja, hogy közelebb hozza a platformot az HBO-hoz, amelyből eredetileg kinőtt. Az új megjelenés már elérhető, és a felhasználók világszerte tapasztalhatják a változást a közel jövőben.
A brit rendező, Andrea Arnold ismét odaadott egy darabot önmagából. Új filmje, a Bird nyers és lírai tündérmese a periférián élőkről, és arról, hogy a mobil néha pont a szabadságot jelentheti a kamaszoknak.