A magyarországi koncertet szervező iroda tulajdonosa azt mondta, járt korábban néhány Michelin-csillagos étteremben, de amit ezen a családias hangulatú helyen tapasztalt, az mindet felülmúlta.
Sós Endre szakmai múltja, nemzetközi elismertsége és harmincéves állatkerti tapasztalata alapján a Fővárosi Állat- és Növénykert biztos kezekbe került.
Szeretnél betekintést nyerni a magyar szexipar kulisszái mögé? Palotai Zója új könyvével most megteheted: a Szexmunkás egy erotikus masszázsszalonban dolgozó fiatal nő életét tárja elénk, miközben előítéletekről és belső vívódások sokaságáról is szól. A szerző mesélt nekünk a történet ihletőjéről, a kutatásról, és az álnévet használó író azt is elá
Hogyan áll össze egy családtörténet, ha már nincs család, akiről szóljon? Milyen élete volt egy nőnek, aki 1924-ben született egy zsidócsaládban Budapesten? Bán Zsófia Alétheia él című kötete az emlékezés összetett módozatain és egy egyedi nagymama-unoka kapcsolaton keresztül mutatja be a 20. század szörnyűségeit. A kötet bemutatóját május 29-én ta
A mi kis falunk hatodik évadában Gyuri nagyot rikkantott ijedtében, amikor régen látott édesapja egyszer csak betoppant Pajkaszegre. Miután a férfinek azt csiripelték a madarak, hogy Gyurinak gyereke született, elhatározta, hogy felkeresi a fiát, és megpróbál békét kötni vele. A jelenet érdekessége, hogy Gyuri édesapját szintén Lengyel Tamás alakít
Jenei Ági és Tomi ismerkedése rejtélyesen indult Máltán, hiszen első randijaikon nem láthatták egymás arcát. A Határtalan szerelem párosa ennek ellenére nagyon hamar megtalálta a közös hangot. A rengeteg nevetés és mély beszélgetések után azonban óriási vita robbant ki közöttük. Tomi aggódva ült le utolsó beszélgetésükre, ahol bízott benne, hogy ne
A mi kis falunk Lacija jó szándékú és segítőkész, de sokszor azzal tenné a legtöbbet, ha nem próbálna meg segíteni, mert nem mindig sülnek el úgy a dolgok, ahogy szeretné. A rajongók rengeteg szerepben láthatták már: többször került intim helyzetbe Pajkaszegen vagy éppen nőnek öltözve épült be egy asszonykórusba. Te emlékszel a legviccesebb jelenet
Bár a megcsalás, a titkos viszonyok és a bonyolult szerelmi háromszögek olykor már lerágott csontnak tűnnek, még mindig újabb és újabb könyvek születnek a témában, és álszentség volna azt állítani, hogy nem faljuk őket. Mutatunk 5 kedvencet.
Az Utolsó befutók (Slow Horses) sikere után az Apple Tv berendelte a szerző, Mick Herron Down Cemetry Road című könyvének sorozatváltozatát is. A főszerepekben pedig olyan sztárokat találunk, mint Emma Thompson vagy Ruth Wilson.
Három verseskötet, egy egyetemi kurzus, és egy elszánt, egyszemélyes kiadó kellett ahhoz, hogy Jón Kalmann Stefánsson-ból az a prózaíró legyen, akit ma ismerünk. Interjú.
Vaszkó András négy és fél évet töltött a csatornánál. A vele készült interjúban viszont elárulta: nagyon nehezen hozta meg a döntést, hogy elköszönjön az RTL-től.
Pünkösd hétvégéje mindig nagyszerű alkalom a baráti és családi kiruccanásokhoz. Összegyűjtöttük milyen programok közül válogathattok Magyarországon, ha élményekben gazdag kikapcsolódásra vágytok.
Kígyókat gyűjtött, egyszer repülővel a Csendes-óceánba zuhant, benzinkutasként dolgozott, az emberekben pedig a rasszizmust utálja a legjobban, avagy minden amit nem tudtál Clintről.
A francia külvárosi lakótelepek reményvesztett fiataljait bemutató A gyűlölet semmit sem vesztett az erejéből, még mindig frissnek hat, az abban szereplő társadalmi problémák pedig még mindig megoldásra várnak.
Képzelje el, hogy üzenetet hagyhat a jövő embereinek, és az üzenetét 1000 év múlva olvassák majd. Valami ilyesmi történt a Városligetben, ahol elhelyeztek egy különleges időkapszulát a Szépművészeti Múzeum most záruló kiállításához kapcsolódóan. A kiállítás főszereplője Agnes Denes, a magyar származású világhírű művész, aki egész karrierje során a
Életműve eddigi legszemélyesebb alkotásával rukkolhatott ki Banksy, a világ egyik legrejtélyesebb képzőművésze. A mű, amely egy világítótornyot ábrázol, Marseille egyik eldugott utcájában került fel a falra. A graffitiművész maga osztott meg fotót az új falfestményről.
A legtöbb ember számára Damiano David neve egyet jelent a robbanékony energiával, dögös stílussal és a Måneskin frontembereként megélt globális sikerrel. De mi történik akkor, ha ez a hang hirtelen egyedül marad, és a saját gondolataival áll elénk? A Funny Little Fears erre ad választ: egy sokkal intimebb, őszintébb és érzelmileg komplexebb világba
Szinte hihetetlen, de a 95. születésnapját ünnepeli a filmvilág ikonikus, megkerülhetetlen alakja, Clint Eastwood. Az amerikai filmszínész rendezőként és producerként is maradandót alkotott, s kivételes pályafutása során az 1994-es életműdíjjal együtt öt Oscart, valamint három Golden Globe-díjat kapott, amelyek mellett több mint száz további elisme
A Határtalan szerelem szereplői, Lajkó Norbi és Hanna érzelmes estét töltött együtt Balin, ahol mindketten meghatódva adták át magukat a gyönyörű táj szépségének. A páros végül egy idilli helyen vette végig, hányadán is állnak egymással, hiszen a műsor utolsó részében döntést kellett hozniuk arról, folytatják-e az ismerkedést.
Ára lett a retró tárgyaknak, amelyek bevonulnak a modern lakásokba is. A 60-as, 70-es évekből származó plakátok például kifejezetten feldobhatnak egy szobabelsőt. A legnépszerűbb darabok közé tartoznak a gyűjtőknél a balatoni tematikájú plakátok, amelyek ára több tízezer vagy akár százezer forint is lehet.
Az Üdv Wrexhamben! negyedik évada már az angol másodosztályba való feljutásról szól, de jön az Utódlás írójának első filmje és felkerült a netre a legutolsó Amerika Kapitány is. Jelentkezik a heti streamingajánlónk.
A Netflix bejelentette, hogy a Stranger Things ötödik, egyben utolsó évada három részletben érkezik: november 26-án, karácsonykor és szilveszterkor. Az eseményhez külön előzetest is bemutattak, amely néhány másodpercnyi új jelenetet is tartalmaz. A záróévad 1987 őszén folytatja a történetet, több mint egy évvel a negyedik szezon történései után.
A világ egyik legnagyobb sorozatszenzációja, a Squid Game – magyarul Nyerd meg az életed – június 27-én tér vissza a Netflixre egy harmadik, egyben utolsó felvonásra. A szériában a győzelem talán a legnagyobb veszteség, a túlélésért folytatott küzdelem pedig még sosem volt ennyire brutális, mint amit az utolsó évad ígér.
Összeállt egy dokumentumfilmre az idén 50 éves A cápa film stábja: sosem látott felvételekkel és sosem hallott történetekkel érkezik a Steven Spielberg áldásával készült alkotás.
Ha szeretnél többet tudni József Attila életének kevésbé ismert részleteiről, az őt körülvevő nőkről, testvéreiről és múzsáiról – vagy épp terapeutáiról, akkor ajánlunk néhány könyvet!
Christelle Dabos új könyvének helyszíne egy különös, hátborzongató iskola, ahol kegyetlen szabályok uralkodnak, ahová a diákok tizenegy évesen érkeznek, és ahonnan négy év múlva távoznak. Ha távoznak.
A torna sajtótájékoztatóján beszédet mondott Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója. Megkérdeztük a magyar kormányt, hogy nem jelent-e veszélyt az ország szuverenitására, hogy az ukrán Starladder nemzetközi eseményt szervez Budapesten.
Daniel Brühl után Emilia Clarke is ellátogatott a Magyar Állami Operaházba. Az intézmény bejegyzése szerint ráadásul egy héten belül már másodszor fordult meg az épület impozáns falai között a hollywoodi színésznő.