A vasárnapi kilövésen és a fura első mondatokon gondolkodom. Azt mindenki kívülről fújja, mit mondott Neil Armstrong, amikor első emberként a Hold talajára lépett. "Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek."
"Apám évek óta a sátánt szolgálja. Mármint a közéleti megnyilvánulásaival. Nem szándékosan, és pláne nem azért, mert gonosz ember lenne. A legkevésbé sem. Önnön jóságába vetett hite töretlen – talán túlságosan is" – írja a Pesti Srácokon megjelent cikkében Jeszenszky Zsolt, miután apját, a 83 éves Jeszenszky Géza volt külügyminisztert vasárnap megt
A toplista nem változott, a piaci részesedésekben azonban volt jelentős eltolódás. Mi történt? 14 százalékos bővüléssel 1611 milliárd forintra nőtt a Lidl árbevétele 2024-re, amivel 20 százalék fölé került van a cég piaci részesedése, derült ki a Trade Magazin által közölt adatokból. Kontextus. A Trade Magazin az elérhető adatok és a piaci trendek
Fred Vasseur a Spanyol Nagydíj után védelmébe vette Lewis Hamiltont, aki csalódottan nyilatkozott hetedik helyezéséről. A brit pilóta a verseny után "nulla pozitívumot" emlegetett és bevallotta, hogy "fogalma sincs" miért teljesített ilyen gyengén az SF-25-öse.Hamilton az ötödik rajthelyről indulva remélte, hogy dobogóért harcolhat Barcelonában, a
Ukrajna új intézkedéseket hozhat Oroszországgal szemben a Pókháló hadművelet után, mert az orosz delegáció továbbra is arcátlanul viselkedik a tárgyalásokon – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a vilniusi sajtótájékoztatóján.
A klasszikusoknál jóval sötétebb, modern Batman sztorik rajongóinak csemege lehet az alábbi két kötet, rendkívül látványos utazások a külső kalandok és a pszichés megpróbáltatások mezsgyéjén.
Ezzel a lépéssel is készül a közösség legszegényebb országa a közös pénz 2026 januárjában esedékes bevezetésére. Nagy kérdés azonban, hogy el tud-e éri bármilyen eredményt az euróellenes tiltakozás, meg tudják-e akadályozni az eurobevezetést.
Nemzeti adománygyűjtő koncertet hív életre az Ismerős Arcok a parajdi sóbányában történt katasztrófa károsultjaiért. A zenekar nevében Nyerges Attila a zenei élet többi hazai tagját is kéri, vegyenek részt a közös akcióban. A koncert teljes bevételét felajánlják a károsultaknak.
Az idén újrainduló magyar X-Faktor történelmében 15 év alatt összesen hét házigazdát láthattak a nézők. Emlékszel még Sebestyén Balázs és Ördög Nóra, valamint Istenes Bence és Lilu párosára? Cikkünkben felelevenítettük az eddigi műsorvezetők listáját. Tartsatok velünk!
Mark Hamill neve örökre összefonódott a Star Wars-univerzummal, ám többé már nem láthatjuk ikonikus szerepében. A 73 éves világsztár végleg búcsút intett Luke Skywalkernek, ugyanis több mint négy évtized után már lezártnak tekinti ezt a korszakát. A legendás színész szerint ideje a jövő felé fordulni és új karaktereket teremteni a messzi-messzi gal
Már nem csak egy mester és egy tanítvány – 2025-ben már két mester és egy mester/tanítvány. Minden más azonban a régi: szerelem, beilleszkedés, karate, kungfu, szórakozás.
Az X-Faktor második évadának ezüstérmese úgy gondolta, 35 évesen belevág egy új kalandba. Új taggal bővült ugyanis Muri Enikő családja, nemrég megérkezett hozzá a kilenchetes Mazsola. Az énekesnő az M2 Petőfi TV Esti Kornél című élő műsorában bevallotta, hogy a kutyusba első látásra beleszeretett.
Az X-Faktor második évadának ezüstérmese úgy gondolta, 35 évesen belevág egy új kalandba. Új taggal bővült ugyanis Muri Enikő családja, nemrég megérkezett hozzá a kilenchetes Mazsola. Az énekesnő az M2 Petőfi TV Esti Kornél című élő műsorában bevallotta, hogy a kutyusba első látásra beleszeretett.
Szépréthy Roland számára valóra vált egy gyermekkori álom: az idei Megasztár-évadtól ő lesz Ördög Nóra műsorvezetőtársa. A TikTokon országos ismertségre szert tett Roli nem titkolta meghatottságát. Amikor megtudta, hogy szerepet kap a legendás tehetségkutatóban – bevallása szerint térdre rogyott a hír hallatán. A műsorvezetőként debütáló influensze
Melléjük jön még Taylor Swift párja, Travis Kelce, Eric André, Cam'ron, Margaret Qualley és Benny Safdie. A Happy, a flúgos golfos második része július 25-én érkezik a Netflixre.
Felébredt Európa legmagasabb vulkánja, az Etna, aminek a Szicíliában tartózkodó turisták örültek a legkevésbé. A hír mellé vulkános könyveket ajánlunk.
Előfordult, hogy egy társaságban azért nem dobtad be egy szerző nevét, mert nem voltál biztos benne, hogy mi a helyes kiejtés? Vitatkoznál Cixin Liu könyveiről, de fogalmad sincs, hogy hangzik valójában? Segítünk!
A kiadó nagyon nem akarta, hogy Drake két legnagyobb ellensége egy dalon szerepeljen. Pusha T testvérével együtt ezért inkább távozott a kiadótól, új lemezük pedig már Jay-Z kezei alatt jelenik meg.
Imre és György az "Emlékezetes filmek" kategóriájában tették próbára magukat. Megannyi ikonikus alkotásról láthattak képeket, ami alapján be kellett mondaniuk a filmcímeket. Egy váratlan hiba azonban keresztbe tett egyikük esélyeinek. Nézd vissza a The Floor legújabb részeit az RTL+ kínálatában!
Tényleg csábító szörnyetegek ezek a nők, vagy a férfiak elbeszélése sántít? A Netflix Szirének című sorozata ezt a témát járja körbe, de az utolsó pillanatig nem lehet róla eldönteni, hogy thriller, gyilkolászós horror vagy okos dráma lesz belőle.
Hátha nem kiabálom el, de úgy tűnik, elmúlt a furcsa tél, lassan mindenki a nyári fesztiválokról beszél. Pörgessük a programfüzeteket: John Cage, Akela Quartet és családi nap a Fesztiválzenekarral.
James Cameron, a Titanic és az Avatar rendezője ezúttal egy középkori, szörnyektől nyüzsgő alternatív univerzumot filmesít meg Joe Abercrombie új fantasy-horror könyve, a The Devils alapján.
Dave Bautista újra itt van Budapesten. A hollywoodi színész nemcsak a mozivásznon, hanem most egy helyi edzőteremben is akcióba lendült, egy bokszedzés után pedig ő maga erősítette meg hogy a következő heteket hazánkban tölti. Bautista nemcsak turistaként, hanem hamarosan kezdődő forgatások miatt érkezett a magyar fővárosba, ahol igazi sztárinvázió
Vidnyánszky Attila rendezésében készül Móricz Zsigmond Úri muri című regényének filmes adaptációja. A filmet várhatóan 2026-ban mutatják be a mozikban.