A hévízi Ensana Thermal Hotel cukrászda "Kék Balaton" fantázianevű desszertje nyerte el a Balaton sütije 2026 címet. A harmadik alkalommal megrendezett versenyre összesen 27 édességgel neveztek a cukrászok és a fiatal tehetségek – mondta el az InfoRádióban Stadler-Szentpéteri Ildikó, a VisitBalaton365 belföldi marketing vezetője.
Amanda Seyfried, a népszerű színésznő, nemrégiben egy New York-i filmfesztiválon beszélt arról, hogy miért mondott le egy új sorozat főszerepéről. A döntésének oka az volt, hogy a szerep rengeteg szexjelenetet követelt volna meg, amihez – saját bevallása szerint – már nincs kedve.
Leterítették a szőnyeget, duruzsolt a zene, a hangerőt pedig fokozatosan növelték, hogy a harmadik óra végére akár táncolhatott is az, aki akart. Ilyen egy book rave, amin könyvet is lehetett cserélni.
A zsűri Zaragoza pályázatában azt értékelte, hogy a város megfelelő irányítási rendszerrel rendelkezik, és tartósan elkötelezte magát a környezetbarát átalakulás mellett.
A Budapesti Áru- és Értéktőzsde 1864 és 1948 közötti történetét idézi fel a Tőzsdemúzeum gazdaságtörténeti portál "Pesti Tőzsde Világa" című időszaki kiállítása, amely a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban tekinthető meg október 25-ig. A tárlat ötletgazdája, Radnai Márton a RamaSoft Adatszolgáltató és Informatikai Zrt. vezetője nyilatk
Hosszú évek várakozása és a rajongók szűnni nem akaró követelése után végre hivatalossá vált: újra életre keltik a sci-fi-történelem egyik legnagyobb legendáját, a Csillagkaput. Az Amazon MGM Studios zöld utat adott az új széria fejlesztésének, a projekt élére pedig nem mást ültettek, mint Jac Schaeffert, a Marvel ikonikus WandaVízió és Mindvégig A
Mi történik, ha összeomlik egy tradwife-influenszer tökéletes élete? Az Aranykor elsőre könnyed szatírának tűnik, valójában azonban azt feszegeti, mennyire kiszolgáltatottá teheti a nőket a hagyományos szerepekről szóló romantikus fantázia.
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget. A csaknem 100 hektáros parkot a professzionális üzemeltetéséért, kiemelkedő zöldfelület-fenntartásáért és magas színvonalú látogatói élményéért díjazták Isztambulban. A terület jövőjéről Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója beszélt az InfoRádióban.
Elkezdődött a Miami Vice '85 című bűnügyi film forgatása, amely a legendás Miami Vice-sorozat modern újragondolása lesz. Az ikonikus nyomozópáros, Sonny Crockett és Ricardo Tubbs szerepében ezúttal Austin Butler és Michael B. Jordan látható majd, akik az első kiszivárgott képek tanúsága szerint kevésbé színes ruhákban, de annál nagyobb elszántságga
John Steinbeck regényének sorozatadaptációja monumentális családi dráma és tanmese, ami tisztelettel nyúl az alapműhöz, de nem fél a saját értelmezéstől. A főszerepet alakító Florence Pugh nagyot játszik, a fő alkotó, Zoe Kazan pedig jó helyeken variált a regényhez képest.
A TV2 népszerű realityje, a Vészhelyzet az állatkórházban új otthonra talál: a produkció második évadát már a VIASAT3 csatorna sugározza. A műsor, amely az állatorvosi klinikák mindennapjait és a szakemberek kihívásokkal teli munkáját mutatja be, október 14-én, szerdán 19 órakor debütál az új csatornán, majd azt követően minden héten új epizóddal j
Az ügy Geordie Greep vancouveri koncertjén robbant ki, ahol nagy késéssel lépett színpadra, és a közönsége előtt reagált a vádakra. A zenésznek azóta több koncertjét is lemondták.
A kilencvenes évek ünnepelt komikusa, a Hull a pelyhes című karácsonyi klasszikusban Arnold Schwarzenegger ellenfelét alakító Sinbad felett alaposan eljárt az idő, az évek során ráadásul egy súlyos sztrók is megtörte az életét. A 69 éves színész 2020-ban kapott agyvérzést, és bár az orvosok azt jósolták neki, soha többé nem tud majd lábra állni, ő
Michael B. Jordan produceri közreműködésével készül a Prime Video egyik legígéretesebb fantasysorozata, a Fourth Wing, amely már most komoly esélyekkel indul, hogy a Trónok harca nyomdokaiba lépjen. A Rebecca Yarros azonos című regénye alapján készülő adaptáció nemcsak a könyv hatalmas rajongótáborára épít, hanem a történetmesélés és a látványvilág
Komoly feszültség alakul ki TV2 Házasság első látásra című műsorának kedd esti adásában, mivel Livi és Renátó kézen fogva érkeznek az utolsó vacsorára. A látványos gesztus szemmel láthatóan nem mindenkinek nyeri el a tetszését: Anastasia, Tücsi és Merci is meglepetten fogadja, hogy a páros immár ilyen nyíltan vállalja a kapcsolatát. Ám Livi ma sem
A végvári rendőrök és határőrök története a magyar televíziózás egyik legnagyobb sikere. A Kisváros című sorozat titka a látványos akciókban, a humoros magánéleti szálakban és a zseniális színészgárdában rejlett. Idézzük fel a kultikus széria hátterét, felejthetetlen karaktereit és néhány kulisszatitkát!
Családtörténeti vázon szertekúszó szöveg, amelyben a 19. század első feléig visszanyúlva igyekszem felfejteni a szálakat. Régóta gomolyog és érlelődik bennem valami ilyesmi – Három kérdésünkre az e héten 70. születésnapját ünneplő hét írója, Zeke Gyula válaszol. Ha belépsz a Litera Klubba, tőle olvashatsz a hétvégén.
Különleges óriásbulival búcsúztatja az évet a hazai hiphop- és trapszcéna élvonala a Hello 2027 fesztiválon. Az MVM Dome színpadán többek között Beton.hofi, Mehringer Marci, Gyuris, valamint Mollywood és Hazetomika is fellép december 31-én. Az előadók nemcsak az év végi koncertre készülnek, hanem az mögöttük álló sikeres és eseménydús 2026-os évet
Vadonatúj bírósági talkshow indul az RTL-en és az RTL+ Prémiumon A Bírónő címmel, beszél dr. Sipter Katalin tárgyalótermi döntésein keresztül elevenednek meg a drámai emberi történetek. A műsorban valódi jogi ügyvédek, dörzsöltek és kritikusok vitatják meg a legszövevényesebb bűnügyeket. A produkció október 26-tól lesz látható a képernyőn.
Moritz Anastasia és Varga Máté kapcsolata a Házasság első látásra című műsorban nem mentes a feszültségektől és a drámai fordulatoktól. A pár története jól példázza, hogy a valóságshow-kban nem mindig minden tündérmese, és a nézők betekintést nyerhetnek abba, milyen kihívásokkal kell szembenézniük azoknak, akik a kamerák előtt próbálnak párkapcsola
A két férfi, aki szeptemberben két Renoir-festményt tulajdonított el a délkelet-franciaországi Cagnes-sur-Mer múzeumból, alkalmi jelleggel követte el a betörést, és újabb műkincslopást tervezett - közölte a francia rendőrség.
Október 13-án világszerte a bukás világnapját "ünneplik", ezen a napon tehát az elkövetett hibákból való tanulásra és a talpra állásra hívják fel a figyelmet. Hollywoodban a kockázatvállalás a mindennapok része, így bizony néha még a stúdiók is felfoghatatlanul hatalmasat zakóznak a méregdrága szuperprodukcióikkal. Ezek a bukások pedig sokszor jóva
34 éves korában meghalt Roy Frank Mitte, aki Walter White fiát alakította a Breaking Bad című sorozatban. A sorozat sztárjai megrendülten búcsúznak a fiatal tehetségtől.
Teljes átalakítás után, új fényekkel és fotóhelyszínekkel tért vissza a budapesti Illúziók Múzeuma. A nyitás előtti napon mi is kipróbáltuk a megújult kiállítást, ahol az érzékeinket megtréfáló installációk között újra gyereknek éreztük magunkat.
Thomas Mann életének hatvan évét felölelő regényében nem kevesebbre vállalkozott, mint, hogy bemutassa a legismertebb német regényíró ellentmondásokat sem nélkülöző személyiségét és különleges családi kapcsolatait. Azt mondja, az írás egyfajta játék, ahol az író bűvészként próbálja elvarázsolni az olvasót. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál dísz
Amíg Nápolyban voltak, Thomas alig aludt. Ébren tartotta a hőség a szobájában és a napközben, a városi séták során szerzett erős benyomások sora. Amikor egy fiatalember a nyomukba szegődött, érezte, ő és a bátyja milyen túlöltözöttek, milyen merevek, mennyire nem illenek ide. A fiatalember előbb angolul súgott nekik valamit, aztán közelebb húzódott
Miért kell reklám a NASA-nak? Miért hiszünk az egyik márka ígéreteiben, miközben a másikét ösztönösen megkérdőjelezzük? Hol tart ma a magyar vizuális kultúra? Egy magyar és egy angol szakértőt kérdeztünk.
Szexjelenetek miatt utasított vissza egy sorozatszerepet a népszerű színésznő. Amanda Seyfried elárulta, hogy az ok nem volt más, mint a túl sok intim jelenet, amit le kellett volna forgatnia. A 40 éves színésznő arról is beszélt, hogy az anyaság hatására megtanult határokat szabni, és ma már sokkal könnyebben mond nemet olyan helyzetekben, amelyek
A színész új memoárjában cáfolta az Elemi ösztön forgatásához kötődő pletykát, és megnevezte valódi partnerét. A titkos viszony a pszichológust alakító Jeanne Tripplehornnal zajlott, a stáb tudtán kívül.
Sipos Orsi és Mikecz Estilla érzelmileg teljesen összetörtek Rainer-Micsinyei Nóra kiesése után Az Árulók című műsorban. Orsi különösen nehezen viselte a helyzetet, mivel úgy érezte, hogy az ő stratégiája és döntései vezettek Nóra távozásához, ami miatt mély bűntudat gyötörte. Bár Elek Peti próbálta emlékeztetni őket arra, hogy ez csupán egy játék,
Megszűnik Bochkor Gábor műsora az ATV-n? Egy biztos, a népszerű televíziós és rádiós 2017 óta műsoron lévő heti közéleti-szórakoztató talk-show-ja ebben az évben már nem tér vissza a képernyőre. A kérdés csak az, hogy vajon a műsor folytatódik-e.