Több tízezren özönlöttek az utcára, emiatt a városközpontban szinte teljesen leállt a felszíni közlekedés, amelyet rendőrök irányítottak a hömpölygő tömeg biztonsága érdekében.
A horvát szakvezető elismerte, hogy nem játszott jól együttese, és a 116. percben elhibázott 11-est követően felrémlett benne a 2008-as Európa-bajnokság negyeddöntője.
Július közepére ígért döntést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) arról, hogy a 2020-as tokiói játékok műsorán szereplő súlyemelés ott lehet-e majd a 2024-es párizsi olimpián is.
Zlatko Dalic, a horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elsősorban csapata kapusát, a dánok elleni büntetőpárbajban három lövést is védő Danijel Subasicot és a csapatkapitány Luka Modricot méltatta az együttes világbajnoki nyolc közé jutását követően.
Spanyolország a vasárnapi, drámai mérkőzésen – hatalmas meglepetésre – büntetőkkel búcsúzott a házigazda orosz válogatott ellen a labdarúgó-világbajnokságtól.
1990 óta nem akadt el a nyolcaddöntőben világbajnokságokon az ötszörös aranyérmes Brazília, hétfőn 16 órakor Mexikó ellen folytathatja a sorozatot, ám a közép-amerikaiak már a címvédő Németországot is megverték Oroszországban.
Generációváltást sürget és a kapitányváltás hatásait is elemzi a spanyol sajtó, miután a labdarúgó-válogatott a nyolcaddöntőben kiesett vasárnap az oroszországi világbajnokságon.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) felmentette a doppingvádak alól Chris Froome-ot, aki így minden bizonnyal részt vehet a szombaton rajtoló Tour de France-on.
A dán Európa-bajnok kapuslegenda, Peter Schmeichel megható fotót posztolt Twitter-oldalára azok után, hogy a fiával felálló dán válogatott tizenegyesekkel kikapott Horvátországtól.
A Győri Audi ETO négyszeres Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázója elárulta, férjével, a volt válogatott labdarúgó Vincze Ottóval ismét babát szeretnének.
Az mindenki számára tiszta sor, hogy Diego Maradona minden idők egyik, ha nem a legjobb futballistája és milliók csodálják, ráadásul focilázban ég a világ, de erre akkor sem nagyon tudunk mit mondani.
A japánok nem készülnek a tizenegyesekre, a belgák viszont gólrekordra hajtanak - csak az egyikük juthat be a legjobb nyolc közé az oroszországi világbajnokságon.
Nem sok választása maradt az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, Jorge Sampaolinak (58). A szakember távozását már a csapat világbajnoki szereplése alatt is rengetegen követelték, azonban amióta az argentinok a legjobb 16 között búcsúztak az oroszországi tornától, ezek a hangok egyre inkább felerősödtek.
Szerződést hosszabbított legjobb futballistájával, az egyiptomi Mohamad Szalah-val (26) a Liverpool, a szélvészgyors szélső 2023-ig kötelezte el magát az angol sztárcsapathoz.
Nem eladó 50 millió euróért (16,5 milliárd forintért) sem Benjamin Pavard (22), a francia labdarúgó-válogatott fiatal tehetsége, aki az argentinok ellen 4-3-ra megnyert világbajnoki nyolcaddöntőben bombagólt lőtt.
Érzelmi szempontból a második világháború végének történéseire emlékeztette a Kreml szóvivőjét ahogy a válogatott negyeddöntőbe jutását ünnepelték az országban.