2018. július 24. kedd

júl. 24
15:09
Esküvői fotó, megházasodott a magyar válogatott sztárja (Ripost)
Áprilisban jelentette be, babát várnak a párjával.
júl. 24
15:45
Labdarúgás: történelmi meccset rendeznek (Sport365)
Komoly jelentősége lesz az összecsapásnak.
júl. 24
15:54
Szalmabála és könnygáz: Ezért állt a Tour-szakasz - Fotók (ATV)
Helyi gazdák tiltakozó megmozdulása miatt rövid időre meg kellett állítani a francia kerékpáros körverseny mezőnyét kedden a 16. szakasz elején.
júl. 24
16:00
Sportolók is rosszul jártak a rendőrség akciója miatt (Infostart)
Helyi gazdák tiltakozó megmozdulása miatt rövid időre meg kellett állítani a francia kerékpáros körverseny mezőnyét kedden a 16. szakasz elején. A tüntetőket oszlató rendőrök könnygázt vetettek be, melyből több versenyző szemébe is került.
júl. 24
16:00
Hamburgi tenisztorna: Fucsovics Márton kiesett (ATV)
Fucsovics Márton két játszmában kikapott az uruguayi Pablo Cuevastól kedden az 1,6 millió euró (528 millió forint) összdíjazású hamburgi salakpályás férfi tenisztorna első fordulójában.
júl. 24
16:12
Kiderült, hihetetlen áldozatot hozott Babos Timi családja (Ripost)
Nem adták ingyen a világelsőséget. Nagy árat fizettek, de kamatostul kifizetődött a sok pénz és a rengeteg fáradság.
júl. 24
16:51
Az El Clásico időpontja (Sport365)
A La Liga következő idénye augusztus 18-án rajtol el, és 2019. május 19-én zárul.
júl. 24
16:53
FIFA: három világbajnok jelölt az Év játékosa-díjra (Sport365)
Íme, a teljes lista.
júl. 24
17:06
Botrányos jelenetek: tüntetés és könnygáz a Tour de France 16. szakszán – fotók (Blikk)
Meg kellett állítani a Tour de France mezőnyét a 16. szakasz elején, miután a tüntetőket oszlató rendőrök könnygázt vetettek be.
júl. 24
17:15
Kemény meló, Lőw Zsoltnak kell Neymart fegyelmeznie (Ripost)
Neymar azt szeretné, ha mostantól a csapat legfontosabb játékosaként kezelnék őt a Paris Saint-Germainben.
júl. 24
17:18
Kiderült, mikor találkozna Trump Putyinnal (Infostart)
Az amerikai fél azt javasolta, hogy az év végén tartsák meg Washingtonban Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök újabb csúcstalálkozóját - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója újságíróknak kedden Moszkvában.
júl. 24
17:24
Mindenre képes a gyógyulásért: látását is elvesztette a ritka betegséggel küzdő magyar kajakos (Blikk)
– A korábbi U23-as ifjúsági Európa-bajnok kajakos, Tóth Róbert (28) és családja segítséget kér, hogy a sportoló esélyt kapjon az életre.
júl. 24
17:26
Ismét célba vették a BL-t: brazilos bolgárok várnak a Vidire (Blikk)
A Mol Vidi labdarúgócsapata a bolgár Ludogorec ellen lép pályára szerdán a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, de a keretet megnézve az sem túlzás, hogy valójában mini brazil válogatott ellen kell küzdenie.
júl. 24
17:42
Íme a FIFA Év játékosa-díj jelöltjei - Ön kinek adná a díjat? (ATV)
A világbajnokság után, de még a következő bajnoki szezon előtt hirdették ki a 2018-as, FIFA Év játékosa-díj jelöltjeit.
júl. 24
18:12
Simán verte Szerbia a magyar válogatottat a férfi vízilabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében (444.hu)
Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA8-5 lett a vége, ami szorosnak is tűnhet, de a szerbek korábban 5-0-ára is vezettek, utána pedig érezhetően nem fárasztották magukat, behúzták a meccset. Az 5-8. helyért Horvátország vagy Montenegró ellen játszhatunk majd a következő körben.
júl. 24
18:18
Babos Tímea meglepő fogadalmat tett (Infostart)
Bár párosban lett világelső a teniszező Babos Tímea, továbbra is egyesben szeretne kiemelkedő eredményeket elérni. A 25 éves versenyző hangsúlyozta, hogy nagyon sokat kellett dolgoznia azért, hogy a világ legjobbjai közé kerüljön.
júl. 24
18:18
Hoppá, jó barátja feleségével nyaral Lionel Messi (Ripost)
Lionel Messi a labdarúgó-világbajnokság után nyaralni ment. A Barcelona sztárja Ibizán piheni ki a szezont.
júl. 24
18:18
A magyar vízilabda válogatott az 5-8. helyért folytatja (BorsOnline)
Férfi negyeddöntő: Szerbia-Magyarország 8-5
júl. 24
18:24
Vízilabda Eb: Kiesett a magyar válogatott (ATV)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 8-5-re kikapott a címvédő és olimpiai bajnok Szerbia csapatától a Barcelonában zajló Európa-bajnokság keddi negyeddöntőjében, így az 5-8. helyért folytatja szereplését.
júl. 24
18:30
Fucsovics botlott (Sport365)
Most nem tartott sokáig a kaland.
júl. 24
18:42
Deschamps és Zidane is szerepel a FIFA Év edzője jelöltjeinek listáján (Infostart)
Didier Deschamps és Zinédine Zidane is szerepel a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Év edzője jelöltjeinek listáján.
júl. 24
18:48
Semmi esélyünk nem volt Szerbia ellen (Blikk)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 8-5-re kikapott a címvédő és olimpia bajnok Szerbia csapatától a Barcelonában zajló Európa-bajnokság keddi negyeddöntőjében.
júl. 24
19:00
Sima vereség a szerbektől a negyeddöntőben (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 8-5-re kikapott a címvédő és olimpia bajnok Szerbia csapatától a Barcelonában zajló Európa-bajnokság keddi negyeddöntőjében.
júl. 24
19:03
Vízilabda Eb -1991 óta nem fordult elő ilyen velünk (Sport365)
8 perc után már 4-0 volt az állás.
júl. 24
19:06
Invázió a Hungaroringen (Infostart)
Rekordbevételre számít a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a hétvégi Formula-1-es Magyar Nagydíjon. Gyulay Zsolt megjegyezte, hogy rengeteg holland szurkolót várnak a nyári szünet előtti futamra.
júl. 24
19:06
Erdogan telefonon köszönte meg Özilnek, hogy lemondta a válogatottságot (HírTV)
Szerinte elfogadhatatlan, hogy valakit vallási meggyőződése miatt rasszista bánásmód érjen - a német kormány visszautasította a vádakat.
júl. 24
19:12
Parádés bombagólok! Magyar válogatott focistát ünnepelnek a Bajnokok Ligájában (Blikk)
A 17-szeres magyar válogatott Kleinheisler László két góljával tudott nyerni a Bajnokok Ligája-selejtező második körének első mérkőzésén a kazah Asztana.
júl. 24
19:12
Kleinheisler duplájával győzött az Asztana (Azenpenzem)
A kazah Asztana FK házigazdaként 2-1-re legyőzte a dán FC Midtjylland csapatát a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának keddi, első mérkőzésén.
júl. 24
19:21
Végre! Magyar focista volt a hős a BL-ben (Ripost)
Fontos gólokat szerzett a magyar válogatott középpályás.
júl. 24
19:23
Ez nem jött össze, 27 éve nem történt ilyen a magyar pólósztárokkal (Ripost)
A negyeddöntő jelentette a végállomást.
júl. 24
19:36
Kleinheisler a 94. percben lőtte szét a kaput az EL-ben - videó (Sport365)
Magyar válogatott csapatát győzték le a parádéi miatt.
júl. 24
19:48
Faragó Tamás: cicáztak velünk a szerbek (Infostart)
A magyar vízilabda válogatott alulértékelte magát a szerbekkel szemben, így futhatott bele egy 5:0-ás kezdésbe - mondta Faragó Tamás olimpiai- és világbajnok vízilabdázó az Európa-bajnokság 8:5-re elvesztett mérkőzése után.
júl. 24
20:24
A Barcelona elorozta Malcomot az AS Roma elől (Infostart)
Noha az AS Roma hétfőn bejelentette, hogy megállapodott a Girondins Bordeaux labdarúgóklubbal Malcom vételárában, végül az FC Barcelona ráajánlott az olaszok által kínált összegre, így a brazil szélső a katalánoknál folytatja pályafutását.
júl. 24
20:24
Eláll a szavad: csábító fotó készült Hosszú Katinkáról (Ripost)
Lenge ruhában fotózták le a háromszoros olimpiai bajnok úszónőt.
júl. 24
20:36
Az eső sem akadály: viharos tempóban építik az F1-es várost a Hungaroringen – fotók (Blikk)
Mintha már elkezdődött volna a 33. Forma–1-es Magyar Nagydíj, olyan tempóban építik a csapatok főhadiszállásait a Hungaroringen.
júl. 24
20:54
Négy meccsre tiltották el Priskin Tamást, ezért (Blikk)
Priskin Tamásra négy, míg Branko Pauljevicre két bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást rótt ki a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden.
júl. 24
21:15
Interjú a Győri Audi ETO KC új igazolásával (Sport365)
Üzen a szurkolóknak is.
júl. 24
21:17
Magyar focista kapott szerződést az olasz élvonalbeli klubnál (Sport365)
Hivatalos bejelentés.
júl. 24
21:18
Kleinheisler két góllal lőtte tovább az Asztanát (Infostart)
A kazah Asztana FK házigazdaként 2-1-re legyőzte a dán FC Midtjylland csapatát a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának keddi, első mérkőzésén.
júl. 24
21:19
Vízilabda Eb - Megvan a magyar férfi válogatott ellenfele (Sport365)
Csütörtök délután lesz a következő meccs.
júl. 24
21:27
Döbbenetes klubváltás előtt állhat Lionel Messi (Ripost)
Cristiano Ronaldo után Lionel Messi is távozhat Spanyolországból. Lemondana az argentin sztárról a Barcelona?
júl. 24
23:30
Vízilabda-Eb: Spanyolország az utolsó döntős - itt a program (Infostart)
Utolsóként a házigazda spanyol válogatott biztosította helyét a legjobb négy között a Barcelonában zajló vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján, miután kedden 10-6-ra legyőzte a görög csapatot.
júl. 24
23:33
Tragikus hír: legyőzte a betegség, elhunyt az angol focilegenda (Ripost)
A játékosra az angol válogatottban is számítottak. 15 évig harcolt a Parkinson-kórral, mígnem alulmaradt a betegséggel szemben.

2018. július 25. szerda

júl. 25
3:12
Ő volt a kulcs a sikerhez: csodát tett Csernus a magyar női pólóválogatottal (Blikk)
Mentális erejének, tartásának is köszönheti sikerét a magyar női vízilabda-válogatott, amely drámai mérkőzésen jutott az Európa-bajnokság elődöntőjébe.
júl. 25
3:51
Vízilabda Eb - reakció a magyar vereségről, a szerb sikerről (Sport365)
Megvan, ki lesz a következő ellenfél.
júl. 25
5:12
Magyar focistát szerződtetett a Sampdoria (Infostart)
Hutvágner Gergely profi szerződést kapott az olasz labdarúgó-élvonalban szereplő UC Sampdoria csapatánál.
júl. 25
5:24
Elájult a meccs alatt egy német focista (Infostart)
A német válogatott Karim Bellarabi elveszítette eszméletét a Bayer Leverkusen labdarúgócsapatának keddi felkészülési mérkőzésén.
júl. 25
5:51
Megrendítő részletek: az életéért harcol a magyar bajnok sportoló (Ripost)
Ritka daganat támadta meg Tóth Róbert szervezetét. Az életmentő kezelésre csak külföldön van lehetőség.
júl. 25
7:12
A szerb póló más sportág (Azenpenzem)
A hétfői női bravúrra kedden jött a kijózanodás: Szerbia férfi-vízilabdaválogatottja 8-5-re leiskolázta Magyarországot a barcelonai Európa-bajnokság negyeddöntőjében.
júl. 25
7:24
Ittas vezetéssel bukott le a magyar válogatott kézilabdázó (Blikk)
Győr - Ittasan vezetett Balatonlellén a 31 éves válogatott játékos, Tomori Zsuzsanna. A sportoló azonban klubja előtt titkolta a történteket.

Keresés