Hatalmas felháborodást okozott a motorsport világában az olasz gokartos, Luca Corberi, aki ígéretet tett arra, hogy a hétvégi botránya miatt egy életre felhagy a versenyzéssel.
Fernando Alonso az autósport történetének egyik legérdekesebb személyisége, az Amazonon pedig ennek megfelelően dokumentumfilm is készül róla Fernando címmel.
Hiába tért haza nyáron Magyarországra Dzsudzsák Balázs, hiába igazolt a másodosztályú Debreceni VSC csapatához, megtarthatta diplomata-útlevelét. A Blikk kérdésére a Külügyminisztérium közölte álláspontját az ügyben, bár konkrét jogszabályra nem hivatkoztak.
Foltot ejtett a Madárfészek Ökölvívó Akadémia jó hírén az a doppingeset, amelyre szeptemberben derült fény egy váratlan, augusztusi ellenőrzést követően. Egy meg nem nevezett, válogatott kerettag bokszoló doppingtesztje ugyanis pozitív eredményt hozott.
Átesett a fertőzésen Ungvári Miklós, aki emiatt valószínűleg nem vehet részt az október 23. és 25. között sorra kerülő budapesti cselgáncs Grand Slam-versenyen.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) engedélyezte, hogy a Ferencváros a Puskás Arénában játssza le a Juventus és a Barcelona elleni hazai mérkőzését a Bajnokok Ligája csoportkörében.
A hatalmas stadionban háromszor annyi néző ülhet le, mint a Groupamában, de az alig egyéves gyepszőnyeg cseréje miatt az UEFA különengedélyére volt szükség.
A harmadik helyen kiemelt 27 éves játékos a 12.-ként rangsorolt argentin Diego Schwartzmannal csapott össze kedden a legjobb nyolc között, és maratoni, 5 óra 8 perces csatában maradt alul.