2022. május 11. szerda

máj. 11
16:12
Szoros a verseny a csapatok között Miami után! (Racing)
A Miami Nagydíjon aratott győzelmével Max Verstappen 27-ről 19 pontra olvasztotta lemaradását Charles Leclerc-rel szemben. A McLaren gyenge hétvégéjének köszönhetően Hamilton megelőzte Norrist a pontversenyben. Albon pedig két pozíciót lépett előre, új pontszerzőt azonban nem köszönthettünk a hétvégén, noha egy ideig úgy tűnt, hogy Mick Schumacher
máj. 11
16:24
Erdeményesen szerepelt a Korda Racing az új pályán (Racing)
A hétvégén a februárban átadott monori M-Ringen folytatódott a 2022-es Magyar Rallycross Országos Bajnokság, ami igencsak eredményesen zárult a Korda Racing és a Ritmus ASE közös csapatának hat versenyzője számára. Volt, aki megnyerte a kategóriáját, míg mások dobogóra állhattak, azaz jelentős volt az előrelépés a máriapócsi idénynyitóhoz képest.
máj. 11
16:30
Csodavízbe fektetett, fut a pénze után a BL-győztes világsztár (BorsOnline)
Amellett hogy az Aston Villa futballcsapatát edzi, üzleti vállalkozásban próbálja fialtatni a tőkéjét Steven Gerrard. Egyelőre nem sok sikerrel.
máj. 11
16:36
A Chelsea kereste a legtöbbet, a Fradi a legkevesebbet tavaly a Bajnokok Ligájában (444.hu)
Az FTC így is majdnem hétmilliárd forintot kapott.
máj. 11
16:42
A Red Bull főnöke szerint hamarosan lesz amerikai versenyző az F1-ben (Racing)
A Forma-1 amerikai fejlődése megkérdőjelezhetetlen, és a paddockban úgy vélik, hamarosan lesz amerikai pilóta a mezőnyben. Hat IndyCar-győzelmével, a még mindig csak 22 éves Colton Herta nem hagyott kétséget afelől, hogy ki a legjobb fiatal amerikai együléses pilóta. Herta – mint a legmenőbb 30 év alatti amerikai formula autós pilóta – jelenléte mé
máj. 11
17:00
Kiderült, mennyi pénzt keresett a Fradi tavaly a Bajnokok Ligájában (Blikk)
A labdarúgó Bajnokok Ligája előző kiírásában a végső győztes Chelsea kereste a legtöbb pénzt, míg a Ferencváros a legkevesebbet.
máj. 11
17:06
Valter Attila csapattársa nyerte a Giro d'Italia ötödik szakaszát (Demokrata)
Összetettben megtartotta éllovas pozícióját a spanyol Juan Pedro López.
máj. 11
17:12
Napi 6-7 órát edz most a női vízilabda-válogatott a Margitszigeten - heteken át (Infostart)
Bíró Attila a vb-helyszínhez edzi a nemzeti együttest, a fiatalabbakat pedig a rutinosabbakhoz.
máj. 11
17:12
Nascar: Lányos apa lett Kyle Busch (USAracing)
Helyi idő szerint szerda reggel 5 óra 12 perckor megszületett Samantha és Kyle Busch második...
máj. 11
17:12
Ecclestone is itt kezdte – Rácz Geri második hétvégéjére készül a MINI CHALLENGE-ben (Racing)
Május 14-én és 15-én folytatódik Rácz Geri bemutatkozó idénye a brit MINI CHALLENGE-ben. Az EXCELR8 Motorsport versenyzője a gazdag történelmű, a versenyzők és szurkolók által is Anglia egyik ékszerdobozaként számon tartott Brands Hatch-ben lép pályára. Anglia egyik, ha nem a legkedveltebb versenypályáján folytatódik a MINI CHALLENGE JCW 2022-es sz
máj. 11
17:14
Nascar: Lányos apa lett Kyle Busch (Racing)
Helyi idő szerint szerda reggel 5 óra 12 perckor megszületett Samantha és Kyle Busch második...
máj. 11
17:36
IndyCar: Óriási bajba kerülhet Jimmie Johnson (USAracing)
A hét elején nem kevesebb, mint 2500 alkalmazottjának mondott fel azonnali hatállyal a Carvana. Ez...
máj. 11
17:36
IndyCar: Óriási bajba kerülhet Jimmie Johnson (Racing)
A hét elején nem kevesebb, mint 2500 alkalmazottjának mondott fel azonnali hatállyal a Carvana. Ez...
máj. 11
18:00
Már nem vicc, a Giro egyik sztárjáról nevezik el a zámolyi buszmegállót (Infostart)
Kommentátori poénkodásnak indult - onnan, hogy Mark Cavendish épp ott cserélte ki kerékpárját.
máj. 11
18:06
IndyCar: Az éhezés ellen kampányol Grosjean Indianapolisban (USAracing)
Vadonatúj dizájnnal hajt pályára a hétvégén rendezendő Gmr Grand Prix-n Romain Grosjean. A francia versenyző...
máj. 11
18:06
IndyCar: Az éhezés ellen kampányol Grosjean Indianapolisban (Racing)
Vadonatúj dizájnnal hajt pályára a hétvégén rendezendő Gmr Grand Prix-n Romain Grosjean. A francia versenyző...
máj. 11
18:08
Máris megvan a visszatérő Formula E csapat egyik pilótája (Racing)
Az Audi korábbi Formula E partnere, az Abt Sportsline már közel áll ahhoz, hogy bejelentse az első pilótáját, aki már korábban is versenyzett velük. Nem másról, mint Robin Frijnsről van szó, aki három éven keresztül a DTM-ben erősítette a németek csapatát. A holland 2020-ban bajnoki harmadik lett, tehát a sebessége megvan. Amellett pedig Formula E-
máj. 11
18:12
Megvan, ki váltja Bognár Györgyöt a Paksi Fc kispadján (Blikk)
A Blikk úgy értesült, hogy a tavasszal a Zalaegerszeget viharos körülmények között elhagyó Waltner Róbert váltja a ma este a Ferencváros ellen Magyar Kupa-döntőt játszó Paksi FC kispadján Bognár Györgyöt.
máj. 11
18:24
Az FTC kereste a legkevesebbet a BL-ben - itt vannak az összegek (Infostart)
A kimutatás kitér a második számú kupasorozatra, az Európa-ligára is.
máj. 11
18:24
A holland Olav Kooij nyerte a Tour de Hongrie nyitóetapját (Demokrata)
A holland Olav Kooij nyerte a 43. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny nyitóetapját.
máj. 11
18:24
Szardínián folytatódhat a magyar siker történet (Racing)
Szardínián is szurkolhatunk magyar versenyzőnek, miután a Rally Világbajnokság ötödik futamán is rajthoz áll László Zoltán és Kürti Tamás a Rally3-as Forddal.  Legutóbb a Horvát Rally voltunk olyan helyzetben, hogy magyar versenyzőknek szurkolhattunk, hiszen a déli szomszédjaink világbajnoki versenyén Bútor Róbert és Tagai Róbert az RC4-es kategóri
máj. 11
18:30
Benzingőzben: Ilyen egy raliverseny testközelből (BorsOnline)
A száguldás szerelmesei ne hagyják ki a következő beszámolót!
máj. 11
18:36
Közeleg a vége: hatalmas versenyfutás várható a Premier League trónjáért (Blikk)
A Liverpool kedden 2-1-re nyert az Aston Villa otthonában, ezzel pontszámban beérte az élen álló Manchester Cityt az angol labdarúgó-bajnokságban.
máj. 11
18:36
Danica Patrick előtt kicsinylette le az IndyCar-t a brit műsorvezető (Racing)
James Corden brit műsorvezető Danica Patrick előtt viccelődött az IndyCarral, de szerencsére a visszavonult versenyző jól kezelte a helyzetet. A Miami GP-n óriási sztárparádé kerekedett, hiszen rengeteg amerikai híresség jelen volt a Forma-1 idei első amerikai versenyén. A teltházas Miami Nagydíjon ott például Michael Jordan – aki félig hivatalos s
máj. 11
18:42
Nem csitul a botrány: hazaárulással vádolják a székely hokisokat (Blikk)
Napok óta áll a bál a román jégkorongozóknál, akiket a szövetségük vezetői, és politikusok hazaárulással vádolnak, mert a mieink elleni divízió I/A-s világbajnoki mérkőzés végén végighallgatták a magyar közönség által énekelt székely himnuszt.
máj. 11
18:54
Ijesztő: összeesett a pályán a Barcelona védője, számára kórházban végződött a mérkőzés (Blikk)
Horrorisztikus jelenetek zajlottak a pályán a Barcelona Celta Vigo elleni keddi spanyol bajnokiján: a katalánok által 3-1-re nyert mérkőzésen Ronald Araújót mentő vitte kórházba.
máj. 11
19:06
A következő versenyen debütál a másik új versenyigazgató (Racing)
Miután Michael Masit menesztették a versenyigazgatói posztról, ezt a feladatkört idén már két fő látja el, Niels Wittich és Eduardo Freitas. A 2022-es szezon első öt futamára Wittich volt beosztva versenyigazgatónak, Freitas pedig helyettesnek. Utóbbi azonban a WEC-ben is feladatot lát el, így az eredeti terv nem mindig valósul meg. Freitas kihagyt
máj. 11
19:18
Visszavonul az elmúlt 15 év egyik legjobb országúti kerékpárosa (Infostart)
A 37 éves kerekes stílszerűen a Giro d'Italia ötödik szakaszát követően közölte elhatározását, ugyanis annak befutója szülővárosában, Messinában volt. A szerdai sprintet Démare nyerte.
máj. 11
19:24
Ambros Martín: a mentális erő lesz a meghatározó (Infostart)
A női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe klasszis játékosokkal rendelkező csapatok kerültek, így a technikai és taktikai tudáson túl a mentális erejük lesz a meghatározó - vélekedett Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője a keddi sorsolást értékelve szerdai sajtótájékoztatóján.
máj. 11
19:48
Sima győzelemmel nyerte meg a Ferencváros a Magyar Kupát (Infostart)
A minden tekintetben jobb Ferencváros 3-0-ra verte a Paksot, s lett a Magyar Kupa győztese.
máj. 11
20:12
Hamiltont jobban dühíti Russell, mint a gyengébb autója? (Racing)
Mathias Lauda és Ralf Schumacher szerint Lewis Hamiltont a gyengébb Mercedesnél jobban bosszantja George Russell teljesítménye.  A csillagosok az új szabályok mentén elveszítették domináns tempójukat. A “delfinezés” mellett az autó sebességével is meggyűlik a bajuk, így a középmezőnyből próbálnak visszatalálni az élre. A hétszeres világbajnoknak vi
máj. 11
20:18
Gulácsi Péter kisfiát ünnepelték a Lipcse szurkolói a csapat sikere után (SzMo)
A kisfiú a közönség előtt rúghatott gólt, amit a drukkerek lelkes ovációval fogadtak.
máj. 11
20:42
Íme a teljes Cup Series verseny közvetítése a Darlingtonból (Racing)
Drámai, izgalmas, megbotránkoztató, drága. Csak néhány szó, amivel lehet jellemezni a NASCAR Cup Series Darlington-i versenyét. Hullottak a csillagok Darlingtonban. Kyle Busch, Ross Chastain, Kyle Larson csak három, azok közül a sztárversenyzők közül, akiknek nem sikerült befejezniük a hétvégi NASCAR Cup Series Darlington Raceway-en tartott verseny
máj. 11
21:06
Több mint 150 országban közvetítik a Tour De Hongri kerékpáros körversenyt (HírTV)
Minden kontinensen, mintegy 150 országban közvetítik a hétfő délután elrajtolt Tour De Hongrit.
máj. 11
21:12
Vízilabda BL: Az utolsó másodpercekben csikarta ki a győzelmet az FTC (Infostart)
A Ferencváros remek hajrával 8-6-ra legyőzte a vendég Brescia együttesét a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 14., utolsó fordulójában, szerdán, így csoportjában a második helyen végzett a legyőzött olasz rivális mögött.
máj. 11
21:12
Olasz sajtó: Sainznak egy feladata volt és még azt is elrontotta (Racing)
A nagy elismerésre méltó olasz újságíró, Pino Allievi úgy látja, hogy Carlos Sainz Miamiban is borzalmas teljesítményt nyújtott. Az olasz szakember szerint ugyanis a spanyolnak egy feladata lett volna a verseny folyamán és már azt is azonnal elbaltázta. A Ferrari számára ideálisan alakult az időmérő edzés az F1 vadonatúj amerikai helyszínén, ugyani
máj. 11
21:48
Bukott a magyar bajnok, az orvosok tiltanák a folytatást (Infostart)
A holland Olav Kooij nyerte a 43. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny nyitóetapját szerdán.
máj. 11
21:48
IndyCar: Visszatér Montoya, egymillió ok Newgardennek a győzelemre – Itt a Gmr Gp nevezési listája! (USAracing)
Szombaton kerül megrendezésre a Gmr Grand Prix, amivel hivatalosan is elrajtol a Május Hónap programja....
máj. 11
21:48
IndyCar: Visszatér Montoya, egymillió ok Newgardennek a győzelemre – Itt a Gmr Gp nevezési listája! (Racing)
Szombaton kerül megrendezésre a Gmr Grand Prix, amivel hivatalosan is elrajtol a Május Hónap programja....
máj. 11
22:00
MOL Magyar Kupa - Hat év után duplázott a Ferencváros (HírTV)
A bajnok Ferencváros nyerte a labdarúgó MOL Magyar Kupa 2021/22-es kiírását, mivel 3-0-ra legyőzte a Paks csapatát szerdán a Puskás Arénában rendezett döntőben.
máj. 11
22:06
A Fradi nyerte a Magyar Kupát (rtl.hu)
Három góllal verték a Paks futballcsapatát.
máj. 11
22:30
Orbán Viktor elárulta, ki a király! (Ripost)
Nem akármilyen esemény adta az apropót!
máj. 11
22:42
Hatvanhét éves rekord dőlt meg a Fradi és a Paks kupadöntőjén (Demokrata)
A bajnok Ferencváros nyerte a labdarúgó MOL Magyar Kupa 2021/22-es kiírását.
máj. 11
23:36
Indy 500: Frankenstein-dizájnt kap Will Power autója (USAracing)
Év elején a Team Penkse még kötötte az ebet a karóhoz, hogy Will Power 12-es...
máj. 11
23:36
Indy 500: Frankenstein-dizájnt kap Will Power autója (Racing)
Év elején a Team Penkse még kötötte az ebet a karóhoz, hogy Will Power 12-es...

Keresés