Teljesítmény, adrenalin, tehetség, kihívásokkal teli pályák – ez a Ferrari Challenge Europe, amely az idén ünnepli a harmincadik évfordulóját, s amelynek mezőnye június 18-19-én a Hungaroringre érkezik. A Ferrari méltóképpen szeretné megünnepelni a harmincadik jubileumot, így minden helyszínen megjelenik majd a márka néhány híres versenyzője, nem b
A NASCAR Cup Series darlingtoni versenye ismételten drámai befutót hozott, hiszen Joey Logano az utolsó körben falba tette William Byront. Egy verseny végi újraindítást követően William Byron állt az élre, őt Joey Logano üldözte, Tyler Reddick pedig próbált kapaszkodni az élen álló kettőshöz. Ez Reddicknek nem sikerült, ellenben Logano elképesztő h
Győzelmeket aratott Bucsi Attila a Swift Cup Europe idei első fordulójában az ausztriai Salzburgringen. A M1RA 14 éves autóversenyzője nagyszerű teljesítménnyel kezdte az idényt azon a pályán, amelyet korábban a mumusának tartott. Huszonkét versenyző állt rajthoz a Suzuki-márkakupa nemzetközi mezőnyében, köztük a M1RA két fiatal pilótája: a sorozat
Elképesztő pech következtében nem jutott ki a római salakpályás Atp tenisztorna főtáblájára Fucsovics Márton. A világranglista 52. helyén álló játékost eddig nem tapasztalt egészségügyi probléma hátráltatta.
A címvédő Jamie Chadwick tökéletes hétvégét zárt a W Series szezonnitó hétvégéjén, Miamiban, hiszen a szombati első futamon aratott győzelmét egy domináns második győzelemmel egészítette ki vasárnap. A regnáló bajnok a pole pozícióból indulva tudott nyerni három másodperces előnnyel Nerea Martí előtt. A harmadik helyre a tavalyi szezon második hely
A Dablty ma megjelent sajtóközleménye szerint a szlalom és óriásműlesiklás világranglista pontok összesítésével a 18 éves Trunk Tamás lett a technikai számok legjobb magyar felnőtt alpesi síelője.
William Byron és Joey Logano darlingtoni csatája valószínűleg még sokáig beszédtéma marad a NASCAR garázsában. Joey Logano szerint William Byron csak magának köszönheti azt, ami történt a verseny végén. A győztes versenyző úgy véli, a 24-es autó pilótája szándékosan tette őt a falba a futam utolsó újraindításánál. “Egyenlőek vagyunk” – mondta Logan
Az Ajax-nevelésű holland-kongói labdarúgó, Jody Lukoki a Ludogorec játékosaként 2019 őszén két gólt is lőtt a Ferencvárosnak az Európa-liga csoportkörében.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint az Andretti szervezet még nem bizonyította be, hogy megérdemli, hogy más csapatok is “szurkoljanak” nekik azért, hogy a Forma-1-ben indulhassnak. Michael Andretti 2024-ben Andretti Global néven új csapatot szeretne indítani a Forma-1-ben, amelynek székhelye az Egyesült Államokban lenne, és Renault-motort
– Az utolsó játéknapon derül ki, bennmarad-e az MTK a labdarúgó-NB I-ben, információink szerint azonban függetlenül attól, melyik osztályban folytatja a gárda, az új sportigazgató és a vezetőedző kiléte már eldőlt. Előbbi szerepkörben a kék-fehérek korábbi kiválósága, a Paksnál edzősködő Bognár György tér vissza a klubhoz, míg a kispadot fia, jelen
Bemutatták a Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszóról szóló életrajzi dokumentumfilmet, amelyet a nagyközönség csütörtöktől láthat a mozikban.
A Győri Audi ETO női kézilabdacsapata ismét ott lesz a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, miután kiütötték a francia Brestet a negyeddöntő visszavágóján. A győriek válogatott szélsőjét, Fodor Csengét kérdeztük a találkozóról.
Lando Norris meglepődött Pierre Gasly manőverén, de végül versenybalesetként hivatkozott az esetre. A francia pilótának gondjai akadtak az autóval, ezért többször is lement a pályaszélére. Az egyik ilyen visszajövetel után a brit versenyző melléhúzódott, hogy megelőzze, majd ütközés lett a történet vége. A McLaren ifjonca megpördült, és az egyik ke
A martonvásári Szent László Huszáregyesület a Giro d’Italia szervezőivel közösen találta ki a pénteki lovasvágtát. A kerékpárversenyzők mellett lovagló huszárok nagy nemzetközi sikert arattak a tévé közvetítésnek és az online megosztásoknak köszönhetően. Az egyesület kapitánya azt mondta az RTL-Híradónak, külön öröm számukra, hogy majdnem minden vi
Sebastian Vettel az F1-es Miami Nagydíj kapcsán Road Americát, mint igazi pályát dicsérte. Graham Rahal el is kezdte győzködni őt az IndyCar-váltásrról. Miami érkezésével 11 helyszínen összesen immár tizenkétféle pályán versenyezhetett a Forma-1 az Amerikai Egyesült Államokban. A mezőny egyik legnagyobb sztárja, a négyszeres világbajnok Sebastian V
Alex Albon elmondta, fogadást kötött a csapattal a pontszerzés kapcsán. A brit-thai versenyzőnek bejött a vörös szín, ugyanis Miamiban ismét pontot szerzett. Idén kapott a pilóta haja új színt, ugyanis így akarta ünnepelni az első Williamses pontjait. Ugyanakkor a gesztusból “babona” lett, ami eddig szerencsét is hoz a 26 éves versenyzőnek. A futam
Hosszú Katinkával pont a Covid előtt kezdtek el filmet forgatni, a végeredményből ezért úgy tűnik, mintha a bezártság groteszk időkalitkájából tekintene vissza eddigi karrierjére és életére. A végére kiszabadul: nemcsak a karanténból, de mintha egy másféle börtönt is maga mögött hagyna, ahová már sokkal régebben zárta be saját magát. A film sajtóve
Harmadszor jutott fel az élvonalba a magyar férfi jégkorong-válogatott, a 38 éves csatár az egyetlen, aki ott volt a jégen mindhárom sporttörténelmi sikernél.
George Russellnek kétszer is meg kellett előznie Lewis Hamiltont a Miami Nagydíjon, mert az első előzését az FIA szabálytalannak találat, és visszaparancsolta őt a hétszeres világbajnok mögé. A televíziós közvetítésből szinte teljes egészében kimaradt a Lewis Hamilton és George Russell között a Miami Nagydíj hajrájában történt csata, és így az is,
Kyle Busch és felesége Samantha Busch rengeteg megpróbáltatás után úgy döntött újra gyereket vállalnak. Csak egy bökkenő van. Még 2021 novemberében Kyle Busch és felesége, Samantha bejelentették, hogy kislányt várnak. Elmondásuk szerint a gyermek születése valamikor 2022 májusában fog bekövetkezni. Most pedig elérkezett 2022 májusa, és a leendő szü
Colton Herta volt a Forma-1-ben idén debütáló miami F1-es hétvége helyi sztárvendége. Érdekes párhuzam jutott eszébe a körítést illetően. A hatszoros IndyCar-győztes a Miami Nagydíj csütörtöki nyitónapján viselt fekete Converse-cipőt és egyszerű fekete pólót péntekre már fehér Gucci tornacipőre és homokszínű pólóra cserélte. Végül aztán úgy döntött
Gyerekként a gokartpályán rivalizáltak, most a Forma–1-es világbajnoki címért küzdenek egymással. A hét végi Miami Nagydíj után egyre inkább úgy tűnik, az új generáció két legfényesebb csillagáról, a címvédő holland Max Verstappenről és az éllovas monacói Charles Leclerc-ről szólhat az idei szezon, s párharcuk akár hosszabb távon is meghatározhatja
Nagyon régen nem robbant be a férfi tenisz világába ilyen fiatalon is világklasszis játékos – nagyon régen nem volt ennyire egyértelmű, ki veheti majd át a trónt Novak Djokovictól, Roger Federertől és Rafa Nadaltól. A 19 éves Carlos Alcarazról vasárnap azt mondta a madridi Masters 1000-es verseny döntője után a legyőzött, a német Alexander Zverev:
Nagy lépést tett az olasz bajnoki cím felé az AC Milan labdarúgócsapata, amely a Serie A 36. fordulójának vasárnap esti meccsén 3-1-re nyert a Hellas Verona vendégeként. A mérkőzés hőse a duplázó olasz válogatott középpályás, Sandro Tonali volt, aki a találkozó napján ünnepelte 22. születésnapját.