Max Verstappen versenymérnöke, Gianpiero Lambiase felfedte, hogy miért is „egy áldás” együtt dolgozni 2021 világbajnokával. Verstappen és GP (Lambiase) kapcsolata még a 2016-os Spanyol Nagydíjon kezdődött el, amikor a holland pilóta megörökölte Danyiil Kvjat helyét, akit a rossz teljesítménye miatt visszaültettek a Toro Rossóba. Habár a kettőjük mu
Megdöbbentő kijelentést tett az egykori nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok, Mike Tyson. Saját elmondása szerint már a halált várja. Az amerikai sztársportoló egész életében két végén égette a gyertyát, ám még mindig csak 56 éves, éppen ezért is meglepő és ijesztő az egykor legyőzhetetlen bokszoló vallomása.
Dr. Helmut Marko utalt rá, hogy még messze nem érte el a céljait a Forma-1-ben. Az egykori versenyző, aki az 1972-es Francia Nagydíjon elvesztette az egyik szemét, jövőre tölti be a 80. életévét, de ragaszkodik ahhoz, hogy egyáltalán nem gondolkodik a visszavonulásán. Marko, a Red Bull F1-es projektjének osztrák vezető tanácsadójaként, aki a hírhed
Augusztusban ismét látványos esemény zajlik Zalaegerszegen, a nevezési díjakból befolyó összeg óvodák felújítását segíti A hagyományteremtő céllal tavaly létrehozott ZEG Rally Show 2022-ben kibővített programmal és hosszabb versenytávval zajlik Zalaegerszegen és környékén. A hazai ralisport kiemelkedő versenyzőpárosait felvonultató rendezvény a szó
A Slovan játékosai és vezetői mellett a szurkolók is kitörő örömmel ünnepelték a pozsonyi focicsapat szerdai, budapesti győzelmét, a Ferencváros otthonában aratott 2-1-es sikerrel a szlovák bajnok nagy lépést tett a Bajnokok Ligája selejtezőkörének harmadik fordulójába jutás felé. A kissé enervált Fradi ugyan a második félidőben vezetést szerzett,
A Pinty’s Series Kanada nemzeti, NASCAR által szankcionált bajnoksága. Itt indul majd augusztusban hosszú évek óta először Jacques Villeneuve. Nyolc futamon van túl a NASCAR Pinty’s Series 2022-es szezonja. A bajnokság Kanada nemzeti sorozataként az ország versenypályáin köröz. Ezek között több ismert helyszín is van, ilyen például Mosport vagy épp
Kínos baki miatt nem kapható a lengyel sztárcsatár, Robert Lewandowski nevével ellátott mez az Barcelona labdarúgócsapatának szurkolói boltjában. A bolt üzemeltetői ugyanis kifogytak a w betűből, amely kétszer is szerepel a támadó vezetéknevében. Ez a hiba most átmeneti nehézségeket okoz mezek gyártásában.
„Nem felejtünk. 1992” – hirdette a Ferencváros futballszurkolóinak nézőtéri koreográfiája a Slovan Bratislava elleni hazai Bajnokok Ligája-selejtezőn (1-2). A harminc évvel ezelőtti pozsonyi magyarverés emléke miatt borítékolható volt, hogy parázs párharcot hoz a két klub újabb összecsapása. Budapesten a nagyobb balhét sikerült elkerülni, a jövő sz
Oroszország legfőbb autósportos tisztségviselője a “becstelen” FIA-t szidta, amiért kizárták az országot a Forma-1-ből. Az ukrán-orosz konfliktus miatt nem csak az Orosz Nagydíj F1-es szerződését törölték, hanem Nikita Mazepint és az Uralkalit is kirúgta a Haas csapat, a Ferrari tesztpilótája, Robert Shwartzman pedig most már izraeli licenc alapján
Nem jutott tovább az 5000 méteres síkfutás selejtezőjéből Caster Semenya az Egyesült Államokban rendezett világbajnokságon, a dél-afrikai versenyző 53 másodperccel maradt el a futamgyőztes az etióp Gudaf Tsegay idejétől. Semenya háromszoros vb-aranyérmes volt női 800 méteren, de 2017 óta nem indult világbajnokságon.
Egy Silverstone-i árverésen meg lehet vásárolni Richard Burns 2001-es Subaru Impreza WRC-jét, mellyen a világbajnoki szezonja Monte-Carloi és Svédországi versenyén állt rajthoz. Richard Burns 2001-ben szerezte egyetlen világbajnoki címét, most pedig Silverstone-ban elárverezik azt a Subaru Impreza WRC-t, mellyel az év végi első helyhez vezető úton
Szerdán hivatalosan is bemutatták a magyar férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitányát. A Fraditól érkező szakember, Varga Zsolt hitvallása, hogy a férfi válogatott számára mindig a győzelem a végső cél, bármilyen tornán is induljon el.
Lewis Hamilton ragaszkodik ahhoz, hogy az Ignite nevű kezdeményezése túlmutat a “szájhősködésen”, mivel a Mercedesszel közösen alapított partnerség célja, hogy pozitív változást érjen el az F1-ben. Az Ignite-ot tavaly júliusban indították, Hamilton Mission 44 nevű jótékonysági alapítványának irányítjása mellett. A hónap elején megrendezett Brit Nag
A bejáratás után Magny-Cours-ban két napig tesztelték az Acura LMDh autóját, amivel jövőre az IMSA új kategóriájában, a GTP-ben indulnak majd. A nappali és éjszakai teszten Ricky Taylor, a Wayne Taylor Racing pilótája, valamint a Honda Performance Development mérnöke és versenyzője, Matt McMurry vezettek. Precision Crafted Peformance. Track testing
A Kisvárda 1-0-ra nyert a kazah Kairat Almati vendégeként csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjében, a második forduló első mérkőzésén, így kedvező helyzetből várja a visszavágót.
Alex Wurz úgy véli, hogy nem igazságos a Forma-1 egyik új versenyigazgatóját hibáztatni a versenyzők között jelenleg tapasztalható nyugtalanságért. Az egykori F1-es pilóta most a teljes mezőnyt képviseli a Nagydíjversenyzők Szövetségének (GPDA) elnökeként, amely nemrégiben levelet küldött a sportág vezetőinek, amelyben kifejtette a versenyzők aggod
– „Edzői tévedések sorozata volt a mi oldalunkon, ez száz százalékban Csercseszov sara” – vélte az egyik Fradi-szurkoló a Slovan Bratislava elleni, 2-1-re elveszített szerdai labdarúgó-Bajnokok Ligája-selejtező után. Dühöngenek a drukkerek, mert bár azt remélték, kedvenceik a pályán elégtételt vesznek a szlovák klubon a harminc évvel ezelőtti pozso
Rövid, de velős üzenetet küldött a Fradi-drukkereknek Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke, miután a csapat tegnap vereséget szenvedett a papírforma szerint gyengébb Slovan Bratislava csapatától.
Romain Grosjean ragaszkodott ahhoz az állásponthoz, hogy a mercedeses tesztje még nincs lesöpörve az asztalról, és “100 százalékban” magára vállalta a felelősséget azért, hogy eddig nem került rá sor. A francia sajnálatos körülmények között hagyta el az F1-et: a 2020-as szezon utolsó két futamán már nem tudott rajthoz állni, miután a Bahreini Nagyd
A Francia Nagydíjra is fejlesztésekkel készül a Mercedes, erősítette meg Toto Wolff, az istálló csapatfőnöke a versenynaptárba két év szünet után visszatérő Paul Ricard-i hétvége előtt. Az utóbbi négy versenyen egyaránt dobogón végző Mercedes biztató formát mutatott az elmúlt időszakban, Toto Wolff csapatfőnök azonban hangsúlyozta, hogy egyelőre ne
A MOL Fehérvár FC házigazdaként 4-1-re legyőzte az azeri Gabala SC-t a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc csütörtöki első mérkőzésén.
Mick Schumacher szerdán nem kísérte el családját, amikor a Haas pilótájának a legendás édesapja, Michael előtt tisztelegtek hazájában, Németországban. A ceremónián Corinna, aki Mick édesanyja és a hétszeres világbajnok Schumacher felesége, Mick húgával, Gina-Mariával és az FIA korábbi elnökével, Jean Todttal együtt vett részt. Corinna az álló ováci