2022. július 25. hétfő

júl. 25
13:12
Az olimpia miatt kiszorulhat a Tour de France-befutó Párizsból (Eurosport)
Anne Hidalgo, Párizs polgármestere megerősítette, tárgyalások folynak arról, hogy a 2024-es olimpia miatt a Tour de France országúti kerékpáros körverseny történetében először nem a francia fővárosban lesz az utolsó szakasz befutója.
júl. 25
13:24
Sancho szerint már most érezhető Ten Hag pozitív hatása a Manchester Unitednél (Eurosport)
Jadon Sancho szerint a Manchester United teljesen más csapatnak tűnik az új menedzsernek, Erik ten Hagnak köszönhetően. A United eddig veretlen a nyáron a holland irányítása alatt, négy felkészülési mérkőzéséből hármat megnyert, és úgy tűnik, a korábbi Ajax-főnök a legjobbat hozza ki a tavaly még szenvedő játékosokból, köztük Sanchóból is.
júl. 25
13:36
Mégsem ért még véget Messi és a Barcelona közös története? (m4sport.hu)
Spanyol sajtóhírek szerint Xavi Hernández, a Barcelona vezetőedzője arra kérte Joan Laporta elnököt, hozza tető alá Lionel Messi visszatérését a katalán klubhoz, amint lejár párizsi szerződése.
júl. 25
13:54
Atlétikai vb - Átvette a stafétát a magyar szövetség (Infostart)
A következő világbajnokságot ugyanis Budapest rendezi az új stadionban.
júl. 25
14:12
Párizs 2024: időpontok, különleges helyszínek, sportágak, történelem, logó - minden, amit tudni kell (Eurosport)
OLIMPIA - Két év múlva kezdődnek a soron következő olimpiai játékok, amelyeket 2024. július 26. és augusztus 11. között rendeznek meg Párizsban, és amit szokás szerint elejétől a végéig követhettek majd az Eurosporton. A világ legnagyobb sporteseménye száz év után tér vissza a francia fővárosba. Ha már most fel akarsz készülni, itt megtalálsz minde
júl. 25
14:12
Pontverseny: A Ferrari és versenyzői már hátrafelé figyelhetnek (Racing)
Sok fontos pontot bukott a Francia Nagydíjon Charles Leclerc és a Ferrari is. A monacói versenyző kiesett, míg Max Verstappen nyert, ennek eredményeképpen pedig a holland tovább növelte előnyét az egyéni pontverseny élén. Leclerc lemaradása már 63 pont, ami azt jelenti, hogy Verstappen több, mint 2 futamgyőzelemnyi előnnyel bír. Leclercnek ráadásul
júl. 25
14:24
Kövesd velünk élőben a női Tour második szakaszát az eurosport.hu-n! (Eurosport)
A Tour de France Femmes hétfőn egy sík, 136 kilométeres szakasszal folytatódik Meaux és Provins között. Ahogy a férfiak Tourját, úgy a nők nyolc napos versenyét is élőben, megszakítások nélkül és magyar kommentárral követhetitek elejétől a végéig!
júl. 25
14:42
A Red Bull vette védelmébe Leclerc-t (m4sport.hu)
Nem várt oldalról, az ellentáborból védték meg Charles Leclerc-t. A Red Bull főnöke szerint nem lehet azt állítani, hogy a monacói egy ütközésre hajlamos versenyző.
júl. 25
15:00
Jimmy White közel egy év után győzött (Eurosport)
Az augusztusi European Masters selejtezőit rendezték az elmúlt két hétvégén. A címvédő Fan Zhengyi, valamint a világranglista első három helyezettje, Ronnie O'Sullivan, Judd Trump és Mark Selby kivételével mindenki túl van az első mérkőzésén, és bizony születtek meglepetések. John Higgins és Mark Allen kiesése mellett Jimmy White győzelme is különl
júl. 25
15:06
Ezt jósolja Verstappen a Magyar Nagydíjra (Racing)
A Francia Nagydíjon az összetettben Charles Leclerc-re 25 pontot verő Max Verstappen tetemes előnye birtokában is óvatos, és a folyamatos pontszerzés fontosságát hangsúlyozza. A holland pilóta szerint a Hungaroringen ismét nehéz futam várhat rájuk. Charles Leclerc franciaországi nullázásának és Max Verstappen győzelmének köszönhetően a holland piló
júl. 25
15:24
Itthon mindent: bajnoki címvédést és hazai BL-veretlenséget álmodnak Szegednek (m4sport.hu)
Juan Carlos Pastor vezetőedző azt reméli, hogy a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata minden hazai csoportmérkőzését megnyeri a Bajnokok Ligájában.
júl. 25
15:30
Vajon megbocsátanak a Fradi-szurkolók Csercseszovnak a szlovákok elleni vereség miatt? (Blikk)
– Óriási trauma lenne a Fradi-szurkolók számára, ha a Ferencváros labdarúgócsapata szerdán kiesne a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében a Slovan Bratislavával szemben. Erre legutóbb 2016–2017-ben volt példa, akkor az albán FK Partizani ütötte ki a zöld-fehéreket. A magyar drukkerek biztosan nem bocsátanák meg Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedz
júl. 25
15:42
Négy sikertelen kísérlet után világbajnok a norvég csodafutó (Eurosport)
Jakob Ingebrigtsen öt nappal a Jake Wightman elleni 1500 m-es vereség után 5000 méteren végre révbe ért a eugene-i világbajnokságon. A tokiói olimpián 1500-on aranyérmes norvég közép- és hosszútávfutó harmadik világbajnokságán végre megszerezte első vb-címét is, ráadásul a hosszabbik távon. Az étvágya azonban továbbra sem csökkent.
júl. 25
16:00
Nascar: Hamlint kizárták, de azért Buschsal együtt beállított egy 62 éves rekordot (USAracing)
Örömittasan ünnepelte idei harmadik győzelmét Denny Hamlin vasárnap a Pocono Racewayen. A victory lane ceremónia...
júl. 25
16:00
Nascar: Hamlint kizárták, de azért Buschsal együtt beállított egy 62 éves rekordot (Racing)
Örömittasan ünnepelte idei harmadik győzelmét Denny Hamlin vasárnap a Pocono Racewayen. A victory lane ceremónia...
júl. 25
16:06
Hamilton félig odaadta a vb-trófeát Verstappennek, de a Ferrarit is biztatja (Racing)
Lewis Hamilton szavai nem sok jóval kecsegtetnek a Francia Nagydíjon nullázó, így Max Verstappennel szemben óriási lemaradásba kerülő Charles Leclerc-nek, a hétszeres világbajnok szerint azonban a Ferrarinak a folytatásban is leszegett fejjel kell mennie előre. Noha az idei világbajnoki címért folyó harcba szinte biztosan nem fog beleszólni, Lewis
júl. 25
16:12
Megkezdte az Eb-felkészülést a pólóválogatott, az új kapitány megnevezte stábtagjait (m4sport.hu)
Nyéki Balázs lesz a másodedző, Gárdonyi András a kapusedző, Pozsonyi Zsolt az erőnléti edző.
júl. 25
16:24
A TdH főszervezője készpénznek veszi, hogy Valter a világ legjobb csapatához igazol (m4sport.hu)
A Tour de Hongrie főszervezője, Eisenkrammer Károly személyes értesülései alapján szinte biztosra veszi, hogy Valter Attila valóban a Tour de France-győztes Jonas Vingegaard csapatához, a profi mezőny legerősebb istállójának tartott Jumbo-Vismához igazol.
júl. 25
16:54
A Bayern München 17 éves francia csatárt szerződtet (m4sport.hu)
Nyáron U17-es Európa-bajnok lett a fiatal támadó.
júl. 25
17:00
Jani Réka és Nagy Adrienn párosa kiesett a varsói nyolcaddöntőben (m4sport.hu)
A Jani Réka, Nagy Adrienn kettős búcsúzott a nyolcaddöntőben a 250 ezer euró (100 millió forint) összdíjazású salakpályás varsói tenisztornán.
júl. 25
17:06
Bondár Anna két helyet rontott, Fucsovics Márton ötöt javított (m4sport.hu)
Bondár Anna két helyet rontva az 52., Fucsovics Márton öt helyet javítva a 93. a teniszezők legfrissebb világranglistáján.
júl. 25
17:06
Vos nyert a női Tour második szakaszát, és a vezetést is átvette összetettben (Eurosport)
A nyitószakaszon második, hétfőn első lett a női Touron Marianne Vos, aki a mai sikerével a sárga trikót is átvette. A Jumbo versenyzője a 2. szakaszt Persico és Niewiadoma előtt nyerte.
júl. 25
17:12
Schumacher nem kapja meg Haas legújabb frissítéseit (Racing)
Mick Schumacher lemarad a Haas régóta várt, 2022-es autójára szánt frissítőcsomagjáról a hétvégi Magyar Nagydíjon. Az idei rajtrács legkevésbé fejlesztett autója a Ferrari-motoros Haas, de az f1-insider értesülései szerint csak Kevin Magnussen számára lesz elég új alkatrész. Ezt elismerte Günther Steiner csapatfőnök is, miközben arra utalt, hogy a
júl. 25
17:24
Hamilton: a különbség óriási, szóval ezzel az előnnyel igazán sima ügynek tűnik (m4sport.hu)
Könnyed sétagaloppnak érzi Max Verstappen címvédését Lewis Hamilton. Charles Leclerc-rel együttérez.
júl. 25
17:24
Thomas a dízelmozdony, akit segítőnek vittek volna a Tourra, mégis a dobogón zárt (Eurosport)
Geraint Thomas idén mindenkit meglepve állt fel a dobogóra a Tour de France-on, pedig az év elején még a csapata is legfeljebb segítőként számolt vele. A brit versenyző viszont hitt magában, és bejött a harmadik helyre. A sikerek motivációt is adnak neki, egy évig még biztosan marad a mezőnyben, és mindent megtesz majd, hogy az Ineos legyőzhesse a
júl. 25
17:42
Még az edzője sem tudja, mikor léphet újra pályára a sérült Sallai Roland (Blikk)
Sallai Roland sérülés miatt kihagyta csapata, a Bundesligában szereplő Freiburg szombati felkészülési mérkőzését, és egyelőre még edzője sem tudja, mikor léphet ismét pályára.
júl. 25
17:42
A női kerékpározás nagykövete, Marianne Vos győzött a Tour de France Femmes mai szakaszán (Eurosport)
A világbajnok, Elisa Balsamo támadása indította azt az erős szökést a Tour de France Femmes 2. szakaszán, amiből Marianne Vos szerezte meg a győzelmet. A Jumbo-Visma kerékpárosa az összetett vezetésért járó sárga trikót is átvette. Második helyen a születésnapját ünneplő Silvia Persico végzett Kasia Niewiadoma előtt. A Meaux és Provins közötti 136
júl. 25
18:06
A Leipzigből igazol a PSG (m4sport.hu)
A Bild szerint Nordi Mukiele négy év után távozik Lipcséből.
júl. 25
18:06
Szilágyi Áron nemcsak született vívó, született bármi – Sports Heroes (Eurosport)
Három olimpiai bajnoki cím után 2022-ben Szilágyi Áron megszerezte első egyéni világbajnoki címét. Ennek apropóján róla készítettünk adást a Sports Heroes podcastsorozatban. Mi kell ahhoz, hogy valaki minden idők egyik legjobb vívója legyen? Hogyan segíti őt ebben a magyar kardvívó hagyomány? Mit jelent az, hogy valaki 22 évesen olimpiai bajnok? Ez
júl. 25
18:12
Te felismered az F1-es csapatokat egy-két szponzor alapján? (Racing)
Ráfordultunk a Magyar Nagydíj hetére, nézzük hát, mennyire vagytok képben a részletekkel! Összegyűjtöttünk pár olyan terméket, mely valamely csapat szponzorához tartozik, és közzétettük egy-egy rövidke videó formájában. Szerintünk egyik sem volt nehéz, sőt, de azért volt köztük olyan, amit sokkal többen tudtatok, és voltak olyanok, melyet kevesebbe
júl. 25
18:30
A nyolcaddöntőben búcsúzott a Jani Réka, Nagy Adrienn páros Varsóban (Eurosport)
A Jani Réka, Nagy Adrienn kettős búcsúzott a nyolcaddöntőben a 250 ezer euró (100 millió forint) összdíjazású salakpályás varsói tenisztornán.
júl. 25
18:54
Haaland: Guardiola egy picit őrült, és én ezt szeretem (m4sport.hu)
"A Bayernt megverni jó dolog" - szólt ki egy kicsit a dortmundi a norvégból.
júl. 25
19:00
IndyCar: Newgarden elhagyta a kórházat, Ferrucci helyettesítheti Indianapolisban (USAracing)
Helyi idő szerint hétfőn délelőtt Josef Newgarden elhagyhatta a kórházat, a hétvégi versenyen való részvétele...
júl. 25
19:00
Fucsovics öt helyet javított, továbbra is Medvedev az élen (Eurosport)
Legjobb magyarként Fucsovics Márton öt helyet javítva a 93. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján.
júl. 25
19:00
IndyCar: Newgarden elhagyta a kórházat, Ferrucci helyettesítheti Indianapolisban (Racing)
Helyi idő szerint hétfőn délelőtt Josef Newgarden elhagyhatta a kórházat, a hétvégi versenyen való részvétele...
júl. 25
19:12
Kovalainen: A legnagyobb hibám volt kirúgni Briatorét (Racing)
Heikki Kovalainen elismeri, hogy Forma-1-es karrierje talán azért is szakadt félbe, mert szakított Flavio Briatoréval. A ma már 40 éves finn egykor az F1 egyik legígéretesebb fiatalja volt, aki először a Briatore vezette Renault-nál debütált, majd 2008-ban Lewis Hamilton bajnokságot nyerő csapattársaként a McLarenhez szerződött. Kovalainen azonban
júl. 25
19:18
A Big Bang Theory legendás fogadotta vala-jelenete inspirálta Märcz Tamás lecserélését? (Eurosport)
Egy hete már nem Märcz Tamás a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Miért kellett őt leváltani? Ha csak a világbajnoki hetedik hely miatt, akkor az hiba. A problémákat leszámítva minden rendben van a nemzeti csapat körül.
júl. 25
19:24
Chase Elliott: Nem érdemlem meg ezt a győzelmet (USAracing)
A harmadik helyen ért célba Chase Elliott vasárnap, a Nascar Cup Series M&M’s Fan Appreciation...
júl. 25
19:24
Mercedes: Csak pózolás a Red Bull és a Ferrari fenyegetőzése (m4sport.hu)
Csak üres fenyegetőzés és „pózolás” a Mercedes csapatfőnöke szerint, hogy a Red Bull és a Ferrari jogi úton szeretné megtorpedózni az FIA jövő évi szabályváltozásait, melyek az ellenfelek szerint a csillagosokat segítenék leginkább.
júl. 25
19:24
Chase Elliott: Nem érdemlem meg ezt a győzelmet (Racing)
A harmadik helyen ért célba Chase Elliott vasárnap, a Nascar Cup Series M&M’s Fan Appreciation...
júl. 25
19:42
Bondár Anna rontott, Iga Swiatek komoly előnnyel vezet (Eurosport)
Legjobb magyarként Bondár Anna az 52. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, a múlt heti karriercsúcsot jelentő ötvenedik helyezés után két pozíciót rontott.
júl. 25
19:54
Megvan az első magyar arany az EYOF-on (m4sport.hu)
Elekes Tamara 400 méteres vegyesúszásban győzött.
júl. 25
20:00
Tizedik a magyar női váltó az öttusa-világbajnokságon (m4sport.hu)
Alekszejev Tamara lova bukott, a versenyzőnek nem lett nagyobb baja.
júl. 25
20:00
Nascar: Kurt Busch nincs jól, Ty Gibbs helyettesíti a mai futamon (Racing)
Nem kapta meg a zöld jelzést a Nascar orvosaitól Kurt Busch arra, hogy részt vegyen...
júl. 25
20:24
Gary Neville nem kíméli a Barcelonát, Frenkie de Jongot buzdítja, hogy jelentse fel a klubot (m4sport.hu)
Vajon mennyire jogos a United-legenda felvetése?
júl. 25
20:42
Nascar: Lerjárt a határidő, a Jgr már nem fellebbezhet a kettős kizárás miatt (USAracing)
Helyi idő szerint hetfő délig nyújthatta volna be fellebbezését a Joe Gibbs Racing a vasárnapi,...
júl. 25
20:42
Jön az Eb-döntő visszavágója, jön a torna három legfontosabb meccse (Eurosport)
A szerdától szombatig tartó negyeddöntők után kialakult a női labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőjének mezőnye. Noha több, magasan jegyzett csapat nem jutott a négy közé, az ott lévő angol-svéd-francia-német négyes érdemeit senki nem vitathatja. Nemcsak azért, mert a négy csoportgyőztesről van szó, hanem mert valamilyen formában mindegyik a többiek
júl. 25
20:42
Nascar: Lerjárt a határidő, a Jgr már nem fellebbezhet a kettős kizárás miatt (Racing)
Helyi idő szerint hetfő délig nyújthatta volna be fellebbezését a Joe Gibbs Racing a vasárnapi,...
júl. 25
20:54
Európai klubok is keresik a kiváló nyarat produkáló Gazdag Dánielt (m4sport.hu)
A Philadelphia magyar középpályása szárnyal az MLS-ben, erre európai kluboknál is felfigyeltek.
júl. 25
20:56
A női foci-Eb első elődöntője kedden élőben az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
A női labdarúgó Európa-bajnokság angol–svéd elődöntőjét közvetíti kedden élőben az M4 Sport és az m4sport.hu, a focimeccs előtt pedig a Fradi TV jelentkezik új résszel.

Keresés