Nicholas Latifi, a Williams kanadai versenyzője futotta meg a legjobb köridőt a mogyoródi Hungaroringen zajló 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati harmadik, esős szabadedzésén.
Ausztria óta nem csillapodnak a kedélyek, és randalírozó “szurkolók” szombat reggel újra egy Lewis Hamiltonos holmiban okoztak kárt. Néhány hete Max Verstappen rajongói Spielbergben rasszista megjegyzéseket kiabálva és nőket megtámadva felháborodást váltottak ki az F1-es közösségben. A Forma-1, és a csapatok is elítélték ezt a magatartást, de a mai
Nico Rosberg szerint Lando Norris lehet a fiatal generáció közül az, aki a legjobban kiemelkedik a tudásával. Ez nem semmi kijelentés annak fényében, hogy a fiatalok közé lehet sorolni még Max Verstappent, Charles Leclerc-t, vagy épp George Russellt. Jelenleg viszont pont, hogy Norris tart talán közülük a leghátrébb, olyan téren, hogy jelenleg csap
Alice Powell rajt-cél győzelmét hozta a W Series hungaroringi versenye. A brit hölgy ezzel megszakított Jamie Chadwick győzelmi sorozatát, ugyanis a Williams növendéke az eddigi 7 verseny egyikén sem talált legyőzőjére. A pálya ugyan még valamilyen szinten vizes volt a verseny indulásánál, de a versenyirányítás még így sem engedélyezte az állórajto
Több hónapos kemoterápia vár a Borussia Dortmund elefántcsontparti válogatott labdarúgójára, Sebastien Hallerre, akit a nyáron igazoltak le a Bundesliga élcsapatához.
Néhány IndyCar-pilóta arra panaszkodott a pénteki indianapolisi IndyCar kvalifikáció után, hogy inkonzisztensek voltak a Firestone abroncsok. Conor Daly a leggyorsabb időt érte el a kvalifikáció első szakaszának 1. csoportjában, de csalódott volt, hiszen a következő szett Firestone lágyabb guumiján miatt 0,2 másodperccel lassabb volt a Q2-ben, anna
Több hónapos kemoterápia vár a Borussia Dortmund elefántcsontparti válogatott labdarúgójára, Sebastien Hallerre, akit a nyáron igazoltak le a Bundesliga élcsapatához.
George Russell szerezte meg a pole pozíciót a második rajtkockából Carlos Sainz indulhat, míg a harmadik Charles Leclerc lett. Felhő borította a Hungaroringet, így a versenyzők többsége az esőtől tartva szinte azonnal kihajtottak a pályára. Max Verstappen az élre állt, míg a Ferrarik a boxból lesték az eseményeket. Az Aston Martin sikeresen összera
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a mogyoródi Hungaroringen zajló 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a mogyoródi Hungaroringen zajló 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából.
George Russell a pole pozícióból kezdi a 2022-es Magyar Nagydíjat, ezt először mondhatja el magáról Forma-1-es pályafutása során. A Mercedes versenyzője gyakorlatilag a semmiből nyerte meg az időmérőt, a Q3-ig egészen az első hely közelében sem igazán járt. A brit idén igazolt a Mercedes csapatához, akiknek megannyi domináns év után idénre látszóla
A Ferrari 296 GT3 bemutatkozása után egy nappal a Porsche is lerántotta a leplet a legújabb generációs GT3-as autójáról. A 911 GT3 R legújabb generációjával a Porsche egy új versenyautót mutat be. A világ GT3-as sorozatainak új kihívója a jelenlegi 992-es generáción alapul, és a 2023-as szezon kezdetén áll rajthoz. A fejlesztés 2019-ben kezdődött.
Szép Balázs bronzérmet nyert a férfiak versenyében az alexandriai öttusa-világbajnokságon, a Szép, Demeter Bence, Bőhm Csaba összeállítású magyar csapat pedig második lett.
A Liverpool nyerte a Community Shieldnek nevezett angol szuperkupa-mérkőzést, amely hagyományosan az ottani labdarúgó-idény indítója. A Vörösök – ezúttal nem a szokásos helyszínen, a Wembley-ben, hanem Leicesterben – 3-1-re verték a bajnok Manchester Cityt.
Rossi, aki 49 futam óta nem nyert, a verseny második felében dominált, Will Power pedig átvette az első helyet a bajnoki pontversenyben. Alexander Rossi csak tette a dolgát, és várt. Várta, hogy a szerencséje megváltozzon, hogy minden újra összeálljon. Vasárnap, az Indianapolis Motor Speedway épített pályáján a várakozásnak vége lett. Az Andretti A
Gulyás Michelle ezüstérmet nyert a nők versenyében az alexandriai öttusa-világbajnokságon, a Gulyás, Simon Sarolta, Guzi Blanka összeállítású magyar csapat pedig a harmadik helyen végzett.
A UNI Vituosi pilótája, Jack Doohan rajt-cél győzelmét hozta a Formula Hungaroringen megrendezett sprintversenye. A pole-ból rajtoló Jack Doohan nem rajtolt jól, ami miatt Enzo Fittipaldi meg tudta előzni őt, azonban a brazil csúnyán elfékezte magát a kettes kanyarban, ami miatt vissza is adta ez első helyet Doohannek. Jüri Vips javított még nagyot
Charles Leclerc mindent megpróbált, ám a pole pozíció helyett a harmadik hellyel kellett beérnie az időmérőn. A versenyhétvége előtt úgy tűnt, hogy a monacói versenyző és Max Verstappen küzdhet majd a pole pozícióért, ám George Russell-lel senki sem számolt. Ugyanakkor a 24 éves versenyzőnek a csapaton belül is körbe kell nézni, mivel Carlos Sainz
Dr. Helmut Marko szerint “korai” lenne elkezdeni ünnepelni a Red Bull Forma-1-es gyári együttműködését és a Porsche 50%-os felvásárlását 2026-ra és az azt követő időszakra. A héten kiszivárgott vállalati aktákból kiderült, hogy a Volkswagen tulajdonában álló Porsche megvásárolja az energiaital-gyártó cég F1-es top csapatának felét. Marko a Red Bull
Jake Dennis rajt-cél győzelmet aratott a Formula E londoni dupla fordulójának szombati futamán. A brit pilóta Stoffel Vandoorne előtt ért célba, aki a 2. helyével tovább növelte az előnyé az összetettben. Az Andretti pilótája szombaton a belga pilótát győzte le a pole-pozícióért folytatott csatában. Dennis a rajtnál maga mögött tudta tartani az ex-