2023. január 22. vasárnap

jan. 22
9:50
Betegség hátráltatta az Újpestet, de Simon Krisztián szerint jól sikerült a felkészülés (Sportal)
Simon Krisztián 256 alkalommal játszott eddig az Újpestben. Mint elmondta, jól sikerült a a téli felkészülés neki és a csapatnak is. Interjú.
jan. 22
9:54
Hatott az ultimátum, a bizonytalan korú futballista hosszabbított a Dortmunddal (Sportal)
A magát 18 évesnek valló, de az életkorával trükköző német válogatott Youssoufa Moukoko 2026-ig ír alá a Borussia Dortmunddal.
jan. 22
10:12
A Chiefs Mahomes sérülése ellenére is nyert – főcsoportdöntőben az első kiemeltek NFL-ben (Sportal)
Mindkét első helyen kiemelt csapat, a Kansas City Chiefs és a Philadelphia Eagles is bejutott a konferenciadöntőbe az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) rájátszásnak második fordulójából.
jan. 22
10:18
Szabó István bízik a kecskeméti dobogóban és a Fradinak is szurkol (Sportal)
A Kecskeméti TE ragyogó őszt tud maga mögött a labdarúgó NB I-ben, tavasszal pedig bizonyítanák, nem csak szerencse műve volt a menetelés. Interjú Szabó István vezetőedzővel.
jan. 22
10:20
Idegenben nyert a Carolina az NHL-ben (Sportal)
A második legjobb mérleggel rendelkező Carolina Hurricanes 5–2-re nyert a New York Islanders otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.
jan. 22
10:24
Ogier a győzelem kapujában, Neuville és Evans forgott (Racing)
Sébastien Ogier magabiztosan halad a Monte-Carlo Rally győzelme felé, miközben Thierry Neuville és Elfyn Evans is forgott vasárnap reggel.
jan. 22
10:48
A korábbi PL-játékos kidobta hűtlen exe cuccait az ablakon (Sportal)
A korábban a Wolverhamptonban, a Sunderlandben és a Readingben is megfordult Greg Halford a közösségi oldalára posztolta a videót, miközben azzal vádolta volt párját, hogy hűtlen volt.
jan. 22
11:06
Cristiano Ronaldo két étteremlánc között kirobbant jogi vita miatt mehet bíróságra (Sportal)
Két manchesteri étteremlánc ugyanazt a nevet használnja, emiatt idézhetik be többek között Cristiano Ronaldót, Tyson Furyt és más hírességet is.
jan. 22
11:18
Cristiano Ronaldo és a híres énekes is egy olasz étterem miatt mehet bíróságra (Sportal)
Két manchesteri étteremlánc ugyanazt a nevet használja, emiatt idézhetik be többek között Cristiano Ronaldót, Tyson Furyt és más hírességeket is.
jan. 22
11:24
Verstappen száguldozása miatt megbüntették az imolai pályát (Racing)
Tavaly ez volt az egyetlen ilyen jellegű büntetése a pályának, holott szinte biztos, hogy a Ferrari is áthágta a szabályokat.
jan. 22
11:30
Bizarr hiba gyilkolta az autókat a híres autóversenyen (Racing)
A jövő hétvégén rendezik a 24 órás versenyt Daytonában, amelynek az 1976-os kiírása egy nagyon furcsa okból vált emlékezetessé és lényegében csak 20 órássá. A logisztikai hiba miatt a győztes páros autója majdnem tönkrement. Miután az 1974-es versenyt törölték az eredeti formájában a világpolitikai helyzet miatt, az üzemanyag ismét központi téma le
jan. 22
11:32
Grosjean ezt várja legjobban a Daytonában (Racing)
COVID alatt szeretett bele az endurance világába Romain Grosjean, aki első Daytonájára való készülés közben megnevezte a hosszútávú versenyzés legjobb részét is.
jan. 22
11:36
Feljelentették a focistát, mert ellenfele végbelébe nyúlt (Sportal)
Január 8-án, Nottinghamben történt a különös eset, amely a helyi labdarúgó szövetség fegyelmi bizottságából szivárgott ki, egy üzenetváltás formájában – szúrta ki a Nottinghamshire Live-ra hivatkozva a 24.hu.
jan. 22
11:42
Tizenhat védése mellett még egy gyógypuszi is belefért az egyiptomi kapusnak (m4sport.hu)
Remekelt Bahrein ellen és még az ellenfelet is "meggyógyította".
jan. 22
11:48
Le kellett szállítani a repülőgépről az amerikaiak csúcstartó sprinternőjét (Sportal)
Sha’Carri Richardsont az American Airlines egyik járatáról kellett kidobni, mert nem volt hajlandó kikapcsolni a telefonját.
jan. 22
12:24
Győzelemmel debütált a Ken Blockra emlékező új Mustang (Racing)
Az új GT4-es Mustang a Ford vezérigazgatójával a volán mögött szerepelt először versenyen, az IMSA harmadik számú sorozatában, egy Ken Blockra emlékező matricával.
jan. 22
12:30
Újabb topligás csapattal hozták hírbe Laidounit (m4sport.hu)
Sajtóhírek alapján újabb klub, a francia élvonalbeli Toulouse is kinézte a Ferencváros világbajnokságot megjárt középpályását, Aissa Laidounit.
jan. 22
12:36
Már több mint százezer jegy elkelt az atlétikai vb-re (Sportal)
Már több mint százezer jegyet eladtak az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságra a szervezők vasárnapi közlése szerint.
jan. 22
13:00
Hazai versenyző nyerte a harmadik szapporói versenyt a síugró vk-n (Sportal)
A hazai közönség előtt szereplő Kobajasi Rjoju nyerte a harmadik versenyt a síugrók világkupa-sorozatának szapporói állomásán.
jan. 22
13:12
Kidobták az atlétika világsztárját a repülőgépről, C. Ronaldót beidézhetik a bíróságra, Simon Krisztián- és Szabó István-interjú – hírösszefoglaló (Sportal)
Ha lemaradt a vasárnap délelőtt legfontosabb és legérdekesebb híreiről, akkor most pótolhatja. Csokorba gyűjtöttük őket.
jan. 22
13:18
Akár 12 évet is kaphat a szexuális zaklatással vádolt focista (Demokrata)
A brazil labdarúgó az eredményességet illetően világelsőnek számít.
jan. 22
13:30
Videón a szívszorító pillanat: húszezren éltették a könnyező, összetört edzőt (Metropol)
Megható pillanatokat rögzítettek a kamerák az NHL-ben.
jan. 22
13:30
Sipos Bodótól is pirosat kapott, jó hangulatban edzett a magyar kéziválogatott az utolsó középdöntős mérkőzése elott (m4sport.hu)
Kiváló hangulat, mosolygós arcok a magyar férfi kézilabda-válogatott szombati edzésén. A torna során már kétszer is piros lappal kiállított veszprémi védőspecialistával, Sipos Ardiánnal a két szegedi, Bánhidi Bence és Bodó Richárd viccelődött.
jan. 22
13:30
12 évet is kaphat a szexuális zaklatással vádolt válogatott sztárfocista (Sportal)
Akár tizenkét évi börtönre is ítélhetik Dani Alvest, ha bűnösnek találják a szexuális zaklatás vádjával rendőrségi őrizetben levő brazil labdarúgót – írta a Marca spanyol sportújság.
jan. 22
13:32
Legrosszabb esetben akár tizenkét évi börtön is várhat Dani Alvesre (m4sport.hu)
A brazil labdarúgó továbbra is tagadja az ellene felhozott vádat.
jan. 22
13:48
Fucsovics ellen még sikerült, Sinner visszakapaszkodott Cicipasszal szemben is, de győzni nem tudott (m4sport.hu)
A harmadik helyen kiemelt görög Sztefanosz Cicipasz ötjátszmás csatában legyőzte az olasz Jannik Sinnert az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi versenyében.
jan. 22
13:54
Lenyűgöző Hamilton autógyűjteménye, 5,8 milliárd forintot érnek a kocsijai (Sportal)
A Forma–1 hétszeres világbajnoka egészen elképesztő autóparkot rakott össze az évek során, lenyűgöző szupermodellek állnak a garázsában.
jan. 22
13:56
Cicipasz nagy csatában győzte le Sinnert az Australian Openen (Sportal)
A harmadik helyen kiemelt görög Sztefanosz Cicipasz ötjátszmás csatában legyőzte az olasz Jannik Sinnert az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi versenyében.
jan. 22
14:06
Mowinckel nyerte a cortinai szuperóriás-műlesiklást az alpesisí vk-n (Sportal)
A norvég Ragnhild Mowinckel nyerte a szuperóriás-műlesiklást a női alpesi sízők világkupa-sorozatának Cortina d'Ampezzó-i állomásán.
jan. 22
15:00
Visszatért korábbi klubjához a Cristiano Ronaldo miatt létszám felettivé vált csatár (m4sport.hu)
Aláírt a Besiktashoz a kameruni csatár, Vincent Aboubakar, akinek Cristiano Ronaldo leigazolása után kellett elhagynia a szaúdi al-Nasszrt.
jan. 22
15:00
Az Udinese nehezen győzte le a rengeteg helyzetet kihagyó Sampdoriát (Sportal)
Az Udinese 1-0-ra nyert a Sampdoria otthonában az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 19. fordulójának vasárnapi nyitómérkőzésén.
jan. 22
15:06
Biztonsági kamerák bizonyíthatják Dani Alves bűnösségét (Sportal)
Igazságügyi forrásokra hivatkozva a TV3 tévéállomás közölte, hogy vannak olyan kamerafelvételek, amelyek bizonyíthatják Dani Alves bűnösségét.
jan. 22
15:12
Yule másodszor nyerte meg a kitzbüheli műlesiklást az alpesisí világkupán (Sportal)
A svájci Daniel Yule nyerte a férfi alpesi sízők világkupa-sorozatának kitzbüheli műlesiklóversenyét.
jan. 22
15:18
ITT nézheti élőben a Zöld-foki köztársaság–Magyarország mérkőzést (m4sport.hu)
Hajrá, magyarok!
jan. 22
15:18
Heti Top: Shakira nem kegyelmez, dopping Mexikóban, Milák Kristófot vissza kell fogni (BorsOnline)
A Bors január 16-22 közötti cikkeiből szemezgettünk.
jan. 22
15:36
Ogier kilencedik alkalommal nyerte meg a Monte-Carlo-ralit (m4sport.hu)
A címvédő Rovanperä másodikként ért célba.
jan. 22
15:38
Vébébronzérmes csapattársat kapott Schäfer András (m4sport.hu)
Az Union Berlin leigazolta Josip Juranovićot, a Celtic Glasgow horvát válogatott szélső védőjét.
jan. 22
15:48
Ogier nyerte a Monte-Carlo-ralit, megdöntötte Loeb rekordját (Sportal)
Sébastien Ogier nyerte a Monte-Carlo-ralit, a világbajnoki sorozat első versenyét.
jan. 22
15:50
Ismét kikapott a Brest ellen, nehéz helyzetben a Ferencváros a női kézilabda BL-ben (Sportal)
A női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában a Ferencváros 24–21-re kikapott a Brest otthonában, így nincs egyszerű helyzetben a csoportkör utolsó két fordulója előtt.
jan. 22
15:54
Elrontotta az első félidő végét, kikapott Brestben a Fradi a női kézi BL-ben (m4sport.hu)
A Ferencváros 24-21-re kikapott a francia Brest Bretagne otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, vasárnap.
jan. 22
15:54
Szato a különös egybeesésről: Ezt soha nem gondoltam volna! (Racing)
Az Indy 500 kétszeres győztesét eleinte bántotta, hogy idén csak részmunkaidős állást kap, de most már pozitívabbak az érzései. Beszélt arról is, hogy soha nem hitte volna, hogy pont ehhez a csapathoz fog igazolni. Szato Takuma 2010 óta oszlopos tagja az IndyCar-nak, de idén csak az oválpályákon versenyezni. A Dale Coyne Racinghez nem tudott elegen
jan. 22
16:06
Lendületben a Diósgyőr: újabb fontos rangadót nyert a női kosár NB I-ben (m4sport.hu)
A Diósgyőri VTK 94–87-re legyőzte a Győrt a női kosárlabda NB I 17. fordulójának vasárnapi játéknapján, ezzel pontszámban beérte riválisát a tabellán.
jan. 22
16:06
Magyar arany és bronzérem a téli EYOF nyitó napján (Sportal)
Major Dominik arany-, Szigeti Dóra pedig bronzérmet nyert a rövidpályás gyorskorcsolyázók között a XVI. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) nyitónapján Olaszországban.
jan. 22
16:12
Világbajnoki bronzérmes védőt igazoltak Schäfer Andrásék (Sportal)
Josip Juranovic személyében horvát válogatott védővel erősítette meg keretét a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Union Berlin.
jan. 22
16:30
A Győr ellen nyert a Diósgyőr a női kosárlabda NB I-ben (Sportal)
Az Euroliga-résztvevő DVTK hazai pályán 94–87-re legyőzte a Győrt a női kosárlabda NB I vasárnapi nyitó mérkőzésén.
jan. 22
16:36
Natalie Decker szerint baromság, hogy a Nascar támogatja a női versenyzőket (USAracing)
Mindössze néhány órán át volt elérhető Natalie Decker legújabb TikTok-videója, de ez bőven elegendő volt...
jan. 22
16:36
Natalie Decker szerint baromság, hogy a Nascar támogatja a női versenyzőket (Racing)
Mindössze néhány órán át volt elérhető Natalie Decker legújabb TikTok-videója, de ez bőven elegendő volt...
jan. 22
16:42
Elképesztő végjátékban szakadt meg a katalánok veretlenségi sorozata (Sportal)
A Villarreal hazai pályán egy 100. percben értékesített büntetővel nyert a Girona ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának vasárnapi játéknapján.
jan. 22
16:48
Elképesztő végjátékban szakadt meg a katalánok veretlenségi sorozata (Sportal)
A Villarreal hazai pályán egy 100. percben értékesített büntetővel nyert a Girona ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának vasárnapi játéknapján – írja az MTI.
jan. 22
16:54
Már a legjobb nyolc között a kétszeres Australian Open-bajnok Azarenka (m4sport.hu)
A kétszeres bajnok Viktorija Azarenka bejutott a nyolc közé az ausztrál nyílt teniszbajnokság női versenyének vasárnapi utolsó összecsapásán.

Keresés