Noha egy hónappal ezelőtt hivatalosan is eltörölték a 2023-as versenynaptárból a Kínai Nagydíjat, sajtóértesülések szerint mégis Sanghaj adhat otthont tavasz közepén egy versenyhétvégének.
Egyesek szerint a Forma-1 végül a Netflix Drive to Survive sorozatának köszönhetően került be az amerikai mainstreambe, de a fokozott ismertség már évekkel korábban elkezdődött: Ayrton Sennával. 2023-ban az Egyesült Államok három F1-es nagydíjnak ad otthont: Austinban, Miamiban és Las Vegasban. Ez a legtöbb futam egy év alatt Amerikában, és a legtö
Komoly dilemma elé állította az F1 vezetőit, hogy Kína bejelentkezett, és mégis meg akarja tartani a nagydíját. Sajtóhírek szerint tudniillik időközben már megegyeztek egy beugró pályával
Tavaly nyáron robbant a bomba a sportszponzorációban nagyon aktív Jumbo szupermarket-láncnál; a hatóságok pénzmosás gyanújával fogták vizsgálat alá a cég egyes vezetőit, köztük az ügyvezetőt, az Endurance Világbajnokságon is versenyző Fritz van Eerdet. A botrány következtében a Jumbo több fontos sporttámogatási program leállításáról döntött nemrég.
A korábbi világelső Novak Djokovic várhatóan idén sem vehet részt az Indian Wells-i és a miami tenisztornán, miután az Egyesült Államok illetékes hatósága meghosszabbította a külföldi állampolgárokra vonatkozó, koronavírus elleni oltottsági kötelezettséget.
A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown elmondta, hogy nagy hatással volt rá a fiatal reménység, Oscar Piastri karaktere a tavaly nyári, Alpine-nal folytatott szerződési “botrány” során. Tetszett neki, ahogy az ausztrál az ügyet kezelte. Piastri azt követően került reflektorfénybe, hogy Fernando Alonso váratlanul bejelentette, hogy a 2022-es szezon vé
Nem esett abba a hibába a Red Bull a nyomasztó Mercedes-uralom idején, amibe a Ferrari a múltban többször is. Vezetőik szerint ennek köszönhető, hogy nyolc év után visszaülhettek az F1 trónjára.
Manuel Neuer lábtörés miatt ebben a szezonban már nem fog védeni, a Bayern pedig eltökélt, hogy megtalálja a helyettesét tavaszra. A helyzet viszont nem olyan egyszerű, mint elsőre tűnik: a kölcsönben lévő Alexander Nübel nem hagyná el Monacót, a helyette kinézett Kevin Trapp pedig túl nagy konkurenciát jelenthetne Neurnek. Van C terv is, de azzal
Bosznia-Hercegovina labdarúgó-szövetsége a korábbi jugoszláv válogatott Faruk Hadzibegicet nevezte ki a válogatott szövetségi kapitányává. A 65 éves szakember 1999-ben rövid ideig már irányította a bosnyák nemzeti együttest.
A közel három hetes karácsonyi szünetet követően csütörtökön folytatódik a biatlon-világkupa. A negyedik fordulónak otthont adó szlovéniai Pokljukában egyfajta újévi lendületet kaphat a kristálygömbökért zajló versenyfutás, különösen a nőknél, ahol visszatér az összetett címvédő Marte Olsbu Røiseland, míg a férfiaknál meglátjuk, tovább élesedik-e J
Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke elismerte, hogy a csapat által, az F1 új pénzügyi szabályzata alapján megszerzett korai előny mostanra kezd elszállni, mivel a rivális csapatok felfedezik a kiskapukat. Az enstone-i és viry-i székhelyű alakulat volt az egyik legjobban pozícionált vállalkozás a költségvetési plafon szempontjából, amikor azt 20
Kezd tisztulni a kép a Tour de Ski összetett női versenyében. A negyedik szakasz 20 kilométeres üldözőversenyét a svéd Frida Karlsson kezdhette az élről, de csak 16 másodperc előnnyel a finn Krista Pärmäkoski előtt.
Az Alpine nemrég felfedte, mikor ismerkedhet meg a közönség a 2023-as konstrukcióval. A francia istállót tavaly a technika ördöge nagyon a szívébe fogadta, így a versenyzők (legfőképp Fernando Alonso) gyakran búcsúztak a verseny közepén a mezőnytől. Az új évben viszont szeretne a csapat a megbízhatóságra törekedni, ugyanakkor a tempón is emelnének
Már 2023-at írunk, és némi túlzással napokon belül elkezdődik az országúti kerékpáros szezon. Konkrétan január 17-én a Tour Down Underrel indul újra a buli. Az alábbiakban előretekintünk néhány érdekesnek tűnő párharcra Tadej Pogačar és Jonas Vingegaard, illetve Remco Evenepoel és Primož Roglič között, de szó lesz az egynapos-menőkről és a sprinter
A brit üzletember – aki egész életében West Ham United szurkoló volt – a klub egykori stadionja, a Boleyn Grounddal szemben lévő utcában született 1936-ban, 2010-ben lett David Sulivannel együtt vették át a Premier League-ben szereplő klubcsapatot.
Debütált a Haas csapat új, főszponzorral kibővített neve, valamint módosított logója is. Így vágnak neki a 2023-as szezonnak. Miután a Haas 2022 elején az orosz-ukrán háború okán megvált orosz versenyzőjétől, Nikita Mazepintől, és vele együtt a főszponzor Uralkalitól, új bevételforrás után kellett nézniük. 2023-ra sikerült új névadó szponzort talál