A címvédő és listavezető Ferencváros 2-1-re kikapott az előző idényben ezüstérmes Kecskemét vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának vasárnapi rangadóján. Tavaly nyár óta a Ferencváros háromszor szerepelt a Széktói Stadionban, de egyszer sem győzött.
Ezt a kérdést tette fel a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner, amikor a sprintversenyek lehetséges megreformálási módjairól beszélt. Ő sem rajong értük, de belátja, hogy az F1 aligha fog szakítani ezzel a rendszerrel, és már fel is merült egy halom új ötlet.
A 24-szeres Grand Slam-tornagyőztes Novak Djokovics nyerte az 5,8 millió euró összdíjazású párizsi tenisztornát, miután a vasárnapi fináléban két szettben legyőzte a bolgár Grigor Dimitrovot.
Ma már szinte senki nem lenne hajlandó olyan feltételek mellett úszni, mint ahogyan a 90-es évek elején kellett az akkori generációnak – mondta az InfoRádiónak Szabó Tünde. A korábbi sportért felelős államtitkár ugyanakkor megjegyezte: neki abban az időben nem tűntek annyira szélsőségesnek a körülmények nyíregyházi egyesületénél.
Kevin Magnussen és Alexander Albon balesete temérdek törmeléket hagyott az 1-es kanyarban, ami a Sao Pauló-i Nagydíj ideiglenes leállítását vonta maga után.
Az edzők és a versenyzők szorosan együttműködve dolgoznak a magyar női kardvívó-válogatottban, ennek is tulajdonítható a tavalyi és az idei világbajnoki aranyérem – mondta az InfoRádiónak Battai Sugár, aki nagy lendülettel készül az új szezon versenyeire is.
Luis Diaz szüleit motoros fegyveresek hurcolták el Kolumbiában. Az anyját már elengedték, azt ígérték, az apja is kiszabadulhat majd, mert nem tudták, kiről van szó.
A magyar válogatott csapatkapitányát, Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool a 95. percben szerzett góllal játszott 1-1-es döntetlent az újonc Luton Town vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A címvédő Ferencváros 12-9-re győzött hazai medencében az EPS-Honvéd ellen a férfi vízilabda ob I alapszakaszának vasárnapi játéknapján, ezzel továbbra is hibátlan mérleggel éllovas.
Az első, majd a rajtbalesetet követő második indítás után is megtartotta a vezetést a pole-ból induló Max Verstappen, s végül a Sao Pauló-i Nagydíjat is különösebb kihívás nélkül nyerte meg.
A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat a Sao Paulo melletti Interlagosban.
A Paks hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el az MTK ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A Tolna vármegyei együttes idénybeli hatodik hazai meccsén először veszített pontokat otthon, ugyanakkor az egy ponttal sikerült pontszámban befognia az éllovas Ferencvárost. Az MTK négy vesztes bajnoki után szerzett ú
A 2023-as Sao Pauló-i Nagydíj valószínűleg hamar a feledés homályába merült volna, ha Fernando Alonso harciassága nem dobja azt fel az utolsó körökben. Íme, hogyan előzte vissza a spanyol Sergio Pérezt a dobogóért.
A kilencedik helyen álló Rayo Vallecano gól nélküli döntetlent játszott a Real Madrid vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A második helyen álló Juventus 1-0-ra győzött a Ferencvárossal azonos Konferencia-liga csoportban szereplő Fiorentina vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Hét évvel a sportpályafutása csúcsát jelentő olimpiai harmadik helyezése után élete sorsdöntőnek nevezhető eseménye előtt áll a doppingvétség gyanújába keveredett Kenderesi Tamás, aki az igazát szeretné bizonyítani a lausanne-i székhelyű Nemzetközi Sportsöntőbíróság (CAS) előtt.
A Spartathlon a legkeményebb hosszútávú verseny. Egy magyar sportember, Boros Richárd fair play- díjas magatartást tanúsított az októberben rendezett viadalon.
Ahogy azt már a sprintverseny is előrevetítette, a vasárnapi futamon is jórészt hátrafelé haladtak a Mercedes autói a mezőnyben a Sao Pauló-i Nagydíjon. A csapatfőnök szerint a W14-es nem is érdemel futamgyőzelmet.
Egy kezdeti dráma után három pilótára csökkent a bajnokesélyesek köre, de így sem maradt kevesebb izgalom a végére, egymás mögött ért be a pontverseny első három helyezettje, így egy pont döntött a cím sorsáról.
Max Verstappen elárulta, majdnem bajba sodorta magát, miközben Fernando Alonso és Sergio Pérez csatáját nézte. A holland versenyző senkitől sem zavartatva nyerte meg a Sao Paulói-i Nagydíjat, bár Lando Norris próbálta megváltoztatni a sorrendet. Egyszer próbálkozott a brit pilóta, de nem járt sikerrel, így a háromszoros világbajnok probléma nélkül
Sallói Dániel gólt lőtt, csapata, a Sporting Kansas City pedig bejutott a nyugati főcsoport elődöntőjébe az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS).
A rendező bolgár szövetség biztonsági okokból megváltoztatta a november 16-i Bulgária–Magyarország Eb-selejtező helyszínét, időpontját, illetve úgy döntött, hogy nem léphetnek be szurkolók a stadionba - számolt be az MLSZ.