Lewis Hamilton szerint a Red Bull uralma jövőre sem fog megtörni, sőt, még évekig fogják uralni a mezőnyt. Katasztrofális hétvégét zárt Brazíliában a Mercedes. A hétszeres világbajnok jól kapta el a rajtot és Lando Norris mögé ért fel, ám a verseny végéig a 8. pozícióba esett vissza. Csapattársa az erőforrás meghibásodása miatt a 11. helyről
Pierre-Louis Loubet a nagyszerű részmunkaidős 2022-es WRC szezon után idén gyakorlatilag a 2021-es katasztrofális szezont ismételte meg. Jövőre azonban szeretne minden újra kezdeni, újult erővel.
A rendező bolgár szövetség biztonsági okokból megváltoztatta a november 16-i Bulgária–Magyarország Eb-selejtező helyszínét, időpontját, illetve úgy döntött, hogy nem léphetnek be szurkolók a stadionba.
Első vereségét szenvedte el Dejan Stankoviccsal az FTC, 2-1-re kikapott a Kecskeméttől, amely a két csapat legutóbbi öt bajnoki mérkőzéséből hármat is megnyert.
Fernando Alonso a verseny után is bemutatta, hogy mennyire vág az esze, főleg ha a saját márkájáról van szó. Az Aston Martin Brazíliában ismét feltámadt, így a spanyol világbajnok egy nagyszerű csatát mutatott be Sergio Pérezzel. A 42 éves pilóta a megszokottól eltérő kanyaríveket választott, ami biztosította számára, hogy hatékonyabban gyorsítson
Kalle Rovanpera esetében már több verseny során megfigyelhető volt, hogy nehéz körülmények között sokkal jobban tud teljesíteni, mint a Rally1-es kategóriában induló többi versenyző. Jari-Matti Latvala elárulta a kétszeres világbajnok titkát.
Daniel Ricciardo sorsa már a rajt után eldőlt a verseny kapcsán, így örül annak, hogy sikerült a rajtbalesetet megúsznia. Már a felvezető kör tartogatott izgalmakat Interlagosban, mivel Charles Leclerc a falba csapódott. A monacói versenyző autója meghibásodott, így már az előtt fel kellett adnia a versenyt, mielőtt az elkezdődhetett volna. A rajto
A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen újabb sikeréről, az Aston Martin feltámadásáról, valamint a Mercedes blamájáról írtak az Sao Pauló-i Nagydíj kapcsán. Charles Leclerc autójának technikai meghibásodásával és egy rajtbalesettel kezdődött a vasárnapi futam. A törmelékek mennyisége és a korlát helyreállítása miatt még a versenyt is megszakíto
Igazán szórakoztató show-t rendeztek a WRC szezonzáró versenye előtt Japánban, melyen Takamoto Katsuta, az édesapja, Norihiko, valamint az M-Sport versenyzője, Adrien Fourmaux és a korábbi N-csoportos világbajnok, Toshi Arai is részt vett.
A berlini Hertha BSC 2021 áprilisában a Magyar Nemzetnek adott interjúban bevándorlással és az azonos neműek házasságával kapcsolatban tett kijelentései miatt vált meg tőle, azóta nem dolgozott profi klubnál.
Kalle Rovanpera négy éve szerepel a WRC legerősebb kategóriájában, ez alatt két vb címet és egy év végi dobogós eredményt ért el. A Red Bull videója most bemutatja, miért halad nagyon jó úton a 23 éves versenyző, ahhoz, hogy a rallysport legendái közé lépjen.
A sportcsatornák élőben adják a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörös mérkőzéseinek egy részét, a női U17-es labdarúgó Eb-selejtező magyar-angol összecsapását, a vízilabda női Európai Szuperkupa egy meccsét. Lesz még sznúker és lóverseny is.
A brit média nem bánt kesztyűs kézzel Toto Wolffal és a Mercedesszel a brazíliai fiaskó után. A csillagosok még saját magukat is meglepték a vasárnapi teljesítményükkel. A csapat két versenyzője nem előre lépdelt, hanem folyamatosan visszaestek, miközben próbáltak küzdeni egymással és az elemekkel. Végül George Russell kiállt a 11. helyről a versen
Megjelent a 2024-es Svéd Rally időterve, a szervezők a Brattby szakaszt Craig Breen előtt tisztelegve az ír versenyzőre utalva nevezték el. A WRC havas versenyén összesen 18 szakaszt kell teljesíteni februárban.
Ralf Schumacher talált némi kivetni valót Lando Norris brazíliai teljesítményében. Az időmérőn az időjárás nem segített a McLarennek, így a vártnál rosszabb helyen végzett a brit pilóta. A sprintidőmérőt ugyan megnyerte, ám már a szombati versenyen sem tudta kivédekezni Max Verstappen támadásait. Vasárnap a rajtnál rögtön átugrotta az Aston Martint
A NASCAR mindhárom fő sorozatában csak egy-egy pilótájuk volt a bajnoki döntőben, mégis teljes söprést hajtott végre a NASCAR-ban a Ford Performance csapata.
Tragikus balesetet szenvedett az amerikai Show-Me Super Regional Rallyt, melynek nyolcadik szakaszán a szlovák Kubo Kordisch tragikus balesetet szenvedett.
Max Verstappen nem csak a versenypályán dönti a rekordokat, hanem azon túl is, mivel több, mint 1 millió eurót kell fizetnie, ha versenyezni akar jövőre. Már tavaly is közel állt a milliós összeghez a holland versenyző, ám idén jócskán átlépi azt, a pontoknak és az alapdíjnak köszönhetően. 2024-re is ki kell váltani a versenyzőknek a
Charles Leclerc-en úrrá lett az elkeseredettség a Brazil Nagydíjon elszenvedett kiesése után, a legdrámaibb pillanatokat egy néző örökítette meg. Miután már a Brazil Nagydíj felvezető körében összetörte a Ferrariját, Charles Leclerc érhető módon rendkívül frusztráltan hagyta el Interlagost. A monacói pilóta rögtön a becsapódás után az elképesztő ba
Fernando Alonso szerint a Sao Pauló-i Nagydíj megmutatta, miért hasznos a Forma-1 számára a DRS. A spanyol világbajnok és a mexikói versenyző csatájáról áradozik az F1-es közösség. A legutóbbi versenyen az Aston Martin feltámadt, és a 42 éves pilóta alternatív íveket választva tartotta maga mögött a DRS távolságban közeledő Sergio Pérezt. Az utolsó