Szerdától Kaposváron lesz az úszók négynapos országos bajnoksága. A döntők minden nap öt órakor kezdődnek. Az esemény jelentős, kezdődik a szintúszás a jövő évi olimpiára. Sós Csaba úszókapitányt faggattuk, aki az ob végén keretet hirdet a vb-re.
A Real Madrid 2-0-ra verte a Chelsea-t, a Milan 1-1-re végzett a Napolival, egyaránt idegenben. A két mai vendégcsapat jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe.
Megdőlhetett Zsédely Attila magyar horgász világrekordja, aki korábban egy 134,97 kilogrammos, 245 centiméteres harcsával érte el a világcsúcsot, miután Olaszországban horogra akadt egy méretesebb példány. Ahhoz, hogy hivatalosan is világcsúccsá váljon, be kell jelenteni a fogást az illetékes nemzetközi szervezethez, aminek azt hitelesítenie kell.
Egy 2014-es ütközést hoztak fel példaként annak alátámasztására, hogy felül kellene vizsgálni Carlos Sainz melbourne-i büntetését. Abban az ügyben az FIA tagjai elfogadták a beadványt. Mint kedden kiderült, a Ferrarinál nem jártak sikerrel, hiába próbálták meg a felülvizsgálati kérelmükben megmutatni, hogy a döntéskor meglévő információkhoz képest
Igen változatos körülmények között zajlott 2022-ben a Horvát Rally Power Stage szakasza, melyet végül Kalle Rovanpera nyert meg. Íme a finn versenyző belsője a záró szakaszról.
A halálos fenyegetést is kapó Callum Ilott ugyan először viccesen kezelte a helyzetet, de később mégis kiállt magáért az argentin kommentátorral szemben, akit felelősnek tart az ellene kialakult ellenszenvért.
Botrányt okozott Németországban, hogy a Die Aktuelle legutóbbi számának címlapján az virít: exkluzív interjú Michael Schumacherrel. A bulvárlap pedig nem egy régebbi, korábban nem közölt interjút „hasznosított újra”, hanem úgy csinált, mintha az 54 esztendős, 2013-as síbalesete óta a világtól hermetikusan elzárva élő hétszeres világbajnok megtörte
Egy friss értesülés szerint most rájuk koncentrál a visszatérésre készülő Honda a motorszállítói együttműködésben. A Honda 2021 végén elvileg kivonult a Forma-1-ből, de szakmai együttműködés formájában tovább segíti a motorjait használó Red Bullt 2025, a jelenlegi motorszabályok kifutásának évéig. Az új érára a Fordot választották szövetségesként a
Megjelent a Portugál Rally nevezési listája, melyen két magyar páros, Herczig Norbert és Ferencz Ramón, valamint László Zoltán és Zsiros Gábor szerepel. A WRC idei ötödik versenyén mindössze nyolcan indulnak Rally1-es autóval.
Yves Matton, aki korábban a Citroen Racing csapatvezetőjeként, később pedig az FIA rally szakágának vezetőjeként is dolgozott, szerint a rallysport mindig jelent valamilyen veszélyt.
A Car Competition Racing Team színeiben szereplő Molnár Bendegúz és Lengyel Ádám párosa a második helyet szerezte meg a Nürburgring Langstrecken Serie legutóbbi futamán.
A Toyota Gazoo Racing csupán Sébastien Ogier-val és Kalle Rovanperával fog harcolni a gyártók pontjaiért a Horvát Rallyn, miután a Hyundai Craig Breen tragédiája után ugyancsak két autót indít. Az M-Sport eleve két autóval áll rajthoz déli szomszédunkban.
Idén csak a 35 éves Nico Hülkenberg képviseli Németországot a Forma-1-ben, az előszobának számító F2-ben pedig egy német versenyző sincs. A fiatalok problémáiról az a pilóta beszélt, aki legalább nemrég az utóbbi sorozatig felkapaszkodott. A néhány napon belül 23 éves David Beckmann a Forma-3-ban futamgyőzelmekig, a Forma-2-ben dobogókig jutott, de
Terjedelmes közleményét csak változtatás nélkül engedte közölni Kenderesi Tamás. Cáfolni készül a WADA biológiai útlevél rendszerének tévedhetetlenségét.
A 2021-es Katari Nagydíjon Lewis Hamilton szivárványszínűre festett sisakkal indult, hogy kiálljon az elnyomott emberek mellett. Azt mondta, az sem érdekelte, hogy emiatt börtönbe zárhatták volna. Katarban akkor rendeztek először F1-es futamot, melyet Hamilton nyert meg viszonylag simán. A bajnoki címért küzdő pilóta hétvégéje leginkább a sisakjáró
Az azt kezdeményező nő elmondta, miért döntött úgy, hogy megpróbálja elérni, Hamilton legyen a 2021-es abu-dzabi futam győztese, és így a világbajnok is.
A Williams amerikai versenyzője úgy érzi, már bizonyította, hogy nem lehet panasz a gyorsaságára. Logan Sargeant a Williamsnél mutatkozott be a Forma-1-ben, miután csatlakozott az istálló akadémiájához 2021 őszén. A támogatásuk révén tavaly 4. lett az F2-ben, és egyelőre nem lóg ki az F1 mezőnyéből sem, bár csapattársa, Alexander Albon a várakozáso
Sós Csaba szövetségi kapitány szerint ártatlan az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás, akit nagyjából fél évvel ezelőtt atipikusnak minősített biológiai útlevele alapján doppingeljárás alá vontak.
Az első mérkőzéseken előnyt szerző két csapat, a Manchester City és az Internazionale is továbbjutott a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A City 1-1-re végzett a Bayernnel (összesítésben 4-1), az Inter 3-3-ra végzett, 5-3-as összesítéssel búcsúztatta a Benficát. Az elődöntőben Manchester City–Real Madrid párharcot rendeznek, a másik ágon a ké