A veszélyes helyzetek kapcsán Toto Wolff azt kéri, határozzák meg, milyen esetekben van szükség a különböző fokozatú intézkedése. Christian Horner annak ellenére is támogatja a kései megszakításokat, hogy az élen haladó ezekkel csak veszthet. Régen a versenyeket újra sem indították, ha a táv vége felé valamilyen okból (jellemzően baleset vagy eső m
Az olasz rendőrség bejelentette, hogy elfogtak négy személyt, aki Charles Leclerc tavalyi kirablásához köthető. A monacói versenyző a toszkánai Viareggioban tartózkodott 2022. április 18-án. Ezen a napon a pilótához közeledett két gyanúsított, hogy képet készítsenek vele. A Ferrari versenyzője eleget tett a kérésnek, ám amíg nem figyelt, az illető
A Ferrari, a Mercedes és az Aston Martin csapatfőnöke megvédte a sokat szidott versenyigazgatót az Ausztrál Nagydíj után. A legutóbbi versenyt káoszfutamként jellemezték a versenyzők és a média. Carlos Sainz fel volt háborodva a büntetése miatt, Max Verstappent a túl sok piros zászlós szakasz és újraindítás zavarta, Lando Norris a hideg gumik miatt
Hétfőn Texasban körözött két pilóta is, egyikük egy évtizeddel később ugyanazt a versenyautót vezette, a másik most először próbálta ki az IndyCar autóját egy oválon.
A Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) úgy döntött, hogy engedélyezi az orosz és fehérorosz sportolók részvételét versenyein, amelyeken a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ajánlásainak megfelelően semleges státuszban indulhatnak.
Pedig csak egy tényt rögzített: a 14-14-re végződött Brescia-meccs egyik játékvezetője a testvére a Sabadell - mindkét csapat riválisa - csapatkapitányának.
Az Aston Martin három dobogós helyezés után a futamgyőzelmet célozta meg, el is árulták melyik versenyen lesz a legtöbb esélyük erre. Nagyon jól kezdte az évet a kanadai-brit csapat. Az első három versenyen pezsgőzhettek, bár két alkalommal veszélybe került az eredményük. A dobogós helyezéseknek is örülnek, ám az istálló emelne a téten, és a futamg
A tisztségért a Finn Labdarúgó Szövetség elnöke is indult, de ő a szavazás előtt visszalépett a jelöltségtől, így az ország leggazdagabb embere egyedül volt versenyben.
Komoly indulatokat váltott ki és vitákat szült az idei Ausztrál Nagydíj, úgyhogy megnéztük, mit lehetett avagy kellett volna másként csinálnia a versenyirányításnak.
Lando Norris elmondta, azt hitte az eladó, hogy lopni akart a helyi boltból, ezért megállították. Megszerezte első pontjait a McLaren idén, így elégedettebben távoztak Melbourne-ből, mint az első két versenyhelyszínről. Norris a 7. helyen ért célba, míg Oscar Piastri egy egységet gyűjtött. Egy hónapig viszont szünetelni fog a Forma-1, hiszen a korá
A hétvégi Azori-szigetek Rallyn Sébastien Loeb és Andreas Mikkelsen tudott főként a győzelemért harcolni, a norvég versenyző szerint a gumik döntötték el a csatát.
Borbás Gáspár az első doktori címmel játszó futballista volt, a Fradival többszörös bajnok, a második világháborúban Teller Ede idehaza maradt családját, valamint egy kecskeméti zsidó kórházat mentett meg. Az 56-os forradalom után törölték az ügyvédi névjegyzékből, elnémulva halt meg.