Mindkét hazai csapat előnyt szerzett a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai játéknapján. A Real Madrid 2-0-ra nyert a Chelsea, a Milan pedig 1-0-ra a Napoli ellen. A visszavágókat a jövő héten rendezik.
A NASCAR Sprint Cup 2020-as bajnoka, Chase Elliott megkapta az orvosi engedélyt, hogy versenyezhessen a sorozat hétvégi futamán Martinsville-ben. Elliott március elején esett el snowboardozás közben, és törött sípcsontja miatt hat futamot kellett kihagynia. Az orvosoktól kedden kapta meg az engedélyt az újbóli versenyzésre, majd a szimulátorban gya
Felipe Massa szerint a Mercedes és a Ferrari is javulhatott volna annyit, mint az Aston Martin, ám ők a büszkeségükre hallgattak. A brazil ex-versenyző nem lepődött meg azon, hogy egykori csapattársa az idei szezon egyik legnagyobb szenzációja. Három futamból háromszor állhatott dobogóra Fernando Alonso, sőt a csapattal már a 33. győzelme felé masí
Tovább mélyülhet a sportéletben is az oroszok körüli konfliktus. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke arról is beszélt, hogy a MOB a saját eszközeivel hogyan segíti a magyar sportolók párizsi kvalifikációját.
A magyar versenyek többségére igaz, hogy tempós pályákon zajlanak, azonban megtudod mondani, hogy 2014 óta melyik volt a leggyorsabb ORB verseny? Segítünk!
Zak Brown szerint előkerültek a csontvázak a szekrényből Daniel Ricciardo rossz teljesítménye kapcsán a McLarennél. Az ausztrál versenyzőnek érvényes szerződése volt a csapattal, ám a wokingiak mégis úgy döntöttek, hogy idő előtt vállnak meg tőle. Még a nagy összegű kompenzációt is kifizették annak érdekében, hogy elváljanak az útjaik. Oscar Piastr
„Nagyon jól játszottunk, talán ebben az idényben a legjobban” – mondta a Real Madrid a Chelsea elleni 2-0-s győzelme után Vinícius Júnior, a mezőny legjobbja. Mégsem lehet a „királyi klub” tökéletesen elégedett: jobb helyzetkihasználással már az első mérkőzésen eldönthette volna az elődöntőbe jutást.
Damon Hill nemrég azt ecsetelte, milyen folyamatokon kell keresztülmennie egy idősebb versenyzőnek, ha érkezik mellé egy fiatalabb és gyorsabb csapattárs. Lewis Hamilton szerződése idén lejár, de minden bizonnyal a Mercedesnél folytatja tovább a pályafutását. A 8. világbajnoki címet tűzte ki célul. A csapat rendületlenül támogatja, miközben próbáln
Ott Tanak kedden taxis vállalt résztulajdonosa lett, így bővült több kis vállalkozásból álló birodalma. A 2019-es világbajnok azonban továbbra is a versenyzésre koncentrál.
A Mercedes még mindig nem tudja pontosan, hogy mi miatt ment tönkre George Russell motorja Ausztráliában. A brit versenyző jól kapta el a rajtot Ausztráliában, és egy pár kör erejéig még a versenyt is vezette. Ám a piros zászlós szakasz miatt hátrébb került a hetedik helyre, majd egy motorhiba kapcsán kiesett a versenyből. Mivel lángok
Max Verstappen az egy hónapos szünet alatt is „versenyzésre” adta a fejét, ám Penelope Kvyat más programot szánt a hollandnak. 2021 januárjában jelentette be a 25 éves versenyző, hogy Kelly Piquet mellett találta meg a boldogságot. Azóta a páros összeköltözött és közösen nevelik Penelopét, a brazil hölgy és Daniil Kvyat kislányát. Sőt tavaly egy na
92 éve, 1931-ben ezen a napon született az a versenyző, aki divattá tette az ünneplés ezen formáját egy Le Mans-i diadal után. Egyesek még amerikai elnöknek is meg akarták választani. A 2018-ban elhunyt Dan Gurney-ről van szó, az autóversenyzés történetének egyik legsokoldalúbb figurájáról. A Forma-1-ben a négy futamgyőzelméből három történelminek
A nagy népszerűségnek örvendő első forduló után a K&H SIM Liga powered by HUMDA rally szakágának versenyzői már a második futamukra készülhetnek a hétvégén.
Miután felmerült, hogy a fejlemények miatt Felipe Massa esetleg megpróbálja jogi úton megszerezni a 2008-as vb-címet, Hamilton akkori csapata a TikTokon reagált a brazil nyilatkozatára. Dióhéjban annyi a lényeg, hogy Massa mérlegeli, lehetne-e valamilyen módon érvényteleníteni a 2008-as szezonból a Szingapúri Nagydíj eredményeit (spoiler: aligha va
A következő versenyen, Bakuban új lebonyolítási rendszert próbál ki a Forma-1, a Ferrari vezére szerint mindegyik istálló beállt a kezdeményezés mögé. A változtatás lényege az, hogy a sprintfutamos Azeri Nagydíjon a pénteki időmérő nem a szombati sprintre, hanem a hagyományos vasárnapi futamra határozza meg a rajtsorrendet, és a sprint rajtsorrendj
Michael Schumacher első autójának tervezője, Gary Anderson körüljárta Hamilton problémáját a túlságosan előre helyezett pilótafülkével. A hétszeres bajnoknak ugyanis gondot okoz a szerinte túlságosan előretolt üléspozíció, emiatt nem érzi komfortosan magát az idei Mercedes volánja mögött. „Olyan érzés, mintha az első kerekeken ülnék, ami az egyik l
Az idei, korszakot indító Daytonai 24 órás versenyt a Meyer Shank Racing Acurája nyerte. Mint kiderült, korántsem volt biztos azonban, hogy végigér a versenyen…