A 34 éves egykori teniszező a sportág utóbbi negyedszázadának legjobb magyar játékosa (legábbis egyesben), aki a világranglistán egészen a 13. helyig verekedte magát előre. Miután sérülései miatt visszavonult, tenisziskolát alapított. Ami most bajba került...
Száznégy ország ökölvívói vesznek részt a májusi, taskenti férfi világbajnokságon – jelentette be a sportág nemzetközi szövetségére (IBA) hivatkozva az MTI.
Három kiváló kapus edz a Világkupa-selejtezőre készülő női vízilabda-válogatottban. A világklasszis Magyari Alda mellett, mögött a Ferencvárosban nagyszerű idényt produkáló Neszmély Boglárka, és a Győr 16 éves újonca, Torma Luca vár bevetésre. Utóbbi kettővel beszélgettünk.
A háromszoros olimpiai győztes Shaun White-tal kalandozott az Antarktiszon, de nem úszta meg szárazon. White-tal régi cimborák, tavaly például a Monacói Nagydíjon fogadta őt. Még a Forma-1 téli szünetében átruccantak a jeges kontinensre csúszkálni kicsit, aminek a végén kipróbálták, milyen a vízbe érkezni. Az Instagramon White most osztotta meg, ho
A júliusi, fukuokai vizes világbajnokságon nem vesznek részt az orosz sportolók Vlagyimir Szalnyikov, az Összoroszországi Úszószövetség elnöke szerint.
A júliusi, fukuokai vizes világbajnokságon nem vesznek részt az orosz sportolók Vlagyimir Szalnyikov, az Összoroszországi Úszószövetség elnöke szerint – számolt be róla az MTI.
Josep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője pénteken megerősítette, hogy norvég válogatott labdarúgója, Erling Haaland szombaton a sereghajtó Southampton ellen tér vissza a pályára – számolt be róla az MTI.
Josep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője pénteken megerősítette, hogy norvég válogatott labdarúgója, Erling Haaland szombaton a sereghajtó Southampton ellen tér vissza a pályára.
Az atlétika tisztaságáért felelős testület (AIU) doppinggyanú miatt felfüggesztette a 3000 méteres akadályfutás tavalyi világbajnoka, a kazah Norah Jeruto versenyengedélyét – adta hírül az MTI.
A Baszk kör utolsó előtti szakaszán is a Valter Ati volt az utolsó segítő, aki a Jumbo-Visma csapatából ott tudott maradni Jonas Vingegaard mellett, a magyar bajnok ráadásul ezúttal egészen a célig elkísérte kapitányát. A hajrában Ati még egy meglepetésszerű támadást is indított, hogy aztán a Tour de France győztes dán részt vehessen a sprintben.
Ugyan még csak két versenyhétvégét teljesített a Formula 3 mezőnye, azonban az eddigi eredmények alapján egy újonc kimagaslik a mezőnyből. Arról a Gabriel Bortoletóról van szó, aki Fernando Alonso menedzsmentjének a tagja. A brazil fiatal eddig mind a 2 főversenyt meg tudta nyerni, aminek köszönhetően 50 pontot szerzett. Bahreinben a leggyorsabb ve
Egy 22 fős csoport szakadt el a Baszk körverseny ötödik szakaszának utolsó rövid emelkedőjén, benne a legerősebb versenyzők többségével. A végjátékot a Jumbo-Visma Valter Attila vezetésével remek taktikával kontrollálta, aki az utolsó kilométeren hosszú hajrát nyitott.
A Red Bull a 2021-es szezonban lépte túl a Forma-1 költségkeretét, amiért a csapatot tavaly pénzbüntetéssel és fejlesztési korlátozással büntették. Frederic Vasseur szerint viszont ez nem jelentős annak fényében, hogy eleve előnyből indultak a túlköltekezés miatt, a büntetés hatásai ráadásul inkább a szezon végén érződhetnek majd.
Az atlétika tisztaságáért felelős testület (AIU) doppinggyanú miatt felfüggesztette a 3000 méteres akadályfutás tavalyi világbajnoka, a kazah Norah Jeruto versenyengedélyét.
A világranglista-4. Caroline Garcia nem teljesít úgy idén, ahogy azt tavalyi pazar második fél éve után várta magától. Bár játszott már két döntőt is 2023-ban, Indian Wellsben és Miamiban is korán kiesett, így újra összeállt a stábjából öt hónappal ezelőtt kilépő Bertrand Perret edzővel.
A magyar női labdarúgó-válogatott a szünetben még hátrányban volt, végül 3-1-re legyőzte pénteken az izraeli csapatot barátságos találkozón, Gyirmóton.
Vasárnap Paris-Roubaix, az év egyik legjobban várt klasszikusa. Ennek megfelelően az Eurosport – a Flandriához hasonlóan - most is egész napos közvetítéssel készül. Ezúttal elmerülünk a verseny múltjában, a legkisebb különbségű győzelemtől, a leghosszabb magányos szökésig, minden érdekességről szól lesz.