2023. április 11. kedd

ápr. 11
8:30
A 70 éves ERC története – A reformáció (Racing)
A sorozat történetének harmadik részében az 2004-12 közötti időszakra tekintünk vissza.
ápr. 11
8:45
Magyar sztárt igazolt egy profi amerikai kosárlabdacsapat (Infostart)
WNBA-csapat draftolta a magyar Juhász Dorkát. A Minnesota Lynx játkosa lesz az idén amerikai egyetemen végző kosárlabdázó.
ápr. 11
8:57
Sport a tévében, ismét jön a BL (Infostart)
A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
ápr. 11
8:57
Magyar kosarast draftoltak a női NBA-ben (444.hu)
Juhász Dorka az észak-amerikai egyetemi bajnokságból érkezik a legnagyobb ligába.
ápr. 11
9:30
Ilyen volt Senna első éve a Forma-1-ben – a volt versenymérnök nem mindennapi visszaemlékezése (Racing)
Első Forma-1-es versenymérnöke idézte fel a brazil pilóta bemutatkozását és első évét a királykategóriában.
ápr. 11
9:57
Nemzetközi éremesély egy magyarok által feltalált sportágban (Infostart)
Öt versenyszámban lesz érdekelt a magyar teqball-válogatott a nyári Európa Játékokon.
ápr. 11
10:12
Alonso megnevezte, ki volt a legkeményebb és legjobb riválisa (Racing)
Fernando Alonso átgondolta a versenyzéssel töltött éveit, és elárulta ki volt a legjobb és legkeményebb riválisa. A spanyol versenyző 2001-ben mutatkozott be a Forma-1-ben. 2003-ban figyeltek fel rá igazán, mikor a Renault színeiben futamot tudott nyerni, majd két ével később már a bajnoki címet ünnepelhette. 2005-ben és 2006-ban Michael Schumacher
ápr. 11
10:30
A 70 éves ERC története – Az ERC csillaga ismét ragyogni kezd (Racing)
A sorozat történetének befejező részében a 2013 óta tartó felívelés időszakára tekintünk vissza.
ápr. 11
11:30
Ezért az esetért hagyta apja egy benzinkúton a 14 éves Max Verstappent (Racing)
Max Verstappen nagyot hibázott a gokart világbajnokságon, feldühítve ezzel az apját. Jos Verstappen egy dokumentumfilmben reagált az eset kapcsán felmerült vádakra.
ápr. 11
12:09
Van már olimpiai kvótája a magyar úszóknak (Infostart)
A magyar úszók közül elsőként Szabó Szebasztián teljesített A szintes időt a jövő évi párizsi olimpiára.
ápr. 11
12:12
Így nyilatkozott Ricciardo az elmúlt két évről, és sérült önbizalmáról (Racing)
Daniel Ricciardo a McLarennél töltött két évéről beszélt, ahol az önbizalmán hatalmas csorba esett. Miután Carlos Sainz és a Ferrari bejelentette, hogy 2021-től együtt folytatják tovább, a wokingi csapat felkereste Daniel Ricciardót. Az ausztrál menekülni akart a Renault-ból, hiszen a korábban felvázolt terv nemigen valósult meg. Ugyan felívelt a f
ápr. 11
12:15
Újra magyar dresszben Liu Shaoang! Mi történt? (Infostart)
Testvére nem.
ápr. 11
12:30
Markko Martin kiszáll a rallysportból (Racing)
Markko Martin eladta tulajdonrészét az Ott Tanakkal közösen működtetett RedGrey csapatból és befejezi munkáját a rallysportban.
ápr. 11
12:33
Fontos bejelentést tett Michelisz Norbert (Infostart)
A WTCR utódbajnokságában, a TCR World Tourban indul a Hyundai hivatalos versenyzőjeként a korábbi világbajnok magyar versenyző.
ápr. 11
12:36
Szilágyi Áron apa lesz (Telex)
A háromszoros olimpiai bajnok vívó a Facebookon jelentette be az örömhírt.
ápr. 11
12:54
A női NBA-be került magyar kosaras legnagyobb álma, hogy szerepelhessen a válogatottban (Telex)
Juhász Dorka édesanyja azt mondta, lánya jó helyre került azzal, hogy a Minnesota Lynx draftolta le.
ápr. 11
13:09
Előbb beszélt a jövőjéről Sztanyiszlav Csercseszov, mint a Ferencváros (Infostart)
A futballcsapat edzője egy orosz lapnak azt mondta, már 2024 nyaráig meghosszabbították a szerződését.
ápr. 11
13:12
Új csapatnál folytatja pályafutását Gender Tamás Junior (Racing)
Csapatot váltott a 12 esztendős sportoló, ami egyben azt is jelenti, hogy újabb magyar gokartos csatlakozott az Energy Corse istállójához.
ápr. 11
13:14
Ilyen még nem volt: egy különleges ember áll Hamlinék sikerei mögött (Racing)
A 23XI Racing egy érdekes helyről szerzett segítséget az eredményeik javításához, és az eredmények alapján igazuk is van.
ápr. 11
13:30
Hoppá! Liu Shaoang újra a magyar válogatott mezében lépett a jégre (SzMo)
Nagyon úgy tűnik, hogy a sportoló ragaszkodik a mezhez.
ápr. 11
13:30
Reagál a Ferrari a borzasztó évkezdetre, de nem lépi meg, amire sokan számítottak (Racing)
A maranellói istálló Ausztráliában úgy is javított a versenytempóján, hogy nem vitt fejlesztéseket Melbourne-be.
ápr. 11
14:12
Háborog a Ferrari: Ennyit jelentett a Red Bull büntetése (Racing)
Frédéric Vassuer szerint túl enyhe büntetést kapott tavaly a Red Bull a túlköltekezés miatt. Az osztrák istálló 2021-ben lépte túl a költségvetési keret összegét, és sértették meg a leadási procedúrát. A Bikák először úgy vélték, minden rendben van a beadott papírjaikkal, ám később kiderült, hogy a catering szolgáltatások és a szabadságok kifizetés
ápr. 11
14:30
A vihar ellenére is sikeres volt az USA Rally első tesztversenye (Racing)
Szombaton nagy sikerrel zajlott le az első Tennessee állambeli Reliance környéki rally verseny. A rendezvényt lebonyolítását komoly eső hátráltatta, de a szervezők így is elégedettek.
ápr. 11
15:30
Új csapatnál folytatja pályafutását Gender Tamás Junior (Racing)
Csapatot váltott a 12 esztendős sportoló, ami egyben azt is jelenti, hogy újabb magyar gokartos csatlakozott az Energy Corse istállójához.
ápr. 11
16:12
Megtörtént a hivatalos bejelentés: Kiss Norberték idén nem jönnek a Hungaroringre (Racing)
Megtörtént az a hír, amitől nagyon sokan féltek: az idei évben a regnáló Kamion Európa bajnok Kiss Norbert és a magyar csapata, a Révész Racing sem versenyezhet majd a hazai közönsége előtt a Hungaroringen. Ugyan a tavaly megjelent versenynaptárban még benne volt a Hungaroring, a Forma-1-re való felújítási munkálatok ellehetetlenítették azt, hogy a
ápr. 11
16:30
Mikkelsen továbbra sem adja fel (Racing)
Andreas Mikkelsen továbbra is reménykedik abban, hogy lehet még gyári Rally1-es versenyző. A norvég pilóta szerint idén vb címért harcolhatna.
ápr. 11
16:42
‘Superman’ szerint a Nascar nem versenyt rendez dirtön, hanem show-műsort (USAracing)
Vasárnap, a Bristol Motor Speedway dirtjén ejthette meg debütálását a Nascar Cupban Jonathan Davenport. A...
ápr. 11
16:42
‘Superman’ szerint a Nascar nem versenyt rendez dirtön, hanem show-műsort (Racing)
Vasárnap, a Bristol Motor Speedway dirtjén ejthette meg debütálását a Nascar Cupban Jonathan Davenport. A...
ápr. 11
17:12
Kiderült, melyik csapatot erősíti idén Michelisz Norbert (Racing)
Michelisz Norbert továbbra is a Hyundai színeiben fog versenyezni a WTCR utódbajnokságában, a TCR World Cupban. A dél-koreai autógyártó a keddi nap folyamán jelentette be, hogy a TCR World Cupban 2 autóval vesznek majd részt. Michelisz mellett az a Mikel Azcona kapott még lehetőséget a Hyundaitól, aki korábban már szerepelt a magyar pilóta mellett
ápr. 11
17:30
Nemcsak Senna művelt káprázatos dolgot 30 éve, de erre már senki sem emlékszik (Racing)
Napra pontosan harminc évvel ezelőtt rendezték az 1993-as Európa Nagydíjat, amelyre Senna miatt emlékszünk, pedig a Jordan újoncának is óriási futama volt.
ápr. 11
17:42
Wallace: Nem számít a versenyzők véleménye, mert a Nascar csak szórakoztatóipar (USAracing)
Múlt vasárnap zajlott le a Nascar éves dirtfutama a Bristol Motor Speedwayen. A verseny jövője...
ápr. 11
17:42
Wallace: Nem számít a versenyzők véleménye, mert a Nascar csak szórakoztatóipar (Racing)
Múlt vasárnap zajlott le a Nascar éves dirtfutama a Bristol Motor Speedwayen. A verseny jövője...
ápr. 11
18:12
Norris a legkeményebb és legkitartóbb csapattársának nevezte Piastrit (Racing)
Lando Norris szerint Oscar Piastri máris keményebb ellenfél, mint Daniel Ricciardo. Az idősebbik ausztrál 2021-ben csatlakozott a wokingi istállóhoz, ám a két éves periódusa alatt nem tudott megbarátkozni az autóval. Ugyan Monzában futamot tudott nyerni, ám azon az eredményen túl nem tudott villantani az ausztrál versenyző. Így Zak Brown úgy döntöt
ápr. 11
18:30
Paddon már nem vágyik a WRC-be (Racing)
Hayden Paddon elárulta, megváltoztak céljai és már nem szeretne visszamenni a WRC-be, számára sokkal jobb bajnokság a Rally Európa-bajnokság.
ápr. 11
19:30
Bennfentes megfigyelés – Hamilton elkezdte a pszichológiai játszmázást Russell-lel? (Racing)
Érdekes megállapításra jutott az a személy, aki hétről hétre testközelből figyeli a versenyzőket, és olyan rezdüléseket is láthat, amit a kamerák nem feltétlenül.
ápr. 11
20:12
A statisztikai adat, ami szerint Verstappen idén biztosan nem lesz világbajnok (Racing)
A Forma-1 tele van érdekes statisztikai adatokkal, és ugyan az idei szezonból még csak 3 verseny telt el, máris vannak érdekességek. Ha a most felvetett tendencia folytatódik, akkor nem Max Verstappen lesz az idei év világbajnoka. A legutóbbi két szezon során Lewis Hamilton és Charles Leclerc is az alábbi eredményeket érte el az évad első
ápr. 11
21:15
A Manchester City leiskolázta a Bayernt (Infostart)
A Manchester City fölényesen, 3-0-ra legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája megyeddöntőjében. A nap másik mérkőzésén az Inter 2-0-ra nyert a Benfica ellen, Lisszabonban, s szintén nagyon jó helyzetből várhatja a jövő heti visszavágót.
ápr. 11
21:54
Női jégkorong-vb - Búcsúzott az elittől a magyar válogatott (HírTV)
Búcsúzott a tízcsapatos élvonaltól a magyar női jégkorong-válogatott, miután a bramptoni világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában kedden 2-1-re kikapott a német együttestől.
ápr. 11
22:30
Emmy-díjra jelölték Bubba Wallace dokusorozatát és a Drive to Survive-ot is (USAracing)
Május 22-én kerül megrendezésre a 2023-as Sports Emmy Awards. A rangos gálán immár negyvennegyedik alkalommal...
ápr. 11
22:30
Emmy-díjra jelölték Bubba Wallace dokusorozatát és a Drive to Survive-ot is (Racing)
Május 22-én kerül megrendezésre a 2023-as Sports Emmy Awards. A rangos gálán immár negyvennegyedik alkalommal...

2023. április 12. szerda

ápr. 12
0:18
2-1-re kikapott a németektől és ezzel kiesett az elitcsoportból a női hokiválogatott (Telex)
Egy győzelemmel és három vereséggel zárta az elitkörös világbajnokságot a magyar női válogatott.
ápr. 12
0:22
3-0-val mosta le a pályáról a ManCity a Bayernt a BL-rangadón (Telex)
A Bayern kapusán múlt, hogy nem lett nagyobb a különbség, de a továbbjutás valószínűleg így is elúszott Lőw Zsolték számára.
ápr. 12
5:30
Hihetetlen sztori a kulisszák mögül – Szó szerint ragasztószalag tartotta össze a Red Bull kettős győzelmét (Racing)
A csapat mulasztása hét évvel ezelőtt súlyos következményekkel járhatott volna, de végül megoldották a helyzetet.
ápr. 12
5:48
2,2 millió dollárért kelt el Michael Jordan cipője (Telex)
Ilyen sok pénzt még sohasem fizettek mérkőzésen viselt cipőért.
ápr. 12
6:12
Baj lenne Leclerc motivációjával? – Vasseur tiszta vizet öntött a pohárba (Racing)
Annak ellenére, hogy a Ferrari katasztrofálisan kezdte meg a 2023-as Forma-1-es szezon, Frédéric Vasseur szerint semmi baj nincsen a pilótája, Charles Leclerc motivációjával. A monacói pilóta a tavalyi évet álomszerűen indította, miután az első 3 versenyből 2-t is meg tudott nyerni, és Melbourne után 71 ponttal vezette az egyéni bajnokságot. Ehhez
ápr. 12
6:30
Tovább folytatódik az R5-ös Volkswagen fejlesztése (Racing)
A Volkswagen Motorsport bár 2020-ban megszűnt, az R5-ös autó fejlesztését a Wevers sport továbbra is végzi.
ápr. 12
7:09
2,2 millió dollárért árverezték el Michael Jordan cipőjét (444.hu)
Soha nem adtak el még használt cipőt ilyen drágán.
ápr. 12
7:30
Mégsem lesz megmentő a Mercedes kulcsembere – nem tér vissza, hogy kihúzza a bajból a csapatát (Racing)
Korábban elterjedt, hogy a csapat reaktiválja az egykori sikerkovácsát, de Toto Wolff cáfolta ezeket a sajtóhíreket.
ápr. 12
7:33
Búcsúzott az elittől a magyar női jégkorong-válogatott (Infostart)
Öt gól és győzelem kellett volna a németek ellen.
ápr. 12
8:12
Pérez szerint sokan félreértik, hogy milyen a viszonya Verstappennel (Racing)
Sergio Pérez leszögezte, kellően tisztelik egymást Max Verstappennel, és hozzátette, tudja, hogy nagyon jól kell teljesítenie.

Keresés