Eddig három verseny, három különböző győztes márka az újjáélesztett GTP kategória mérlege annak ellenére, hogy továbbra is az Acura tűnik a leggyorsabb autónak.
Ezt Stefano Domenicali jelentette ki, és szerinte ez nem gátló tényező abban, hogy új nézők kezdjék el követni a sportágat. Az F1 vezérigazgatójánál egy befektetőkkel folytatott beszélgetés során kérdeztek rá arra Las Vegasban, hogy szerinte az FIA-nak el kellene-e gondolkodnia néhány intézkedéseken, amiért Max Verstappenék újabban kioltják az izga
Az AZ Alkmaar okosan 2026-ig szerződéssel láncolta magához, így annyiért és akkor adja el addig, amennyiért és amikor jónak látja. De a játékos lehetőségei sem tűnnek épp rossznak.
Carlos Sainz nekiment az olasz sajtónak, amiért hetek óta negatív véleménnyel kezelik a Ferrari 2023-as évkezdését. A mindig kritikus itáliai média a gyenge szezonkezdés után ismét elővette a Ferrarit. Több ízben hangoztatták, hogy a Scuderia inkább visszafejlődött, és már nem számít potenciális bajnokesélyesnek. A sorozatos technikai hibák mellett
Igencsak komolyan vették a szenvedélyes argentin szurkolók az Agustín Canapino ellen elkövetett „merényletet” az IndyCar Long Beach-i futamát követően.
A Ferrari ugyan nem kezdte jól az évet, de a nagy sikernek örvendő játékos kihívásait az idei évben sem kell mellőzni. Charles Leclerc és Carlos Sainz első három versenye nem úgy alakult, ahogy eltervezték. A Red Bull még nagyobb előnyre tett szert, míg a Mercedes mellett az Aston Martin is felzárkózott a Scuderia mellé. Ugyanakkor
Eddie Jordan arra tippel, hogy a McLarennél visszasírják a sportág egyik meghatározó és különleges alakját, Ron Dennist. Ron Dennis neve ismerős mindenkinek, aki nem az elmúlt években kezdte követni a Forma-1 eseményeit, hiszen 1980-tól a 2010-es évek közepéig a McLaren vezéralakja volt, néhány évet leszámítva csapatfőnökként vezette az istállót. Ő
Az amerikai techmogullal többször volt módja beszélgetni az USA Nagydíj idején, és elmondta, hogy szívesen kipróbálná nála az űrutazást. Az Ausztrál Nagydíj előtt egy szurkolói rendezvényen Lewis Hamilton elmesélte, hogy az egyebek mellett a Teslát és a SpaceX-et alapító Musk már többször a vendége volt egy-egy partiján, így az űrutazás részleteirő
A nemzet aranyai dokumentumfilm testközelből mutatja be a hazai vízilabda egyik legsikeresebb korszakát, az aranyérmek hátterét. Kásás parodizál, Biros lazaságban verhetetlen, miközben az egyik szerb klasszis úgy gondolja, a magyar válogatott úgy is meg tudta őket verni, hogy nem is játszottak egymás ellen.
Komoly feladat elé állították a szervezők a Szardínia Rallyn indulni kívánó mezőnyt. Az olasz versenyen 50 km-es gyorsasági és 19 szakasz vár a résztvevőkre.
A világ egyik legrégebbi és legnagyobb kreatív versenyén, a dallasi Hermes Creative Awards-on két platina díjat is kapott a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. 2022-es őszi-téli közlekedésbiztonsági kampánya. A díj marketing és kommunikációs területen ismeri el a kiemelkedő munkákat, az elismerése több ezren pályáztak. A HUMDA rendezé
Apja mesélt el egy történetet George Russellről, amiből kiderült, hogy a Mercedes 25 esztendős versenyzője sem mindig volt a felkészültség mintaképe. George Russellről már azelőtt nyilvánvaló volt, hogy fiatal korához képest rendkívül érett, hogy bemutatkozott volna a Forma-1-ben, ezt pedig egy-két kisiklástól eltekintve azóta is többször bizonyíto
A szurkolók régi álma, hogy újra lássák Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont egy csapatban versenyezni, és az egyikük még a visszavonulása előtt vállalná is ezt a kihívást. 2007-ben szinte minden a McLarenről szólt. A frissen átigazoló spanyol világbajnok és az újonc brit versenyző csatája az egész évet körül ölelte, míg a kémbotrány árnyékként vetü
Fölényes győzelmet aratott Long Beachen az Andretti pilótája, Kyle Kirkwood, ehhez azonban kellett egyik csapattársának az apja, a másiknak pedig a stratégiai bakija is.
Két verseny után két győzelemmel és 24 pontos előnnyel áll Klausz Kristóf a Mitropa Kupa élén a német Albert von Thurn und Taxis, Dominik Dinkel és Hadik András előtt.
Lando Norris nem ellenzi a változásokat, viszont a sprintformátumot ő is feleslegesnek tartja. Max Verstappen beszélt arról korábban, hogy nem rajong az F1 legújabb változtatásaiért. Már a sprintfutamok megjelenésével sem értett egyet, ám a Bakuban bevezetésre kerülő formátumot még jobban ellenzi a holland. A kétszeres világbajnok azt is kijelentet
A Car Competition Racing Team színeiben szereplő Molnár Bendegúz és Lengyel Ádám párosa a második helyet szerezte meg a Nürburgring Langstrecken Serie legutóbbi futamán.
Az FIA ma vizsgálta meg a Ferrari kérelmét, és már a döntést is meghozták az üggyel kapcsolatban. Március végén Melbourne-be látogatott a mezőny, és egy érdekes futamot hagyott hátra az egy hónapos szünet előtt. A piros zászlós szakaszok és az újraindítások sűrűjében a Ferrari spanyol versenyzőjét megbüntették, miután kiforgatta Fernando Alonsót. M
Mikko Heikkila az utolsó szakaszon vesztette el a Fafe Rally első helyét egy defekt után, a finn versenyző azonban a Kanári-szigeteken nem reménykedik győzelemben.