Mitch Evans ott folytatta, ahol Brazíliában abbahagyta, és Sao Paulo után Berlinben is nyerni tudott. Mivel az új-zélandi mögött a csapattársa, Sam Bird végzett, így a brit márka egy kettős győzelmet könyvelhetett el. Evans a verseny utolsó szakaszában tudta megszerezni az első helyet, miután ki tudta használni, hogy az előtte autózó Sebastien Buem
Ha addig minden versenyen részt tud venni, 23 éves karrierje során Kevin Harvick 826-ig juthat el év végéig, amivel az örökranglista 8. helyére lépne fel a Cup Series rajtok tekintetében.
Lewis Hamilton elismerően nyilatkozott a Red Bullról, a brit versenyző szerint egyekpre lehetetlen utolérni az osztrák istállót. A Bikák már tavaly is remekeltek, bár az év elején technikai hibák hátráltatták őket. Mindkét világbajnoki címet sikerült bezsebelniük, és bizakodva várhatták a folytatást. Ugyan a 2021-es túlköltekezés miatt büntetést ka
Kovács Benedek és Szabó-Feltóthy Eszter 200 méter háton, Betlehem Dávid 800 méter gyorson, Milák Kristóf pedig 100 méter pillangón teljesítette a párizsi induláshoz szükséges időeredményt.
A kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában szereplő Lévai Zoltán - ellenfele sérülése miatt mérkőzés nélkül - bronzérmet nyert szombaton a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon.
Elfyn Evans nagyon közel került ahhoz, hogy a 2021-es Finn Rally után ismét WRC futamot nyerjen, miután Ott Tanak autója nehezen vezethetővé vált a Horvát Rally utolsó szombati szakaszán.
A címvédő és listavezető Ferencváros a 17 éves Lisztes Krisztián góljával nyert a sereghajtó Vasas otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Takács István a szombati döntőben hátrányból fordítva győzött, ezzel aranyérmet nyert a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon.
A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur szerint a Ferrarinak a soron következő Azeri Nagydíjon a maximumot kell kihoznia a rendelkezésére álló csomagból, és nem szabad a közvetlen riválisaikra figyelnie. Az egy körös tempó nagyon fontos lesz Bakuban, ugyanis itt a sprintkvalifikációnak is külön időmérő edzése lesz. Ez pedig azt jelenti, hogy a csa
„Megígértem Marco Rossi szövetségi kapitánynak, ha kijutunk a vb-re, akkor a halála után kiállítjuk a Nemzeti Múzeumban” – mondta a Magyar Labdarúgó-szövetség közgyűlésén Csányi Sándor, a szervezet elnöke.
Honfitársa szerint Max Verstappen dominanciája nem tesz jót a sportnak, így bízik abban, hogy a többiek hamarosan felzárkóznak. A holland versenyző a szezonnyitón és a legutóbbi Ausztrál Nagydíj diadalmaskodott, míg Szaúd-Arábiában a 15. helyről a másodikra ért fel. A Red Bull dominanciáját jól mutatja, hogy Verstappen „távollétében” Serigo Pérez v
A NASCAR második számú sorozata, az Xfinity Series szombati talladegai versenyén történt egy hatalmas baleset, a mezőny nagy része összetörte magát. Szerencsére senki sem sérült meg a látványos jelenetsorban. A daytonaihoz hasonló szélvészgyors, úgynevezett szuperovál pálya magában hordozta a hasonló jelenetek veszélyét, és 3 körrel a cél előtt a k
Charles Leclerc szabadidejében a zongora előtt ül, és zenéket komponál, így egy nap talán ki is adja a műveit. A Forma-1 legutóbbi játékos videójában a „csináltad-e már valaha” kérdés került főszerepbe. A monacói versenyző korábban elárulta, hogy mikor ideje van akkor szeret a zongora elé ülni és olykor saját dallamot is megpróbál alkotni. Leclerc
Az orosz Nyikita Mazepin jogi úton próbálja elérni, hogy Kanadában kihúzzák őt a tiltásokkal érintettek névsorából. A kanadai CP24 hírcsatorna számolt arról, hogy a Haas korábbi F1-es pilótája kérvényezte, hogy a külügyminiszter vegye le őt arról a listáról, amelyen az Oroszországgal szembeni akciók részeként megtiltották a beutazását az országba.