2023. április 27. csütörtök

ápr. 27
16:30
Betonbiztos a Horvát Rally helye a WRC naptárban (Racing)
Az idei versennyel lejárt a Horvát Rally szerződése a WRC Promóterével, azonban jövőre és még évekig szerepelni fog a vb naptárban.
ápr. 27
16:45
A copfos csoda új rekordja (Infostart)
Túl Szalah-n, Ronaldón, Suárezen, Henryn – szinte mindenkin.
ápr. 27
18:12
Alonso: az emberek elfelejtik, hogy háromszoros világbajnok vagyok (Racing)
Fernando Alonso három dobogóval kezdte a szezont, elmondása szerint azonban nem „visszatért” az élmezőnybe.
ápr. 27
18:30
Hétvégén már a Portugál Rallyra készül Herczig Norbert és Ferencz Ramón (Racing)
Teszt helyett újra tesztversennyel készülnek.
ápr. 27
18:36
Mégse tiltották meg a hajfestést és a színes cipőt a zalaegerszegi focistáknak (444.hu)
Csak figyelmeztetés volt.
ápr. 27
19:12
Elképesztő eredményt ért el Leclerc saját dala! (Racing)
Charles Leclerc két nappal ezelőtt tette közzé első saját dalát, ami a már a toplistákon foglal helyet. A monacói versenyző korábban már elmondta, hogy a nehezebb versenyek után a zongorázás megnyugtatja, így ha hazaér, akkor a hangszert megszólaltatva dolgozza fel az eseményeket. Először a jól ismert klasszikusokat, és a legfrissebb dalokat játszo
ápr. 27
19:18
Nascar: Negyedszázados dizájnnal tiszteleg Jeff Gordon előtt William Byron (USAracing)
Látványos dizájnnal hajt pályára William Byron a Cup Series május 14-ei, darlingtoni versenyén. A Nascar...
ápr. 27
19:18
Nascar: Negyedszázados dizájnnal tiszteleg Jeff Gordon előtt William Byron (Racing)
Látványos dizájnnal hajt pályára William Byron a Cup Series május 14-ei, darlingtoni versenyén. A Nascar...
ápr. 27
19:42
A Manchester City az év legfontosabb angol meccsén is bizonyította, hogy jelenleg verhetetlen (Telex)
4–1-gyel gázoltak át az Arsenalon, amivel jó eséllyel a bajnoki cím sorsa is eldőlt. Elemzésünkben bemutatjuk, miért megállíthatatlan a mostani formájában a City.
ápr. 27
20:12
A brit versenyző úgy véli, ő méltó ellenfele lenne Verstappennek (Racing)
Lando Norris szerint képes lenne felvenni a versenyt Max Verstappennel, ha versenyképes autóval rendelkezne. Nehezen kezdte az idei szezont a McLaren. Az első két futamon a mezőny hátsó traktusába tartoztak, továbbá technikai problémák nehezítették a versenyzésüket. Ausztráliában viszont mindkét versenyző pontot tudott szerezni, így némileg felléle
ápr. 27
20:18
Shane Tusup: Soha nem emeltem kezet egyik párkapcsolatomban sem a másik félre (Telex)
Úgy érzi, nem tűrheti csendben tovább, hogy bárki bármit mondhat róla. Több, személyét érintő hírre is reagált Hosszú Katinka volt férje és edzője.
ápr. 27
20:36
16 éves lánya fogja vezetni Ken Block 1400 lóerős gépszörnyét a világ legkeményebb hegyi versenyén (USAracing)
Az eredeti tervek szerint Ken Block tizenhét év hiátus után, tavaly tért volna vissza a...
ápr. 27
20:36
16 éves lánya fogja vezetni Ken Block 1400 lóerős gépszörnyét a világ legkeményebb hegyi versenyén (Racing)
Az eredeti tervek szerint Ken Block tizenhét év hiátus után, tavaly tért volna vissza a...
ápr. 27
21:54
22 éves lett az autósport (trash)-kultfilmje, amit egyszerre imádunk és gyűlölünk (USAracing)
A Driven, magyarul Felpörgetve című alkotás 2001. április 27-én debütált az amerikai mozikban. A forgatókönyvíróként,...
ápr. 27
21:54
22 éves lett az autósport (trash)-kultfilmje, amit egyszerre imádunk és gyűlölünk (Racing)
A Driven, magyarul Felpörgetve című alkotás 2001. április 27-én debütált az amerikai mozikban. A forgatókönyvíróként,...

2023. április 28. péntek

ápr. 28
0:06
Egy olimpián, ha már lerepült a lábad, és nincs kezed, akkor is felállsz (Telex)
Márton Anna kardvívó térdkalácsa a tokiói olimpián rögtön az első meccsen megsérült, így is nyert 3 asszót, de az éremre már nem volt esélye. A lábát megoperálták, szült, és most visszatért, az időközben vb-aranyérmes fiatal csapat visszafogadta. Az orosz vívók visszaengedéséről is kérdeztük az első fontos világkupaverseny előtt.
ápr. 28
0:15
Sós Csaba: hiszek Kenderesi Tamás ártatlanságában (Infostart)
A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya arról is beszélt, hogy az olimpiai aranyérmes Milák Kristóf az idei világbajnokságon remekelhet.
ápr. 28
0:19
Férfi kézilabda Eb-selejtező - kiütéses győzelmet aratott magyar válogatott (Infostart)
A magyar válogatott 15 góllal, 46-31-re nyert Litvánia ellen az Európa-bajnoki selejtezősorozat ötödik fordulójában.
ápr. 28
5:30
Nascar: Egy csapat máris visszalépett a fenyegető eső miatt (USAracing)
Az eredeti tervek szerint ezen a hétvégén, a Dover Motor Speedwayen debütált volna a Spire...
ápr. 28
5:30
Nascar: Egy csapat máris visszalépett a fenyegető eső miatt (Racing)
Az eredeti tervek szerint ezen a hétvégén, a Dover Motor Speedwayen debütált volna a Spire...
ápr. 28
6:12
Leclerc szerint ez teszi szörnyűvé a Ferrari jelenlegi helyzetét (Racing)
Charles Leclerc szerint nem a csapattól távozó szakemberek, hanem egy másik ok miatt ilyen rossz a helyzetük a 2023-as szezonban. A Forma-1 mezőnye már 3 versenyhétvégét teljesített idén, azonban a Ferrari monacói pilótája neve mellett mindössze 6 pont szerepel. Ez annak köszönhető, hogy az eddigi 3 futamból 2 alkalommal nullázott, és Szaúd-Arábiáb
ápr. 28
6:30
Benyó Máté Nyirádon kezdi az Eb szezont (Racing)
Benyó Máté az Eb szezont is megkezdi a hazai versenyen.
ápr. 28
6:36
Tömegverekedés lett a vége Real Madrid és a Partizan Beograd csütörtöki kosármeccsének (444.hu)
A verekedés miatt végül nem maradt elég kosaras egyik csapatból sem, hogy lejátszhassák a maradék 1 perc 40 másodpercet.
ápr. 28
6:48
Üsd, vágd, nem apád: tömegverekedésbe torkollt a kosármeccs (Telex)
A lefújás előtt estek egymásnak a Real Madrid és a Partizan Beograd játékosai.
ápr. 28
7:30
Verstappen tényleg korán visszavonulhat? – a holland pilóta válaszolt (Racing)
Max Verstappen tiszta vizet öntött a pohárba azon kijelentése kapcsán, miszerint adott esetben idő előtt távozhat az F1-ből.
ápr. 28
7:33
Amerikai–orosz milliárdos versenyfutás zajlik az Újpestért (Infostart)
Hamarosan lezárulhatnak a klub eladásáról szóló tárgyalások.
ápr. 28
8:12
Megmosolyogtató kijelentést tett az Alpine csapatfőnöke (Racing)
Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer szerint a csapat képes lehet majd beszállni a Ferrarival, a Mercedesszel és az Aston Martinnal való harcba. Az enstoneiak magabiztosak, és úgy gondolják, hogy akár a 2. legerősebb csapattá is válhatnak, ha jól végzik a munkájukat. Ugyan a Red Bull az eddigi futamok rendkívül domináns volt, mögötte rendkívül n
ápr. 28
8:30
Az első videók a homológizált Renault Clio Rally3-ról (Racing)
Pár nappal ezelőtt kapta meg az FIA homológizációját a Renault Clio Rally3, melynek tesztjéről az első videók is megjelentek.
ápr. 28
10:12
Verstappen tudja, hogy sokakat megdöbbent a véleményével (Racing)
Halmozza a sikereket, még mindig a mezőny fiatalabbik felébe tartozik, mégis többször emlegette a visszavonulást. Bakuban újra beszélt erről, miután korábban kijelentette, hogy a nagydíjak lebonyolításával való kísérletezés nem tetszik neki. Már tavaly is sugallta az F1 történetében legfiatalabban, 17 évesen debütáló pilótája, hogy a 2028-ig érvény
ápr. 28
10:30
Nasser Al-Attiyah növelte előnyét Sonorában – újabb Prodrive esett ki (Racing)
Guerlain Cicherit autója is feladta.
ápr. 28
10:39
Amerikába készül egy magyar sikeredző (Infostart)
Távozik posztjáról Magyar Bianka, a TFSE-MTK női kosárlabdacsapatának vezetőedzője, aki az Egyesült Államokban szeretné folytatni pályafutását.
ápr. 28
11:12
Röhögve válaszolt a Ferrari vezére, hogy milyen változást szeretne legközelebb (Racing)
Nem esik kétségbe, miután egyik legfontosabb támasza, Laurent Mekies távozik és az AlphaTauri csapatfőnöke lesz. Annak nem örül, ahogy a Red Bull kisebbik csapata kommunikálta a váltást. A Ferrarit az idei évtől irányító Frédéric Vasseur több évtizede ismeri Mekies-t, ezért fel sem merült benne, hogy önös érdekből megakadályozza a feljebb lépést a
ápr. 28
11:30
Óriási szerencse kellett, hogy Lauda első győzelmét ne árnyékolja be egy szörnyű tragédia (Racing)
49 éve ezen a napon aratta pályafutása első F1-es futamgyőzelmét Niki Lauda, a futamon egy szerencsés kimenetelű baleset is történt.
ápr. 28
12:21
Euroliga: tömegverekedésbe fulladt Hanga Ádámék negyeddöntője (Infostart)
A Real Madrid 95–80-as vereséget szenvedett a vendég Partizan Beogradtól a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének csütörtöki, második mérkőzésén, amely 1 perc 40 másodperccel a lefújás előtt ért véget tömegverekedés miatt.
ápr. 28
12:30
Meeke először tesztelte a Rally2-es Hyundait (Racing)
Kris Meeke azt követően, hogy bejelentésre került, hogy ő folytathatja a Craig Breen által megkezdett munkát a portugál Hyundai csapatánál, már az első tesztjén is részt vett.
ápr. 28
12:54
Problémaözön zúdult az F1-re a hosszú szünet után (Racing)
Bakuban a szokásosnál fontosabb lett volna, hogy minél többet gyakoroljon a mezőny az első (és itt az egyetlen) edzésen, ehhez képest a felkészülési időből sokat leharapott egy piros zászló, és az átlagosnál többen szembesültek problémákkal. Az Azeri Nagydíjon ugyanis csupán egyetlen edzést rendeznek, az összes többi programpont már tétre megy: ma
ápr. 28
13:30
Megdöbbentő beismerés Hamilton legnagyobb ellenfelétől (Racing)
Nico Rosberg elárulta, a félelem több szempontból is jelentős szerepet játszott abban, hogy 2016-ban váratlanul visszavonult.
ápr. 28
13:48
Ken Block helyett lánya vesz majd részt a világ leghíresebb hegyi versenyén (Racing)
Ken Block tavaly állt volna rajthoz Pikes Peak hill climb versenyén, de mégis a következő generáció viszi tovább a stafétát.
ápr. 28
14:12
Schumacherrel sokáig türelmes volt, de a Haas most előbb akar tisztán látni (Racing)
Ezúttal Kevin Magnussen ülése inoghat, de a csapatfőnök megnyugtatta, hogy kap időt a bizonyításra. Optimális esetben azonban hónapokkal korábban dűlőre akarnak jutni a következő évi felállásról, mint legutóbb. Nico Hülkenberg remekül tért vissza több év kihagyás után a mezőny állandó tagjai közé, az első három futamon rászolgált a többéves szerződ
ápr. 28
14:30
Rovanpera még talált szabad helyet naptárában, gyorsan be is töltötte (Racing)
Újabb drift versennyel bővült Kalle Rovanpera már amúgy is sűrű naptára, a Drift Masters versenyei mellett rajthoz áll japán drift futamon is, de természetesen folytatja a WRC szereplést is.
ápr. 28
15:12
Az F1 hazai Mekkájában kezd Michl Olivér, míg az örökös magyar bajnok Ausztriában tér vissza (Racing)
A Hungaroringen és Ausztriában kezdődik a nemzetközi versenyszezon a Gender Racing Team számára. A Hungaroringen a csapathoz kis szünet után visszatérő Michl Olivér áll rajthoz a GRT új Tatuus Formula 4-esében a hazai F1-es pályán debütáló ACCR Formula 4 bajnokságban, mely az FIA CEZ Zone Trophy és az ESET Cup második fordulójának keretében zajlik
ápr. 28
15:45
Dzsudzsák Balázs jó hírt kapott (Infostart)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága kettőről egy mérkőzésre mérsékelte az eltiltását.
ápr. 28
16:12
Beindult a „motor biznisz”: mind a 10 csapat kihasználta az új szabályokat (Racing)
Minden csapat kihasználta a szabályenyhítést, így mind a 10 alakulatnál történt hajtáslánc csere Bakuban. Az új formátum miatt az FIA lazított az alkatrészeket érintő regulákon. Így a már megszokott három egység helyett négyet szerelhetnek be a konstrukciókba büntetlenül. A legtöbb versenyző esetében már most ki is használták a csapatok a kínálkozó
ápr. 28
16:30
Pardo az Eb második hely után idén Spanyolországban lenne bajnok (Racing)
Javier Pardo tavaly második helyen zárta az ERC szezont, idén azonban csak egyes versenyeken indul a kontinensbajnokságban, elsődleges célja, hogy Spanyolországban legyen bajnok az MRF gumijain.
ápr. 28
16:48
Vörös posztóként hatott a piros autóra Baku – Leclerc a végén mindenkit megtréfált! (Racing)
Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjén, Max Verstappen autózta a második legjobb időt, míg Sergio Pérez lett a harmadik. Az új sprintformátum az időmérővel folytatódott péntek délután. A mai kvalifikáción azt dönthették el a csapatok, hogy milyen sorrendben rajtolhatnak majd el vasárnap. Az első szakasz első perceibe
ápr. 28
16:54
Balesetek és Mercedes-blama után Leclerc legyőzte Verstappent a bakui időmérőn (Racing)
Charles Leclerc végzett az élen az Azeri Nagydíj időmérőjén, George Russell idő előtt kiesett, ketten pedig összetörték az autót.
ápr. 28
18:03
Pályacsúccsal Charles Leclercé az első rajtkocka (Infostart)
De közvetlenül a monacói mögött a két Red Bull-versenyző zárt a bakui időmérőn.
ápr. 28
18:12
Az utolsó pillanatban akart változtatni az FIA, de a csapatok rácsaptak a kezére (Racing)
Az FIA pénteken vette észre, hogy hagyott egy szürke zónás területet az új formátumban, ám a csapatok leszavazták a „hiba kijavítását.” Bakuban ismét a feje tetejére állt az F1 megszokott menetrendje. Pénteken csak egy szabadedzést tartottak, amin Max Verstappen lett a leggyorsabb, míg délután már a vasárnapi rajtsorrendet határozták meg a versenyz
ápr. 28
18:30
Nagyon közel volt a Horvát Rally törlése (Racing)
Azt követően, hogy a Horvát Rally előtti teszten Craig Breen életét vesztette, a szervezők komolyan elgondolkoztak a verseny törlésén.
ápr. 28
19:06
Figyelem! Jelentősen módosul a Nascar vasárnapi programja! (USAracing)
Az időjárási előrejelzések alapján már napok óta tudni lehet, hogy az eső alaposan megkavarhatja a...

Keresés