A magyar válogatott három helyet javítva 33. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet immáron a világbajnok Argentína vezet.
Sebastian Vettel a tavalyi év végén fejezte be a Forma-1-es pályafutását. A négyszeres világbajnok pilóta 16 év és 300 futam után úgy gondolta, hogy neki elég volt ennyit és minden létező ajtót becsuk maga mögött. Vettel időzítése egyáltalán nem volt szerencsés, ugyanis a silverstone-i istálló egy remek konstrukcióval állt elő az idei szezonra, ami
Kiprich József a magyar labdarúgó-válogatott történetének egyik legjobb csatára volt. Az egykori kiváló támadó meghívta horgászni a Ferencváros vezetőedzőjét, Sztanyiszlav Csercseszovot.
Jari-Matti Latvala szerint az, hogy csak az adott versenyre kell koncentrálnia Sébastien Ogier-nak, nyugodttá tette a nyolcszorost világbajnokot, ami miatt még gyorsabbá vált.
Nyugodt szívvel kijelenthető, hogy az idei Forma-1-es szezon egyik legnagyobb meglepetés csapata az Aston Martin. A Zöldek eddig valosággal taroltak Fernando Alonso vezérletével, aki az eddig mind a 3 futamon dobogóra tudott állni. A kétszeres spanyol világbajnok az AMR23 volánja mögött versenyről versenyre képes a Mercedesekkel és a Ferrarikkal ha
Az ERC idei harmadik versenye a Lengyel Rally lesz, melynek programjába több új szakasz is bekerült. A versenyen 16 szakasz és 182.06 km versenytáv vár a mezőnyre.
Hét év együttműködés után Lewis Hamilton szakított edzőjével és fizioterapeutájával. Az előző versenyen részletesebben is beszélt a témában. Angela Cullen a hétszeres bajnok egyik bizalmasa volt, és a szezon második versenyén jött a hír, hogy már nem dolgoznak együtt. Hamilton az Ausztrál Nagydíjon a Sky Sportsnak nyilatkozott a különválásról, jóll
A Toyota Gazoo Racing versenyzői elkezdsték a felkészülést a Horvát Rallyra, melyen 2021-ben Sébastien Ogier, tavaly pedig Kalle Rovanpera vezette sikerre a japán márkát.
Összegyűjtöttük a bajnokság történetéből a legzavarosabb eredményhirdetéseket. Néhányszor jóval nagyobb volt a káosz a sorrend ismertetéséig, mint az Ausztrál Nagydíjon. Igen, rossz fényt vetett a Forma-1-re, hogy az Ausztrál Nagydíj utolsó megszakítása után kínosan sokáig tartott kisilabizálni, miképp és az autók milyen sorrendjében kellene folyta