2023. április 8. szombat

ápr. 8
11:12
Norris olyat mondott Hamiltonra, amivel kiborította az F1-es közösség felét (Racing)
Lando Norris a napokban történeteket mesélt és polcokat szerelt élő adásban, ám egy olyan kijelentés is elhagyta a száját, amit azonnal meg is bánt. A brit versenyző olykor szereti rajongóinak megmutatni, hogy ő is átlagos életet él. Elmegy a boltba, polcokat vesz a népszerű svéd bútoráruházban. Megpróbálja őket összeszerelni a leírás alapján, majd
ápr. 8
11:12
Boris Becker a börtönről: Brutális, nem olyan, mint a filmeken (Telex)
Az adócsalásért börtönbe zárt egykori teniszező erősebb, jobb ember lett a büntetése miatt.
ápr. 8
12:12
„Arra kértek, avatkozzak be” – árulta el az FIA ex-elnöke a leghírhedtebb futam kapcsán (Racing)
Jean Todt elmondta, hogy az ominózus 2021-es Abu Dhabi Nagydíj után Toto Wolff és Christian Horner telefonon kérte, hogy avatkozzon közbe. Hiába két éve történt, még ma is „forró témának” számít az évadzáró. Vitatható körülmények mentén indították újra az utolsó körre a futamot (a lekörözött versenyzők egy része vehette vissza a körét), így Max Ver
ápr. 8
12:14
A Porsche komolyan gondolja – új pályát építettek! (Racing)
Több változás is történt a Porsche háza-táján nemrégiben az alábbi valószínűleg az, amiről eddig a legkevesebbet lehetett hallani.
ápr. 8
12:30
Kategória győzelemmel kezdtek Szilágyi Patrikék (Racing)
Az ORC abszolút hatodik és a 2WD+ első helyén zárta a szezonnyitó Székesfehérvár Rallye-t a Gulf Racing Hungary párosa, a Szilágyi Patrik – Kiskuti Adrián duó.
ápr. 8
13:30
Bajba kerülhet a Mercedes, ha Hamilton nem tartja a szavát (Racing)
Toto Wolff elárulta, a Mercedesnek egyelőre nincs B-terve arra az esetre, ha Lewis Hamilton év végén elhagyná a Mercedest.
ápr. 8
13:39
Újabb kulcsjátékossal fogyatkozott a magyar válogatott (Infostart)
Egy jobbszélsővel várja az Izland elleni világbajnoki selejtezős párharc szombati idegenbeli találkozóját a magyar női kézilabda-válogatott.
ápr. 8
13:45
Fucsovics Márton szetthátrányból fordított (Demokrata)
Fucsovics Márton sikerrel vette a selejtező első fordulóját Monacóban.
ápr. 8
14:12
Verstappen nem érti Russellt: Miért kell ezt csinálni? (Racing)
Max Verstappen nem érti, miért hozakodott elő azzal George Russell, hogy szándékosan fogják vissza magukat. A Red Bull három futamból hármat megnyert, így ők abszolválták legsikeresebben a szezonkezdetet. A többiek értetlenül állnak a fölényük nagysága előtt, és nem értik, mi siklott félre egy év alatt. A Ferrari szerint visszatértek a 2020-as álla
ápr. 8
14:18
Zagyva Dorka a rekord büntetés ellenére is elégedett és nem haragszik édesapjára (Racing)
Zagyva Dorka Rally2-es licenszel, egyedi rajtengedéllyel indult a Székesfehérvár Rallyn, ahol elsősorban a tanuláson volt a hangsúly. Édesapja egy komoly hibát követett el, ami miatt komoly büntetést kapott.
ápr. 8
14:27
Megvan Bíró Attila kerete a világkupa-selejtezőre (Infostart)
Kijelölte 16 fős utazó keretét a rotterdami világkupa-selejtezőre a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
ápr. 8
14:45
Hatalmasat mentett Fucsovics Márton (Infostart)
A magyar teniszező sikerrel vette a selejtező első fordulóját az 5,78 millió euró (2,18 milliárd forint) összdíjazású monte-carlói salakpályás férfi tenisztornán.
ápr. 8
14:48
Három a magyar igazság: ezek a fiatal tehetségek robbannak be a Fradinál (Ripost)
Óriási lehetőséget ad nekik a Fradit sújtó sérüléshullám.
ápr. 8
15:33
Nem tűnik súlyosnak Ádám Martin sérülése (Demokrata)
Egyelőre úgy tűnik, nincs komoly baj, azonban a pontos diagnózis csak a vasárnap vagy azt követően sorra kerülő újabb vizsgálatok után várható.
ápr. 8
15:39
Megsérült a magyar válogatott támadója – talán nincs akkora baj (Infostart)
Az első hírek még bokaproblémákról szóltak, de valószínűleg a vádlija sérült meg Ádám Martinnak.
ápr. 8
15:48
Sérülése után új hírek érkeztek Ádám Martinról (HírTV)
A dél-koreai Ulszan Hyundai csatára kezdőként lépett pályára a Szuvon ellen 2-1-re megnyert szombati bajnokin, ám a 44. percben le kellett cserélni.
ápr. 8
16:12
Történelmet írt a Red Bull tehetsége, még senkinek sem sikerült az, amit elért (Racing)
A japán Super Formula bajnokságban győzelemmel mutatkozott be a 21 éves Liam Lawson. Újonc itt még sohasem volt képes erre. A Red Bull két Forma-2-es szezon után vitte a nálunk kevésbé ismert, de nívós távol-keleti sorozatba Lawsont, miután nem jutott neki ülés a Forma-1-ben. Ezt korábban meglépték Pierre Gasly-val, és hasonló úton jutott el a
ápr. 8
16:21
Rendhagyó Forma–1-es csapat születik: női pilóta, női mérnök, női szerelő (Infostart)
Craig Pollock, a British American Racing alapító-vezérigazgatója évek óta arra készül, hogy az egyenlőség jegyében indítson csapatot a Forma–1-ben.
ápr. 8
16:33
"Nélkülem nem kezdődhet meccs" - gyászol a magyar csapat (Metropol)
Elhunyt a szombathelyi kosarasok közkedvelt drukkere.
ápr. 8
17:00
IndyCar: Egyetlen videón Pato O’Ward mind a 93 előzése Texasból (USAracing)
Az Ntt IndyCar Series múlt vasárnapi, Texas Motor Speedwayen rendezett futama igazi őrült küzdelmeket hozott....
ápr. 8
17:00
IndyCar: Egyetlen videón Pato O’Ward mind a 93 előzése Texasból (Racing)
Az Ntt IndyCar Series múlt vasárnapi, Texas Motor Speedwayen rendezett futama igazi őrült küzdelmeket hozott....
ápr. 8
17:15
Átgázoltak a kecskemétiek a Puskás Akadémián (Infostart)
A második helyen álló lila–fehérek magabiztos, 3–0-s győzelmet arattak Felcsúton a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának szombati játéknapján.
ápr. 8
17:30
Senna gokartja, Mansell Williamse – igazi legendákból áll a McLaren-vezér gyűjteménye (Racing)
Zak Brown betekintést engedett autógyűjteményébe, amelyben többek között Ayrton Senna gokartja és Nigel Mansell Williamse is megtalálható.
ápr. 8
18:30
Hevesi István: Nincs mit szépíteni, nagyon jól sikerült a szezonnyitó (Racing)
Az ORC-ben versenyző Hevesi István, Bottyán János kettős a Mitsubishi Lancer Evo VI volánja mögött parádézott az idénynyitón: a tíz szakaszból hetet megnyert, és 1 perc 39 másodperces előnnyel, egészen simán diadalmaskodott kategóriájában Székesfehérváron.
ápr. 8
18:36
Nascar: Két teljes szezonos Cup-pilóta is kihagyja a bristoli dirt-futamot (USAracing)
Két teljes munkaidős versenyző is hiányozni fog a Nascar Cup Series most hétvégi, bristoli dirt-futamáról....
ápr. 8
18:36
Nascar: Két teljes szezonos Cup-pilóta is kihagyja a bristoli dirt-futamot (Racing)
Két teljes munkaidős versenyző is hiányozni fog a Nascar Cup Series most hétvégi, bristoli dirt-futamáról....
ápr. 8
19:09
Kézilabda Magyar Kupa: nincs meglepetés (Infostart)
A címvédő Veszprém után a bajnok Szeged jutott döntőbe a férfi kézilabda Magyar Kupában, mivel 38–26-ra legyőzte a Dabast az elődöntőben, a győri négyes döntő szombati játéknapján.
ápr. 8
19:42
A legnépszerűbb YouTuber nem akármilyen attrakciót szolgáltatott a Daytona 500-on (Racing)
Különleges vendége is volt az idei Daytona 500-nak, méghozzá az egyik legnagyobb internetes szenzáció, MrBeast személyében.
ápr. 8
19:45
Egy gól sem esett a Fehérvár–Újpesten (Infostart)
A MOL Fehérvár FC gól nélküli döntetlent játszott szombaton a vendég Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának kiesési rangadóján.
ápr. 8
20:18
6-2-re kikapott a svédektől a női hoki-vb-n a magyar válogatott (Telex)
Két gyors bekapott gólra még két gyors gól volt a válasz, de utána Svédország dominált. A következő két meccsen az elitben való bennmaradás is a tét.
ápr. 8
20:24
Női kézilabda vb-selejtező - négygólos előnyben a magyar válogatott (HírTV)
A magyar női kézilabda-válogatott 25-21-re nyert Izland vendégeként az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének első, szombati mérkőzésén.
ápr. 8
20:27
Négy góllal verték a magyar kézis lányok Izlandot (Infostart)
A magyar női kézilabda-válogatott 25–21-re nyert Izland vendégeként az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének első, szombati mérkőzésén.
ápr. 8
20:45
"Senki nem edz többet" - megsúgta titkát a világbajnokság magyar esélyese (Metropol)
Halász Bence lehet a budapesti világbajnokság sztárja.
ápr. 8
21:45
Ezer forint a meleg lángos, kikapott a Ferencváros (444.hu)
Utolsó öt meccsükön 15-ből 2 pontot szereztek, csak a tökutolsó Vasas van náluk rosszabb formában.
ápr. 8
21:51
Győzelmet ért Szoboszlai passza (Infostart)
A Szoboszlai Dominikkel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzg 1-0-ra nyert a Hertha BSC otthonában a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának szombati játéknapján.
ápr. 8
21:57
"Ez nem mehet így tovább" - a Fradinál már látják a veszélyt (Metropol)
Sorozatban ötödik bajnokiján nem nyert a Ferencváros, ezúttal Pakson kapott ki a csapat.
ápr. 8
22:03
Pont nélkül utazik haza Paksról a címvédő (Infostart)
A Paks 3–2-re győzött otthon a címvédő és éllovas Ferencváros ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
ápr. 8
22:06
A Ferencváros ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Paks (HírTV)
A Paks 3-2-re győzött otthon a címvédő és éllovas Ferencváros ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
ápr. 8
22:18
3-2-re verte a Paks a Ferencvárost (Telex)
Papp Kristóf bombagólja döntött, így ötödik tétmeccsén is nyeretlen maradt az NB I. címvédője. A bajnokságban így is simán vezet.
ápr. 8
22:33
Falco és a Sopron vívja az MK-döntőt (Infostart)
A Sopron után a Szombathely jutott a fináléba a Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupában, mivel a szombati második elődöntőben legyőzte a Kecskemétet a budapesti Tüskecsarnokban.

2023. április 9. vasárnap

ápr. 9
0:18
Mutatjuk, hogyan rója egyre több elektromos autó az utakat (Racing)
A Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett elektromos meghajtású, nem hibrid járművek száma évről évre emelkedik, 2022-ben közel 12 800 volt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Tájékoztatási adatbázisában elérhető információk alapján száz ilyen járműből általában több mint 90 személygépjármű, a tehergépjárművek részesedése néhány száz
ápr. 9
0:22
Van B-terve a Mercedesnek, ha Hamilton távozik? – Wolff válaszolt (Racing)
Toto Wolff elismerte, ha Lewis Hamilton mégis visszavonul vagy csapatot vált, akkor nincs B-tervük orvosolni a problémát. 2023 végén lejár a hétszeres világbajnok szerződése, így a hosszabbításról már tárgyal a Mercedesszel. Ugyanakkor a paddockban azt találgatják, vajon tényleg maradni akar Hamilton a csillagosoknál, avagy más vizekre evez? Eddie
ápr. 9
0:26
Hamilton ismét leszólta a Mercedest (Racing)
Lewis Hamilton lényegében megfogalmazta, hogy nem szereti vezetni az idei Mercedest, de talált pozitívumokat a helyzetében.
ápr. 9
0:30
Látványos animációt készítettek Verstappenék csatájáról (Racing)
A melbourne-i időmérő legjobb helyezettjeinek körét varázsolták egymás mellé a virtuális térben. Az Ausztrál Nagydíjon a verseny végi zűrzavar miatt szinte feledésbe merült, hogy a vártnál kisebb előnnyel szerezte meg az első rajtkockát a Red Bull pilótája. Egy felhasználó a videojátékokból ismert „szellem” mód segítségével bemutatta, a legjobb kör
ápr. 9
2:12
Nascar: Véget értek a kvalifikációs futamok, Kyle Larson indul a pole-ból a bristoli dirtön (USAracing)
Magyar idő szerint vasárnap éjjel zajlottak le a Food City Dirt Race kvalifikációs versenyei. Az...
ápr. 9
2:12
Nascar: Véget értek a kvalifikációs futamok, Kyle Larson indul a pole-ból a bristoli dirtön (Racing)
Magyar idő szerint vasárnap éjjel zajlottak le a Food City Dirt Race kvalifikációs versenyei. Az...
ápr. 9
4:51
Ledobja a textilt, mindent megmutat a netes bombázó (Metropol)
Mi a válaszod a feltett kérdésre?
ápr. 9
5:48
Nascar: Sérülten is versenyez Chase Briscoe, jövő héten műtét vár rá (USAracing)
Fájdalmas hetek elé néz, de ennek ellenére esze ágában sincs versenyt kihagyni Chase Briscoe-nak. A...
ápr. 9
5:48
Nascar: Sérülten is versenyez Chase Briscoe, jövő héten műtét vár rá (Racing)
Fájdalmas hetek elé néz, de ennek ellenére esze ágában sincs versenyt kihagyni Chase Briscoe-nak. A...
ápr. 9
5:54
Nascar: Győzelemmel debütált új munkahelyén Ryan Blaney, Joey Logano mindent vitt Bristolon (USAracing)
Joey Logano abszolút dominanciáját hozta a Nascar Truck Series szombati futama a Bristol Motor Speedway...

Keresés