Olyan nagy számban jelentkeznek az amatőr futók az augusztusi világbajnokságnak otthont adó Nemzeti Atlétikai Központ nyitófesztiváljára, hogy egyes futamokra már beteltek a helyek.
Rosszabbul nem is indulhatott volna a Spanyol Nagydíj időmérője a Ferrari számára. Charles Leclerc számára ugyanis már az első szakasz után véget ért az edzés. A monacói pilóta a korai piros zászlós szakasz után szenvedett a lágyakon, és a kiesők között volt az első gyorskörét követően. A már eleve rossz helyzetén az sem segítette, hogy
Hivatalosan is elkezdődött a vitorlázók versenyidénye, ami a hosszan tartó enyhe időjárás miatt sok európai országhoz hasonlóan "szezontalanná" válhat. A Magyar Vitorlás Szövetség elnöke a nyári vitorlásversenyekről, a gazdasági helyzet sportra gyakorolt hatásáról is beszélt az InfoRádióban.
Egy félidő alatt 23 gólt kaptak a győri kézisek, hét góllal is vezettek a norvégok, fél perccel a vége előtt egy gólra feljött a magyar csapat, de a norvégok 37–35-re nyertek.
A Győri Audi ETO KC 37–35-re kikapott a legutóbbi két kiírásban diadalmaskodó norvég Vipers Kristiansand együttesétől a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati első elődöntőjében.
Russell nem látta, hogy Hamilton mennyire szorosan követi a célegyenesben, de végül nem lett nagy baj. Leclerc a legjobb 15-ön, Pérez és Russell a legjobb 10-en kívülre szorult Barcelonában.
Hatalmas eső jött a Szardínia Rally szombat délutáni második és harmadik szakaszára, amely jégpályává változtatta a szakaszokat és jókora fordulatot okozott a verseny állásásban.
A bajnok Manchester City nyerte az angol labdarúgó FA Kupát, miután a szombati döntőben 2–1-re legyőzte a városi rivális Unitedet a londoni Wembley Stadionban.
A Ferencváros 2002 után ismét bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája fináléjába, miután 30–29-re legyőzte a dán Esbjerget a budapesti négyes döntő szombati elődöntőjében.
A második félidő elején 5 góllal is vezetett a dán Esbjerg, de Emily Bölk utolsó másodperces góljával a fantasztikusan küzdő Fradi 30–29-re nyert. A norvég Esbjerg vár a döntőben Elek Gábor csapatára.
Az RB Leipzig megvédte elsőségét a Német Kupában, miután 2-0-ra nyert a berlini döntőben az Eintracht Frankfurt ellen. A második gólt Szoboszlai Dominik lőtte. A trófeát, csapatkapitányként, Willi Orbán vehette át.
A budapesti meccsen Angela Malestein hét, Emily Bölk hat, Klujber Katrin és Andrea Lekic öt-öt góllal, Bíró Blanka négy, Janurik Kinga öt védéssel járult hozzá a sikerhez.
A Szardínia Rally szombati napján minden előfordult, ami egy rallyn megeshet: csaták, drámai pillanatok, változékony időjárás és fordulatos verseny. A nap végén pedig a Hyundai versenyzői örülhetnek.
Ötgólos hátrányt dolgozott le az FTC a második félidőben a női kézilabda BL-elődöntőben. A zöld-fehérek szerint sokat számított, hogy szinte hazai pályán játszhattak. Értékelések az MVM Dome-ból.
A Ferencváros 2002 után ismét bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája fináléjába, miután 30-29-re legyőzte a dán Esbjerget a budapesti négyes döntő szombati elődöntőjében.
Nem úszta meg rajtbüntetés nélkül a szabályszegéseit Pierre Gasly. Nem gyakran látni ilyesmit, de az Alpine francia pilóta a két feltartása kétszer 3, azaz összesen egy 6 rajthelyes büntetést ért. Gasly a 4. helyet szerezte meg az időmérő edzésen egy 1:12.816-os köridővel, amivel csak fél másodperccel kapott ki a pole pozíciót megszerző Max Verstap