Cunoda Juki szerint Csou Kuan-jü teátrálisan megjátszotta azt, hogy leszorították a pályáról a Spanyol Nagydíjon, a büntetését nevetségesnek tartja. A futam vége felé a kínai Csou a 9. helyért támadta meg Cunodát a célegyenes végén, a külső íven próbált elmenni mellette. A japán azonban szívósan védekezett, az Alfa Romeo pilótája így nem tudta befe
Az argentin Fox Sports újságírója, Veronica Brunati értesülései szerint hamarosan bejelentheti a La Liga, hogy elfogadták a Barcelona terveit és szerződtethetik Lionel Messit.
Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője az egyik orosz TV-ben adott interjút. Az ulloi129.hu szemlézte a beszélgetést, mely során szóba kerültek az igazolások, a sérülések, Lisztes Krisztián és minden idők egyik legjobb UFC-harcosa, Habib Nurmagomedov is.
Bár nem sikerült a feljutás az élvonalba, marad a posztján a vezetőedző Németh András labdarúgócsapatánál, a német másodosztályban harmadik Hamburger SV-nál.
Máris kezd kicsúszni a bajnoki esély Sergio Pérez kezéből, ám főnöke szerint talán nem is fog ártani neki, hogy több mint két győzelemre van már Max Verstappentől.
Egy már létrejött közelmúltbéli mérkőzés visszavágója mellett leginkább újabb visszavágók létrejöttéről szólt a Roland Garros hétfői játéknapja. A negyedik fordulót záró mérkőzésdömping a hölgyeknél egy kivétellel sima összecsapásokat hozott, míg a férfi mérkőzések során a nappali programot a szoros, míg az esti mérkőzéseket a sima mérkőzések jelle
A labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntője előtt kollégáját, a Manchester Cityt irányító Josep Guardiolát dicsérte Simone Inzaghi, az Internazionale vezetőedzője.
Három verseny alatt 6-ról 53-ra nőtt Max Verstappen előnye a bajnoki tabellán Sergio Pérezzel szemben. Az Azeri Nagydíj után csapattársa nem használta ki az időmérős szerencséjét Miamiban, aztán saját hibájából kifolyólag nullázott Monacóban, majd Spanyolországban csak negyedik lett egy újabb elrontott kvalifikáció miatt. A zsinórban három győzelme
A labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntője előtt kollégáját, a Manchester Cityt irányító Josep Guardiolát dicsérte Simone Inzaghi, az Internazionale vezetőedzője.
Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke szerint nagyon fontos győzelmet aratott csapata a Szardínia Rallyn, pont akkor, amikor már távolodni kezdett a legnagyobb rivális Toyota.
Sajtóhírek szerint vissza szeretne térni a Forma–1-be a 13 éve távozó Bridgestone, és már be is adta a hivatalos pályázatát a következő gumibeszállítói kiírásra.
Mathieu van der Poel a Tourra készülő nagy nevekkel ellentétben nem a Dauphinét vagy a svájci körversenyt, hanem a Dwars door het Hagelandot és a Baloise Belgium Tourt választotta felkészülésül. Meg a holland bajnokságot, ahol szintén ott lesz. Az Alpecin versenyzője idén szeretne végigmenni a Touron, ahol nem célja a pontverseny.
Nem is egy, hanem két csodát ért el ebben az évben. Amire tízből kilencen nemet mondanak, ő elvállalja. Az érzelmeket már nem keresi a futballban, megelégszik azzal, ha a családja szereti. Hogy kiről van szó? Természetesen Tomiszlav Szivicsről! Szókimondó interjú a Kecskemét, a Paks, a Diósgyőr és a Mezőkövesd korábbi vezetőedzőjével, aki a szerb f
Mathieu van der Poel a Tourra készülő nagy nevekkel ellentétben nem a Dauphinét vagy a svájci körversenyt, hanem a Dwars door het Hagelandot és a Baloise Belgium Tourt választotta felkészülésül. Meg a holland bajnokságot, ahol szintén ott lesz. Az Alpecin versenyzője idén szeretne végigmenni a Touron, ahol nem célja a pontverseny.
A Veszprémnek sikerült meglepnie a címvédő Szegedet a férfi kézilabda NB I döntőjének második mérkőzésén, ennek köszönhető, hogy hétfőn 34-27-re nyert, és 1-1-re alakította az állást az egyik csapat második győzelméig tartó párharcban.
LeBron James, az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) négyszeres bajnoka és legeredményesebb játékosa rajtoltatja majd el a 75. alkalommal sorra kerülő, legendás Le Mans-i 24 órás autóversenyt szombaton.
A németek éljátékosa, Alexander Zverev hétfőn sima három játszmában jutott tovább a bolgár Grigor Dimitrovval szemben a Roland Garroson, ugyanakkor mégis egy meglehetősen problémás meccset tudhat maga mögött. Egy olyan gond miatt, amivel hároméves kora óta küszködik.
Mint ismert, az Urbán Flórián irányította BVSC-Zugló az idényben harmincnyolc bajnokin nem talált legyőzőre, és a Szentlőrinc elleni osztályozót is sikerrel vette (2–1). Az NB II-be való feljutás ünneplése közepette a BVSC kamerái elé állt Urbán, aki beszélt a meccsről, az idényről és a kabala sapkájáról is.
Hiába állt közel a 777 nevű befektetési vállalat és a Forma-1 vezetése a Dél-afrikai Nagydíj visszatéréséről szóló megállapodásról, a Racingnews365.com információi szerint zátonyra futottak a tárgyalások. A szakportál úgy tudja, a problémát az okozza, hogy a Dél-afrikai Köztársaságot szoros politikai szálak fűzik Oroszországhoz, márpedig ez csúnya
A címvédő Ulszan Hyundai a magyar válogatott Ádám Martin góljának is köszönhetően 3-1-re nyert a Szuvon vendégeként a dél-koreai labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.
A Mercedes után a Ferrari is felhagyott a különutas megoldással, így indulhat a Red Bull utáni nagy hajsza az F1-ben. De mennyire jó vagy mennyire tragikus, amit a Spanyol Nagydíjon láttunk az esélyesebbnek tűnő csapatoktól? Elemzés.
Több milliójába fájt a Red Bullnak a Ferrari által csábítgatott Christian Horner megtartása. Helmut Marko erről és Adrian Newey átszerződésének „majdnem bejelentéséről” is mesélt.
Emily Bölk Esbjerg elleni győztes gólját választotta az EHF a budapesti négyesdöntő legszebbjének. Bölk ezzel a találattal lőtte be csapatát a döntőbe, ahol aztán a Ferencváros vereséget szenvedett a címét megvédő Vipers ellen.
Lewis Hamilton visszavágyik a trónra, amit Max Verstappen vett el tőle, és egyértelművé tette, a sikeréhségét a legkevésbé sem vette el a Mercedes hanyatlása.