A Spanyol Nagydíj végén utolérte csapattársát, de előzési kísérlet helyett beállt mögé vonatozni. Az Aston Martinok ezúttal nem voltak olyan ütőképesek, mint néhány korábbi futamon, nem tudták tartani a lépést a Mercedesekkel és Carlos Sainz Ferrarijával sem. Fernando Alonso elárulta, miért közölte csapatával már futam közben, hogy nem fogja megtám
A West Ham United keretének tagja, Hegyi Krisztián szerint csapatának ugyanazzal a mentalitással kell pályára lépnie szerdán a labdarúgó Konferencia Liga prágai döntőjében, mint a korábbi találkozókon.
Megszületett a WPBSA Fegyelmi Bizottságának ítélete a tíz bundabotrányba keveredett kínai játékos ügyében. Két életfogytiglani eltiltás mellett a többi játékos is komoly büntetést kapott, a legrövidebb eltiltás is több mint másfél évig fog tartani. Yan Bingtao, a 2021-es Masters bajnoka csak 2027 decemberében térhet vissza a profi mezőnybe.
Novak Djokovics négy játszmában, 4:6, 7:6, 6:2, 6:4-re legyőzte az orosz Karen Hacsanovot a Roland Garros negyeddöntőjében, így karrierje során 12. alkalommal jutott be a legjobb négy közé a párizsi Grand Slam-tornán.
A kalapácsvető Halász Bence az ötödik helyen végzett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség második számú, WA Continental Tour Gold nevű versenysorozatának lengyelországi állomásán, Bydgoszczban.
A kalapácsvető Halász Bence az ötödik helyen végzett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség második számú, WA Continental Tour Gold nevű versenysorozatának lengyelországi állomásán, Bydgoszczban.
A 36 éves Novak Djokovic karrierje során a 45. alkalommal jutott elődöntőbe Grand Slam-viadalon, amivel a harmadik helyre jött fel az örökranglistán, a férfiak közül csak a svájci Roger Federer (46) előzi meg, míg a nőkkel összesített rangsort az amerikai Chris Evert (52) vezeti.
Szerdán is négy izgalmas negyeddöntőt rendeznek a Roland Garroson, miközben a bajnoki címért folyó verseny egyre élesebbé válik. Cikkünkben ezek közül talán a két legjobbnak ígérkező partit, az Iga Świątek-Coco Gauff és a Holger Rune-Casper Ruud mérkőzést ajánljuk.
Döbbenetes formában versenyez idén Regan Smith. A hétvégi, arizonai Sun Devil Openig főleg a két kedvenc úszásnemében, háton és pillangón remekelt, most viszont 200 méter vegyesen is berobbant, majd 200 méter pillangón minden idők egyik legzseniálisabb futamát produkálta. Ha így folytatja, a hozzá hasonlóan univerzális Léon Marchand-nal együtt a fu
A kalapácsvető Halász Bence az ötödik helyen végzett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség második számú, WA Continental Tour Gold nevű versenysorozatának lengyelországi állomásán, Bydgoszczban.
A Ferencváros történelmi bajnoki címével zárult a Simple Női Liga, a 2022/2023-as idény végeztével pedig a RangAdó-gála keretein belül díjazták a csapatok a szezon legjobbjait.
A világelső spanyol Carlos Alcaraz három szettben (6:2, 6:1, 7:6) legyőzte a görög Sztefanosz Cicipaszt a Roland Garroson, sikerével pedig bejutott a viadal elődöntőjébe, ahol a 22-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokoviccal találkozik.
A Real Madrid a spanyol bajnokság elődöntőjében a Joventut Badalona csapatát fogadta. A hazai csapat pedig meglepetésre tíz pontos vereséget szenvedett a katalán csapat ellen. Ezzel bukták a hazai pálya előnyét.