2024. október 21. hétfő

okt. 21
9:27
Csődöt jelentett a háromszoros BL-győztes csapat (Infostart)
A 2021 és 2023 között három Bajnokok Ligája-győzelmet is besöprő Vipers Kristiansand vasárnap este jelentette be a csődöt.
okt. 21
9:27
Sok problémája volt a női versenyzőknek, végül ketten nyerték a WRC női pilótákat fejlesztő programját (Racing)
A Közép-Európa Rallyn álltak rajthoz a WRC női versenyzőket fejlesztő program tagjai, akik közül végül ketten indulhatnak a 2025-ös Junior WRC svéd szeztonnyitóján.
okt. 21
9:39
Rászoruló gyerekeknek segített Szoboszlai Dominik (Sportal)
Egymillió forintnál is többet fizettek Szoboszlai Dominik aláírt válogatott mezéért - az árverésre bocsátott dressz árát beteg gyerekek ápolási körülményeinek javítására fordítják.
okt. 21
9:45
"Van, aki a húszas évei elején is azt érzi, mindenről lekésett, pedig nem szabad így gondolkodni" – interjú Sajbán Mátéval (Büntető.com)
Sajbán Máté a jó példa arra, egyetlen, a húszas évei elején járó, de még alacsonyabb osztályban játszó labdarúgónak sem szabad elkeserednie, feladnia a reményt, mert mindig van felfelé út. Igaz, a kőkemény munkán túl ehhez olykor egy jó adag szerencse is kell, máskor egy edző, aki azt a futballt játszatja csapatával, amelyben a többség képes megmut
okt. 21
10:03
Eldőlt, kik játsszák az MLB-nagydöntőt (Sportal)
A New York Yankees és a Los Angeles Dodgers jutott be az észak-amerikai profi baseball-liga nagydöntőjébe, a World Seriesbe.
okt. 21
10:15
Lawsont meglepte, hogy Alonso szelídebben bánt vele (Racing)
Alonso nagyon mérges volt Lawsonra, amiért az austini sprinten riválisa túl agresszíven vezetett, amiből ütközés lett volna, ha nem lassít.
okt. 21
10:15
Már lehet licitálni a levetetett Loki-mezekre (Sportal)
A Loki ultrái betartották ígéretüket, és árverésre bocsátottak a Paks elleni vereség után "begyűjtött" dresszeket.
okt. 21
10:21
Acosta soha korábban nem szenvedett ilyen balesetet, a következő hétvégén sem biztos az indulása (P1race)
Pedro Acosta elárulta, eddig soha nem volt a szombatihoz hasonló balesete, és elképzelhető, hogy a burirami fordulót is ki kell hagynia.
okt. 21
10:27
Furcsa bajnoki címvédés az Afrika Rally Bajnokságban (Racing)
Igen érdekesen alakult az idei Afrikai Rally Bajnokság, mely során a kenyai Karan Patel megvédte tavalyi bajnoki címét.
okt. 21
10:39
Cél a top tíz? Ennyi magyar aranyéremben gondolkodnak a Los Angeles-i olimpián (Sportal)
A Magyar Olimpiai Bizottság (Mob) célkitűzése a Los Angeles-i nyári játékokra az, hogy a magyar csapat az éremtáblázaton közel legyen a legjobb tízhez.
okt. 21
10:57
Leclerc: A konstruktőri bajnokság a cél. Megnyerhetjük! (m4sport.hu)
Célba vette a konstruktőri világbajnoki címet a Ferrari az Austinban aratott kettős győzelme után. Charles Leclerc szerint az összetett siker még rajtuk múlik.
okt. 21
11:27
Turán Frigyes nem indul a szezonzárón (Racing)
Turán Frigyes és Zsiros Gábor nem áll rajthoz a szezonzáró Zemplén Rallyn, ezzel a bajnoki címért folyó csatából is kiestek. A HUMDA Országos Rally Bajnokság második helyén álló párosnak volt a legnagyobb esélye, hogy befogja Csomós Mixiéket az év utolsó versenyén, igaz a 33 pontos hátrány így is akkora, hogy csak az éllovas páros hibája
okt. 21
11:27
Az egyik legnagyobb úszósztár is ott lesz a budapesti vb-n (Sportal)
Ötven nap múlva rajtol a budapesti Duna Arénában a rövid pályás úszó-világbajnokság, melyen indul majd a sportág egyik legnagyobb sztárja, Léon Marchand is.
okt. 21
11:39
Kiderült, mi kell ahhoz, hogy Dibusz Dénes ne kapjon gólt (Sportal)
A bajnoki címvédő Ferencváros kapusa a Fehérvár elleni győzelem után beszélt arról, hogy eddig szerencsét hozott neki, ha gyermekei a helyszínen nézték a meccset.
okt. 21
11:41
Javítottak a magyarok a tenisz-világranglistán (Sportal)
Az első százban szereplő mindkét magyar férfi teniszező javított az előző világranglistás helyezésén.
okt. 21
11:57
Videón, ahogy Messi a helyszínen szurkolt a fiának (Sportal)
Az Inter Miami nyolcszoros aranylabdás klasszisa, Lionel Messi kilátogatott kisfia mérkőzésére.
okt. 21
12:27
Kalle Rovanpera nem áll rajthoz a WRC-szezonzáró a Japán Rallyn (Racing)
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo racing csapatfőnöke megerősítette, Kalle Rovanpera nem áll rajthoz a Japán Rallyn, amivel segíthetne a Toyota bajnoki hátrányát ledolgozni.
okt. 21
12:27
Itt a nagy bejelentés, visszatért Veszprémbe a világklasszis (Sportal)
A Veszprém hivatalos honlapján jelentette be az izlandi Aron Pálmarsson szerződtetését.
okt. 21
12:33
Aron Pálmarsson visszatér Veszprémbe – hivatalos (m4sport.hu)
A Veszprém HC Xavi Pascual vezetőedző kérésére azonnali hatállyal szerződtette egykori játékosát, Aron Pálmarssont – jelentette be a magyar rekordbajnok hivatalos oldalán.
okt. 21
12:39
Edzője szerint Szoboszlai Dominik megmozdulása is kellett a sikerhez (m4sport.hu)
.
okt. 21
12:39
Egy szúnyog miatt kellett megszegnie a versenyzők közötti megállapodást Marc Márqueznek (P1race)
Marc Márquez elárulta, egy rovar miatt tépte le sisakrostélyáról a fóliát, aminek következtében borzalmasan rajtolt Phillip Islanden.
okt. 21
12:41
Hová tűntek az igazi díjak? Rögtönzött trófeákat kaptak Leclerc-ék Austinban (m4sport.hu)
De hová tűntek az igazi trófeák? Carlos Sainz alaposan rácsodálkozott arra, hogy az Amerikai Nagydíj után egy kis Pirelli-gumit nyomtak a kezébe a dobogón. A váltás hirtelen és az utolsó pillanatban jött
okt. 21
12:48
Profi bokszolóként folytathatja pályafutását Helif (HírTV)
A párizsi olimpián Hámori Lucát legyőző és súlycsoportjában aranyérmes, vitatott nemiségű Iman Helifnek sok ajánlata van, és az An-Nahar című arab nyelvű napilap értesülése szerint rövidesen a profi bokszban folytatja pályafutását.
okt. 21
12:51
A vitatott nemiségű Helif profi bokszolóként folytathatja pályafutását (Sportal)
A párizsi olimpián Hámori Lucát legyőző és súlycsoportjában aranyérmes, vitatott nemiségű Iman Helifnek sok ajánlata van, és az An-Nahar című arab nyelvű napilap értesülése szerint rövidesen a profi bokszban folytatja pályafutását.
okt. 21
13:03
"Teljes mértékben elhatárolódunk!" - közleményt adott ki a Sopron a félbeszakadt meccs után (Sportal)
Nem elég, hogy a csapat vereséget szenvedett, a szurkolók demonstrációja miatt néhány percig állt a játék - az Fc Sopron vezetősége hétfőn reagált a történtekre.
okt. 21
13:09
Már lehet licitálni a levetetett DVSC-mezekre – menhely kapja a befolyt összeget (m4sport.hu)
A debreceni szurkolók betartották ígéretüket: elárverezik a mezeket, amelyeket a Loki játékosairól vetettek le szombaton.
okt. 21
13:15
Hajdú Péter válaszolt Szoboszlai helyett Havas Henriknek: "Mivel kéne járnia Seat Ibizával?" (Blikk)
Hajdú Péter visszavágott Havas Henriknek, aki egy Facebook-posztban nyíltan kritizálta Szoboszlai Dominikot, amiért méregdrága Lamborghiniben videózták le Budapesten. A műsorvezető védelmébe vette a magyar fociválogatott csapatkapitányát, aki szerinte megdolgozott a luxuskocsiért. A kommentszekcióban pedig Rácz Jenő és Dopeman is kifejtette a vélem
okt. 21
13:15
A világsztár sem hagyta szó nélkül Sallai Roland teljesítményét (Metropol)
Sallai teljesítményét a Galatasaray legnagyobb sztárja is dicsérte.
okt. 21
13:15
Évekbe telhet, míg esélye lesz a "magyar csúcs" megdöntésére a strassburgi születésű síelőnek (Sportal)
A héten megkezdődik az alpesi síszezon - magyar résztvevőkkel. A Magyar Sí Szövetség (Mssz) hétfői sajtótájékoztatóján az is kiderült, hogy a magyar színeket a világkupában ketten biztosan képviselni fogják, de nem kizárt, hogy hamarosan egy harmadik is csatlakozik hozzájuk. Mindhárman a technikai számokban (szlalom, óriásműlesiklás) eredményesek.
okt. 21
13:21
Hosszú Katinka férje sem hagyta annyiban, kőkeményen beszólt Shane Tusupnak (Ripost)
Az edző szavaira azonnal érkezett a reakció.
okt. 21
13:27
Miért büntették meg Norrist, Verstappent pedig nem az USA Nagydíjon? (Racing)
Lando Norris büntetése sokakban értetlenséget váltott ki, különösen úgy, hogy a futam elején Verstappen manőverét még csak nem is vizsgálták.
okt. 21
13:39
Fontos változás lehet a Tour de Hongrie-n (Sportal)
Budapest fontos szerepet fog betölteni és hangsúlyosan dunántúli helyszínekre viszik a szervezők a jövő évi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt.
okt. 21
14:03
Norris nem fogja csak az FIA-ra: "Ha nem úgy vezetek, mint egy balfék" (m4sport.hu)
A legkevésbé sem volt elégedett az austini teljesítményével a dobogóról büntetése után lemaradó Lando Norris. Ismét megszólalt az önkritikus énje.
okt. 21
14:03
Kovács István vezeti a Real Madrid-Borussia Dortmund BL-rangadót (Sportal)
A nagykárolyi Kovács István vezeti az előző Bl-döntő "visszavágóját", a Real Madrid-Borussia Dortmund (október 22., 21 óra), csúcsrangadót - számolt be róla a Román Labdarúgó-szövetség.
okt. 21
14:15
A párizsi olimpia legnagyobb sztárja is rajthoz áll a budapesti rövidpályás úszó-vb-n (m4sport.hu)
A világbajnokság ötven nap múlva kezdődik a Duna Arénában.
okt. 21
14:15
Norris szerint a felügyelők csak "találgatásra" alapozva ítélkeznek (Racing)
Norris szerint a Verstappen elleni előzéséről hozott döntést (az ötmásodperces időbüntetést) elkapkodta a testület.
okt. 21
14:21
A sokat izzadó újonc veterán – a Red Bull lelkes Lawson bravúros bemutatkozása után (m4sport.hu)
Motorcserés büntetést kapott, mégis pontszerzéssel mutatkozott be Liam Lawson az RB-nél. A Red Bull főnökei nem győzték dicsérni Daniel Ricciardo utódját.
okt. 21
14:21
Ezt érdemes megnézni: tíz gól egy magyar bajnokin! (Sportal)
Amint arra a labdarúgó Nb Ii-ben a tabella élére ugró Kisvárda honlapja emlékeztet, a csapat 77. győzelmét aratta a második vonalban. Ami azt illeti, igen emlékezetes sikert aratott vasárnap: tízgólos meccsen, 6-4-re nyert a Gyirmót ellen. Ha valamit, ennek a mérkőzésnek az összefoglalóját érdemes megnézni!
okt. 21
14:27
Jól szerepeltek a magyar versenyzők a Historic ERC legendás olasz versenyén (Racing)
Három magyar indulóból három ért célba dobogós eredménnyel a legendás Sanremo Rally historic ERC mezőnyében.
okt. 21
14:33
Bondárék legyőzték Babosékat a kantoni tenisztornán (Sportal)
Bondár Anna párosban - Kimberley Zimmermann oldalán - bejutott a legjobb nyolc közé a 267 ezer dollár (98.8 millió forint) összdíjazású kantoni kemény pályás női tenisztornán.
okt. 21
15:03
"Valami miatt még mindig támadják, holott Marco Rossi szobrot érdemelne" (Sportal)
Csepregi György, a belga élvonalbeli Oud-Heverlee Leuven labdarúgóklub sportigazgatója szerint szobrot érdemelne Marco Rossi azért, amit a magyar válogatott szövetségi kapitányaként elért.
okt. 21
15:09
Márton Richárd még több számban szeretne indulni a budapesti rövidpályás úszó-vb-n (m4sport.hu)
Egyelőre két versenyszámban, 200 méter pillangón és 200 méter gyorson biztos az indulása Márton Richárdnak a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokságon, de bízik benne, hogy továbbiakban is szerepelhet majd.
okt. 21
15:11
Már a rajt után belátta Sainz, hogy nem nyerhet – de hiszi, hogy fog még Ferrari-versenyzőként (m4sport.hu)
Hamar ráébredt Carlos Sainz, hogy nem lesz lehetősége győzelemmel lezárni az amúgy nagyon erős austini hétvégéjét. Egyre jobban bízik azonban abban, hogy összejön még neki egy Ferrari-siker a búcsú előtt.
okt. 21
15:15
A legjobbjait nélkülöző Füchse Berlin ellen aratott fontos győzelmet a Melsungen (Büntető.com)
A Sipos Adriánt is foglalkoztató MT Melsungen hazai pályán, a mérkőzés nagyobb részében vezetve verte 33–31-re a talán két legmagasabban jegyzett játékosát nélkülöző Füchse Berlint. A hiányzók távolmaradása azonban mit sem von le Roberto García Parrondo csapatának teljesítményéből, a Melsungen egyre masszívabb riválissá válik a legnagyobbak számára
okt. 21
15:21
"Meddig tart a türelem?" - Szoboszlai Dominik volt a legrosszabb Liverpoolban (Ripost)
Erre nem lehet büszke a Liverpool magyar játékosa.
okt. 21
15:27
"Mi lesz, ha távozik?" – Csepregi György szerint Marco Rossi szobrot érdemelne (m4sport.hu)
Csepregi György, a belga élvonalbeli OH Leuven labdarúgóklub sportigazgatója szerint szobrot érdemelne Marco Rossi azért, amit a magyar válogatott szövetségi kapitányaként elért.
okt. 21
15:27
„Teljességgel undorító, amit ma tett” – 34 éves Senna pályafutásának szégyenfoltja (Racing)
Ayrton Senna 1990-ben ezen a napon nyerte második világbajnoki címét, amelyhez védhetetlent húzott, de mindez nem volt előzmény nélküli.
okt. 21
15:29
Marko szemléletváltást a Norris-büntetés után: "Hagyjuk őket versenyezni!" (m4sport.hu)
Egy újabb vitás eset világított rá Helmut Marko szerint arra, hogy túlszabályozzák a Forma–1-et és a versenyzést. Lando Norris büntetése után szemléletváltást sürget a Red Bull tanácsadója.
okt. 21
15:33
Igent mondana rá, de nem feltétlenül tartaná jó ötletnek Bulega, hogy ő pótolja Di Giannantoniót (P1race)
Nicolò Bulega elárulta, mit gondol az esetleges MotoGP-s beugrásról, és a jövő évet érintő változásról is beszélt.
okt. 21
15:39
Colapinto lendületben: pont és néhány vicces megjegyzés Austinban (m4sport.hu)
Tovább száguld a Williams újonca, most a leintés után is: vicces megjegyzést tett arra, hogy "elvették" a leggyorsabb körét.

Keresés