Újabb Nemzetek Ligája-kör kezdődik, a magyarok majd szombaton kerülnek sorra. A görög-angol is látható magyar kommentárral. Mutatjuk a csütörtöki tévés sportkínálatot.
A New Europe nevű hajó az Atlanti-óceánon felborult, két vitorlája is elszakadt. A tervek szerint egy szélcsendes részen felmászik az árbócra, és szerel, javít a vitorlázó.
Jake Paul és Mike Tyson hamarosan szemtől szembe találkoznak majd a texasi Dallas Cowboys stadionjában. A sokak által várt összecsapás új korszakot hoz a boksz, illetve a digitális közvetítések világába, ugyanis a Netflixen élőben lehet majd nézni a mérkőzést. Ez lesz Tyson első profi mérkőzése 19 év után, míg Paul mérlege eddig 10 győzelem és 1 ve
Nemzetek Ligája őszi szakaszából a mérkőzések egyharmada van még hátra, csütörtöktől keddig játsszák az ötödik és a záró hatodik fordulót. Eldől az, hogy az A-divizióban mely csapatok jutnak a legjobb nyolc közé, illetve melyeknek kell rájátszásban részt venni a bennmaradásért, továbbá melyik négy esik ki a "pótvizsga" lehetősége nélkül.
Sami Pajari idén a WRC2-es versenyzés mellett indulhatott a Toyota Rally1-es autójával is, és bár jó esélye van, hogy 2025-ben még több versenyen induljon a világbajnokság legmagasabb kategóriájában, Japánban ezt kizárja és csak a WRC2-es bajnoki cím megszerzésére fog koncentrálni.
Új elképzelésekkel és újszerű hozzáállás gyakorlatba ültetésével tér vissza a hazai vízilabda utánpótlás-nevelésébe Mihók Attila, aki Cseh Sándorral közösen, társ szövetségi kapitányként irányította október végéig a női válogatottat.
Tavaly igen változatos körülmények uralkodtak a Japán Rallyn, amire akár idén is lehet esélye, azonban Takamoto Katsuta nem engedi, hogy az időjárás kizökkentse hazai versenyén.
A 75 éves edzőlegenda a San Antonio Spurs egyik november eleji meccsén lett rosszul, a csapat csak csütörtökön adott ki hivatalos közleményt agyvérzéséről.
Ez ütős lesz! Az esztendő egyik legjobban várt bokszmérkőzésére kerül sor magyar idő szerint szombat hajnali egy órakor, amikor a texasi AT&T Stadiumban összecsap egymással a youtuberből lett bunyós, Jake Paul és a korábbi nehézsúlyú világbajnok, Mike Tyson.
Vasárnap rendezték az idei Árpádtető Rallyt, mely elsősorban minisprint verseny volt, azonban sok licencel rendelkező versenyző is ellátogatott a rendezvényre.
Ott Tanak ugyan nem indult a spanyol Rally La Nucia versenyen, azonban ő is jelen volt a rendezvény tesztjén, és azóta is többször beült a Rally1-es Hyundaiba.
A világ legjobb úszói körülbelül 10-15 éve ismerték fel, milyen komoly lehetőségek rejlenek a rövid pályás versenyzésben, azóta folyamatosan emelkedik az indulók száma – mondta az InfoRádióban a szövetségi kapitány, aki arról is beszélt, hogy a decemberi, budapesti vb fontos mérföldkő lesz, mert mindenki képet kap arról, hogy sikerült a felkészülés
Magyar utánpótlássikertől hangos a világ túlsó fele! A Mészöly Focisuli SE U14-es korosztálya nyerte a Nemzetközi Ifjúsági Focitornát a kínai Qingdao városában.
"Ha repülni akarsz, szárnyakra lesz szükséged, de a legjobb, ha egy saját repülőgépre tudsz felülni." Ez a gondolat vezérelhette a Bayern München, és a német labdarúgó válogatott korábbi csatárát Thomas Müllert, amikor felesége, Lisa Trede a repülés iránt kezdett érdeklődni, és úgy döntött, hogy megszerzi a pilóta jogosítványt. A 35 éves világbajno
Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke arra számít, hogy erősebb lesz a magyar befolyás a sportág alakulására azzal, hogy a nemzetközi szövetségnek jövő év elejétől Budapesten lesz a központja.
Jake Paul és Mike Tyson hamarosan szemtől szembe állnak majd a texasi Dallas Cowboys stadionjában. Az 58 éves egykori nehézsúlyú világbajnok november 15-ről 16-ra virradó éjjel lép újra ringbe a 27 éves internetes sztár, Jake Paul ellen. Bár rengetegen szurkolnak Tysonnak, az egy neves orvos szerint komoly egészségügyi kockázatnak tette ki magát az
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke szerint a Hyundaira fog nehezedni a nyomás a Japán Rallyn, mivel a Toyotának nem lesz veszítenivalója a WRC-szezonzárón.
Mike Tyson már a mérkőzés előtt bevert egyet Jake Paulnak. Az utolsó mérlegelésen és szembesítésen Jake kihúzta a gyufát az öregnél. Az ismert youtuber négykézláb mászva közelített Tyson felé, majd a személyes terébe is belépett, szándékosan. A tiszteletlenséget Tyson egy pofonnal hálálta meg. Egy pillanatnyi riadalom és a két fél szétválasztása ut