Az olimpiai ezüstérmes Tóth Dávidot jelölte ki a kajak szövetségi kapitányi posztra a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége, ugyanakkor eredménytelennek minősítette a kenu szövetségi kapitány személyére kiírt pályázati felhívást.
Takamoto Katsuta már a Japán Rally első pénteki szakaszán elveszítette esélyét a győzelemre, miután defektet szedett össze. A napot végül Adrien Fourmaux sarkában fejezte be a hazai versenyén induló toyotás.
A Hyundai Motorsport WRC programjáért felelős vezető, Christian Loriaux turbó problémára gyanakodott a Japán Rally első napjának végén, de a biztonság kedvéért a koreai gyártó mindent hajlandó cserélni Thierry Neuville autóján.
Már most vasárnap négyszeres F1-világbajnok lehet Max Verstappen. Las Vegasban villanyfényes programot szerveznek, a szombati időmérő és a másnapi futam is magyar idő szerint 7 órakor kezdődik. Vámosi Péter, a Motorsport Online főszerkesztője az InfoRádióban elemezte a helyzetet.
Ott Tanak vb-cím esélyei nőttek, miután Thierry Neuville autója műszaki hibás lett a Japán Rally első napján, a 2019-es világbajnok azonban továbbra is csak a gyártók világbajnoki címére koncentrál és nem arra, hogy miként tudná megszerezni második címét.
A címvédő Ferencváros a papírformának megfelelően simán, 24-3-ra legyőzte a vendég Miskolcot a férfi vízilabda ob I alapszakaszának pénteki játéknapján.
Egy botrányos nyilatkozattól volt hangos a Forma-1 Las Vegas-i Nagydíja. Sergio Pérez mexikói autóversenyző édesapja, Antonio Pérez Garibay keményen visszaszólt a fiát érő kritikákra. A politikus durván bírálta a korábbi autóversenyző, Ralf Schumachert, aki jelenleg szakkommentátorként vesz részt a Forma-1-es futamokon.
Ismét édesapa lesz Kalmár Zsolt. A magyar válogatott focistája a közösségi oldalán jelentette be, hogy a felesége, Karolin ismét várandós. A kismama már a második közös gyermeküket hordja a szíve alatt.
Ott Tänak továbbra is vezet a Japán Rallyn, de Elfyn Evans támadja, míg Thierry Neuville megkezdte a felzárkózást a 18. helyről – a 12. gyorsaságit pedig öt autó célba érése után törölni kellett. Kezdjük a legfontosabbal, a világbajnoki éllovas Thierry Neuville autójába visszatért a delej, a Hyundai végre úgy viselkedik, ahogyan kell, a pilótája pe
George Russell gondoskodott róla, hogy a Mercedes mindhárom szabadedzést behúzza a Las Vegas-i Nagydíjon. A harmadik gyakorlás idő előtt véget ért, ám így is végigkísérhettük Max Verstappen kálváriáját és hirtelen feljavulását.
George Russell gondoskodott róla, hogy a Mercedes mindhárom szabadedzést behúzza a Las Vegas-i Nagydíjon. A harmadik gyakorlás idő előtt véget ért, ám így is végigkísérhettük Max Verstappen kálváriáját és hirtelen feljavulását.
George Russell gondoskodott róla, hogy a Mercedes mindhárom szabadedzést behúzza a Las Vegas-i Nagydíjon. A harmadik gyakorlás idő előtt véget ért ugyan, ám így is végigkísérhettük Max Verstappen kálváriáját és hirtelen feljavulását.
A Mercedes és a Ferrari csapatvezetője szerint szükségtelen kritizálni a 2025-ös szezon előtti közös bemutatóeseményt, hiszen arra annak ellenére is igény van, hogy semmiféle sportértékkel nem fog rendelkezni.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
George Russell idei harmadik rajtelsőségét szerezte a Las Vegas-i Nagydíj időmérőjén Carlos Sainz és a meglepetésre harmadik Pierre Gasly előtt. Lewis Hamilton nem tudott élni a Mercedes váratlanul jó formája adta lehetőséggel, mindkét Q3-as körébe belehibázott, így csak 10. a rajtrácson. Ha a futam a rajtsorrend alapján érne véget, Max Verstappen
A Williams közleményt adott ki a Las Vegas-i Nagydíj időmérője után, amelyben arról tájékoztat, hogy kérdéses az újabb nagy balesetet elszenvedő Franco Colapinto részvétele a futamon.
Az idei Japán Rally utolsó szombat délelőtti gyorsaságiját törölni kellett, miután egy civil autó hajtott a rajthoz a szembe, a versenyautók menetirányával. Hasonló nézői incidensre már volt példa 2022-ben az ázsiai versenyen.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
Ott Tanak fantasztikus teljesítménnyel nyerte a Japán Rally első részét Elfyn Evans és Sébastien Ogier előtt, míg Thierry Neuville a pénteki műszaki hiba után hetedik helyige lépett előre így közel került az első vb címéhez, a Hyundai pedig harmadik vb elsőségéhez.
George Russell a pole-ból a győzelmet veszi célba, Lewis Hamilton pedig az elszalasztott lehetőségen sajnálkozva már ki is húzta magát az esélyesek közül.
Ügyvédei közbenjárása ellenére folytatja kilencéves börtönbüntetésének letöltését a százszoros brazil válogatott labdarúgó, Robinho, akit egy 2013-ban Milánóban elkövetett csoportos nemi erőszak miatt ítéltek el.
A közösségi médiában keringő videók tanúsága szerint Brad Pitt tántorgott egy kicsit, majd összeesett a Las Vegas-i F1-es pálya célegyenesében. Nem Franco Colapinto 50 G-s becsapódást eredményező balesete volt az egyetlen komoly bukás a Las Vegas-i Nagydíj versenyhétvégéjének eddigi részében, a valóságban ugyanakkor csak az argentin pilóta csapódot
Japán idő szerint szombat este még több részlet derült ki, hogy mi is történt a Japán Rally 12. szakaszán, ahol egy civil autós egészen a rajtállomásig tudott eljutni.
Becz Rita Magyarország legjobb női hőlégballonosa. Kétgyermekes családanyaként méreti meg magát egy férfias sportágban, ahol a drága technikai felszereltségen legalább annyi múlik, mint a tehetségen. A Deutsche Welle riportja.
Igen emlékezetes eset fordult elő a 2018-as Ausztrál Rallyn, ahol Andreas Mikkelsen egy traktorral találkozott a harmadik gyorsaságin. A norvég versenyző végül pár méterrel később ki is csúszott.