2024. november 5. kedd

nov. 5
0:22
Öt év száműzetés után visszatért a MotoGP utolsó igazi fenegyereke (Telex)
Andrea Iannone öt év eltiltás után pont azon a pályán ülhetett ismét MotoGP-motorra, ahol 2019-ben doppingvétség miatt eltiltották.
nov. 5
0:26
Szexuális zaklatás miatt nyomoznak Arturo Vidallal szemben (Telex)
A Barcelona, a Bayern München, a Juventus és az Inter Milan korábbi középpályásával és több más játékossal szemben is feljelentést tettek.
nov. 5
5:30
35 éve: A Ferrari pilótája villamosszékes kivégzést javasolt a 80-as évek utolsó F1-es futama után (Racingline)
Gerhard Berger olyan dühös lett, hogy kivégzést javasolt a mindössze nyolc versenyző által befejezett 1989-es Ausztrál Nagydíjon.
nov. 5
6:12
Verstappen kezdeményezően kisegítette félénk rajongóját (Racingline)
Az F1 brazíliai hétvégéjén elkapták, ahogy Verstappenhez nem mert odamenni egy szurkoló, ezért ő maga ment hozzá aláírást adni.
nov. 5
8:18
Ilyen fantasztikusan nézett ki belülről, ahogy Hamilton vezeti Senna autóját (Racingline)
Hamilton a Brazil Nagydíj alatt egy bemutató keretében vezethette gyerekkori hőse, Senna 1990-es McLarenjét.
nov. 5
8:30
Melichárek sorozatban második, karrierje harmadik bajnoki címét szerezte Szlovákiában (Racingline)
A Ford Fiesta WRC-vel versenyző Jaroslav Melichárek a Szlovák Rali Bajnokság idei szezonja során dominálni tudott és karrierje során harmadszor lett hazájában bajnok.
nov. 5
8:36
Nagy párharcok jönnek a BL-ben, Szoboszlaiék is játszanak - sport a tévében (Infostart)
Kilenc mérkőzést játszanak este a labdarúgó Bajnokok Ligájában, várhatóan három magyarral a pályán. Íme, a keddi élő közvetítések sora.
nov. 5
10:18
A számok, amelyek bizonyítják, hogy Verstappen az F1 egyik legzseniálisabb győzelmét aratta (Racingline)
Elképesztő dolgokat hozott Forma-1 brazíliai futama, majd pedig ez visszatükröződött a hétvége statisztikáiban is. A 2005-ös Japán Nagydíjra, az 1994-es Német Nagydíjra, de még az 1976-os Svéd Nagydíjra is vissza kell utaznunk.
nov. 5
10:30
Ancelotti abbahagyná a futballt a spanyolországi katasztrófahelyzet miatt (Demokrata)
"Abba kellett volna hagyni most a labdarúgást, mert a futball csak a legkevésbé fontos dolgok közül a legfontosabb" – mondta a sztáredző.
nov. 5
10:30
Millener: Oliver Solbergnek kell eldöntenie, hogy mit szeretne (Racingline)
Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke elárulta, a fordos csapat tárgyalt Oliver Solberggel, és most a svéd versenyzőnek kell eldönteni, hogy mit szeretne 2025-ben csinálni.
nov. 5
12:12
Strollnak senki nem szólt, hogy vízben álló sóderre hajtani veszélyes (Racingline)
A televíziós közvetítésből nem derült ki pontosan, hogyan akadt el Lance Stroll Aston Martinja a kavicságyban még az interlagosi verseny rajtja előtt.
nov. 5
12:30
ifj. Érdi riválisa nem indulhat a szezonzárón – furcsa balesetet szenvedett (Racingline)
A díjkiosztón érte baleset Érdi ellenfelét.
nov. 5
13:48
Ádám Martin kimaradt a magyar válogatott keretéből, Marco Rossi két újoncot is behívott (Telex)
Gruber Zsombor a Fradiból, Szabó Levente a Braunschweigből került be a válogatottba.
nov. 5
14:09
A németek is bejelentkeznek a 2040-es olimpiára (444.hu)
Olaf Scholz szerint "eljött az idő".
nov. 5
14:12
Ocon és Gasly tízéves korukban tanulták meg azt, ami most 30 millió eurót hozhat a csapatuknak (Racingline)
A Forma-1 történetének talán legértékesebb dobogós helyei lehetnek azok, amelyeket Esteban Ocon és Pierre Gasly szereztek a viharos Interlagosban az idén száraz pályán fájóan alulteljesítő Alpine-nal.
nov. 5
14:18
Újoncokkal utazik Telkibe a magyar válogatott (Demokrata)
"Vannak olyan posztok, amelyeken nagy a konkurenciaharc" – árulta el Marco Rossi.
nov. 5
14:30
Hogy állna a WRC-pontverseny a 2023-as szabályok alapján? (Racingline)
Az idei szezon során sokszor felmerült a szurkolókban, hogy Thierry Neuville csak azért vezeti a világbajnoki pontversenyt, mert jobban használta ki az idén bevezetett pontrendszer előnyeit. Nos, kiszámoltuk a bajnoki állást a 2023-ig érvényes pontrendszerrel.
nov. 5
14:51
Vannak újoncok Marco Rossi keretében (HírTV)
A szakvezető a Telkiben tartott keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, stábjával együtt arra törekedtek, hogy olyan játékosokat hívjanak meg, akik jelenleg jobb formában vannak, mint mások.
nov. 5
15:00
Úszókapitány Milák Kristófról: Annyit tudok róla, mint korábban, tehát semmit (Telex)
A kétszeres olimpiai bajnok úszó nem indul a rövidpályás országos bajnokságon.
nov. 5
15:30
Elképesztő felvételek Hamiltonról, ahogy Senna McLarenjével száguld (Racingline)
Lewis Hamilton a Brazil Nagydíj előtt bemutatózott Senna 1990-es világbajnok McLarenjével – ezt látta vezetés közben.
nov. 5
15:42
Nascar: Wallace és Reddick távozhat a 23Xi-től, ha a bíróság a hét folyamán nem a csapat javára dönt (Racingline)
November 4-én, hétfőn zajlott le a 23Xi Racing és a Front Row Motorsports által benyújtott...
nov. 5
16:30
12 éve ért véget a ralisport egyik legsikeresebb bajnoksága (Racingline)
2012-ben a Ciprus Rally utolsó gyorsasági szakaszával zárult le a mindössze hat évet élt, de annál sikeresebb ralibajnokság, az Intercontinental Rally Challenge (IRC).
nov. 5
16:42
Hivatalos: Robert Shwartzman – Callum Ilott párossal debütál az IndyCarban a Prema (Racingline)
Néhány héttel ezelőtt már hivatalossá vált, hogy Callum Ilott lesz az IndyCarban jövőre bemutatkozó Prema...
nov. 5
17:18
A McLaren igazából nem is annyira akarta megnyerni az egyéni bajnokságot (Racingline)
Max Verstappen interlagosi győzelme Lando Norris bajnoki esélyeit matematikaivá silányította, de a McLaren csapatfőnöke szerint számukra ezzel semmi sem változott, hiszen a fő cél mindvégig a konstruktőri bajnokság megnyerése volt – amit továbbra is vezetnek.
nov. 5
17:42
A Nascar szerint a rájátszás tökéletes, a kritikusok pedig nem valódi emberek, csak botok (Racingline)
Az elmúlt évek során megszámlálhatatlan kritika érte a Nascar rájátszásának formátumát. Sokak szerint mesterkélt, a...
nov. 5
18:30
Az ORC-t megnyerő Balla Tamás úgy érzi, felért a csúcsra (Racingline)
Balla Tamás huszonöt év versenyzés után úgy érzi, az ORC megnyerésével felért a csúcsra, de örül, hogy még nincs vége a mámornak.
nov. 5
20:06
India pályázik a 2036-os olimpiára (Demokrata)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2027 előtt nem választja ki a házigazdát.
nov. 5
20:30
Räikkönen csodagyőzelme óta nem történt olyan az F1-ben, mint az elmúlt hétvégén (Racingline)
Max Verstappen rekordot döntött, de brazíliai győzelmével több szempontból is régen látott tettet hajtott végre.
nov. 5
21:15
Fölényes PSV-siker, a Dinamo kiütötte Pozsonyban a Slovant (HírTV)
A PSV Eindhoven könnyedén, 4-0-ra legyőzte a vendég Gironát, míg a Dinamo Zagreb 4-1-es sikert aratott a Slovan Bratislava otthonában kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában.
nov. 5
23:51
Szenzációnak számító eredmények is születtek a sztárcsapatok egymásnak feszülésének a BL-ben (HírTV)
Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool simán legyőzte a Bayer Leverkusent, míg a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig a Celtic otthonában is kikapott, így négy forduló után is pont nélkül áll a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában.
nov. 5
23:57
Szenzációnak számító eredmények is születtek a sztárcsapatok egymásnak feszüléséből a BL-ben (HírTV)
Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool simán legyőzte a Bayer Leverkusent, míg a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig a Celtic otthonában is kikapott, így négy forduló után is pont nélkül áll a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában.

2024. november 6. szerda

nov. 6
0:18
Kaposváron a budapesti vb-ért csatáznak a legjobb úszók - Milák és Kós nélkül (Infostart)
Szerdától szombatig Kaposváron rendezik az úszók rövidpályás országos bajnokságát, amelynek lesz szerepe a budapesti vb-csapat kijelölésében is. Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya nem vár kiemelkedő időket, 200 méter háton azonban ismét nagy verseny lehet.
nov. 6
0:18
Madridban verte meg a Milan a Realt, a Liverpool az élen a BL-ben (Telex)
A Real erőtlenül játszott, a Milan okosabban, a spanyolok csak a 17. helyen állnak. Szoboszlai csereként szállt be a 4-0-ra nyerő Liverpoolba, Guardiola négyet kapott a City-vel a Sportingtól, a Lipcse negyedszer kapott ki.
nov. 6
0:22
Marco Rossi keretet hirdetett, két újoncot hívott be (Infostart)
Újoncként Gruber Zsombort, a bajnoki címvédő Ferencváros támadóját, valamint Szabó Leventét, a német másodosztályú Braunschweig csatárát is meghívta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a novemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe.
nov. 6
0:26
Segítségre szorul Gera Zoltán (Infostart)
Hivatalos oldalán jelentette be a Kecskemét, hogy új segítőt kap Gera Zoltán Csizmadia Csaba személyében.
nov. 6
0:30
Ismét egy 18 éves küzdősportos magyar lány jutott fel a csúcsra (Infostart)
A fiatal harcművész az egyik legkeményebb küzdősport, a kyokushin karate súlycsoport nélküli kontinensviadalán szerzett bajnoki címet a lengyelországi Katowicében.
nov. 6
0:34
Bodó Richárd szerint minden Eb-selejtező nyerhető (Infostart)
A magyar férfi kézilabda-válogatott szerdán Szlovákiát fogadja, vasárnap pedig Finnország vendég lesz az Európa-bajnoki selejtezősorozatban. Bodó Richárd, a nemzeti együttes átlövője szerint a magyar csapatnak mindkét mérkőzést meg kell nyernie.
nov. 6
0:38
BL élőben: Szoboszlai beállt a vezető Liverpoolba, nagy bajban a Real Madrid és a Manchester City (Infostart)
A PSV és a Dinamo Zagreb is négy gólt szerezve nyerte meg délutáni mérkőzését, de a java csak most jön: Liverpool–Bayer Leverkusen, Real Madrid–AC Milan, Sporting CP–Manchester City és Celtic–RB Leipzig, Sőt, még további három mérkőzés szerepel az esti programban.
nov. 6
0:42
Olaf Scholz: eljött az idő Németországnak az olimpiarendezésre (Infostart)
A német szövetségi kormány támogatja a 2040-es nyári olimpiára szóló pályázat benyújtását - jelentette ki Olaf Scholz kancellár.
nov. 6
0:46
Rárepül a 2036-os olimpiára a legnépesebb ország (Infostart)
Az Indiai Olimpiai Bizottság szándéknyilatkozattal hivatalosan is jelezte érdeklődését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felé a 2036-os nyári olimpia és paralimpia megrendezésére.
nov. 6
0:50
Üzent Neymar az újabb sérülése után (Infostart)
Nem sokkal azután, hogy egyévnyi kényszerszünetet követően visszatért, ismét megsérült Neymar, a szaúdi al-Hilal brazil futballsztárja.
nov. 6
0:54
Disznóság: sertésfejet dobtak a pályára a brazil El Clásico mérkőzésén (Infostart)
Nem minden nap történik olyasmi, ami megzavarta a Corithians és a Palmeiras mérkőzését.
nov. 6
5:00
9 eltiltás, pénzbírság és pontlevonás: Döntött a Nascar a martinsville-i versenymanipuláció ügyében (Racingline)
Botrányos véget ért a Nascar Cup Series múlt vasárnapi, martinsville-i futama. A rájátszás top 8-as...
nov. 6
6:18
Hamilton tényleg a szezon vége előtt távozik a Mercedestől? (Racingline)
Lewis Hamilton idő előtti távozásáról cikkezik a brit sajtó. Megnéztük, mire alapozzák ezt, és mennyi a realitása.
nov. 6
8:30
Kalle Rovanpera Henri Toivonen testvérének csapattársa lesz a hétvégén (Racingline)
Hétvégén rendezik Olaszországban immáron negyedszer a Fiorio Kupa raliversenyt, melyen Kalle Rovanpera és Harri Toivonen erősíti Európa csapatát.
nov. 6
9:12
Ha Jos Verstappen kritizálja a FIA-t, akkor a felügyelő is kritizálhatja a fiát? (Racingline)
Tovább folytatódik Michael Schumacher két 1994-es csapattársának szócsatája.
nov. 6
9:30
Hamilton nem fejezi be az idei F1-es szezont? (Racingline)
Lewis Hamilton nagyon csalódott volt a Brazil Nagydíj után, majd a brit médiában elterjedt, hogy most rögtön otthagyhatja a Mercedest.
nov. 6
10:06
Fontos döntés született az F1 utolsó szabad 2025-ös üléséről (Racingline)
Nem Bottas lesz Hülkenberg csapattársa 2025-ben a Sauber/Audi csapatnál, ezt szerdán jelentették be a felek.
nov. 6
10:24
Forma–1: A McLaren még esélyes, Norrisnak jövőre szintet kellene lépnie (Infostart)
Hagyománya van a McLarennek a Forma–1-es vb-címek elvesztésében, de ehhez most már kifejezetten rossz szériát kellene teljesítenie a wokingi csapatnak a szezon utolsó nyolcadában. Egyéniben viszont Max Verstappen (Red Bull) Interlagosban egyértelművé tette, hogy még a hónapok óta gyengélkedő autóban is más szintet képvisel, mint riválisai.
nov. 6
10:24
Mindkét pilótáját elküldi az F1-es csapat, jövőre ismét lesz brazil a száguldó cirkuszban (Racingline)
A Sauber-istálló bejelentette, hogy egyik jelenlegi pilótájával sem folytatja jövőre, majd nem sokkal később véglegesítették a 2025-ös párost.

Keresés