Szoboszlai Dominik betalált, csapata, a listavezető Liverpool pedig idegenben 3–2-re legyőzte a sereghajtó Southamptont a Premier League 12. fordulójában. A magyar válogatott csapatkapitánya a mérkőzés után az ellenfélről, góljáról és Szaláhról is beszélt, valamint kitért arra, hogy a Liverpool már nyolcpontos előnnyel vezeti a tabellát.
A Hydro Fehérvár AV19 a szlovén Anze Kuralt mesterhármasának is köszönhetően 5-4-re legyőzte a vendég Graz 99ers csapatát az osztrák jégkorongliga vasárnapi fordulójában, és ezzel visszavette a vezetést a tabellán.
Voltak nézeteltéréseik a pályán, a vége viszont így is baráti ölelkezés lett. Max Verstappen és Lando Norris tettekkel és szavakkal bizonyította, mennyire tiszteli egymást.
A magyar női kézilabda-válogatott 38-19-re legyőzte az ukrán csapatot a csütörtökön kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésén, és ezzel megnyerte a tatabányai Jysk Kupát.
Sorozatban ötödik győzelmét aratta a Vasas a labdarúgó NB II-ben: Pintér Attila tanítványai a 14. forduló vasárnapi játéknapján hazai pályán 1-0-ra nyertek a Szeged ellen.
A magyar női kézilabda-válogatott lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését az Európa-bajnokság előtt. Az Ukrajna elleni 38–19-es győzelem után mindenki boldogan értékelt.
Két olyan meccs is volt a vasárnapi jégkorong-meccseken, amelyen csak egy gól esett, a címvédő Gyergyó viszont egy kilenc találatot hozó mérkőzésen nyert.
A kiesőzónában lévő csapatok csatáján hazai pályán a Debrecen 2–2-es döntetlent játszott a Kecskeméttel az OTP Bank Liga 14. fordulójának zárómérkőzésén. A találkozót követően a Loki új vezetőedzője, Nestor El Maestro, a KTE trénere, Gera Zoltán, valamint a debreceni Szuhodovszki Soma és a kecskeméti Lukács Dániel értékelt.
Bár a Red Bull még mindig nem veszítette el matematikai esélyét arra, hogy megvédje konstruktőri bajnoki címét, a csapatnál már nem tartják reálisnak ezt a forgatókönyvet.
Amikor kinyílik a világ. Nagyjából ezt gondolhatta harminchárom szerencsés gyerek, a Mészöly Focisuli növendékei. Az elmúlt napokban olyan élményben lehetett részük, néhányuknak szüleik társaságában, amelyről talán nem is álmodhattak. Kínában, egészen pontosan Csingtao városában vehettek részt egy nemzetközi tornán, a szállás ingyen volt, csupán a
Pert indít Cristiano Ronaldoval szemben az az angol sztárkozmetológus és plasztikai sebész, akinek állítása szerint a portugál labdarúgósztár közel 20 millió forinttal felérő fonttal tartozik. A kardiológusból lett szépészeti szakértő, Dr. Roshan Ravindran, vagy ahogyan Angliában emlegetik, Dr. Rosh, azt követően tesz jogi lépéseket, hogy állítása
Szokatlan szponzort talált magának Lisa-Marie Buckwitz kétszeres német olimpiai bajnok bobversenyző. A 29 éves bobos ugyanis az Only Fans erotikus platformmal kötött finanszírozási szerződést. Meztelenül azért nem fogja mutogatni magát.
Megtört a jég! Megszerezte szezonbeli első gólját Szoboszlai Dominik az angol labdarúgó-élvonalban! A Mersey-partiak az újabb, ezúttal Southampton ellen aratott sikerükkel már hatpontosra növelték az előnyüket a Premier League tabelláján. Szoboszlai Dominik a mérkőzés 30. percében csapott le a bizonytalankodó védők gyenge felszabadítására, majd egy
Magyarország külgazdasági- és külügyiminisztere egy rövid időre labdára cserélte a politikát, ráadásul rögtön sikereket ért el. Szijjártó Péter vásárnap a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy "hivatalosan is old boy" lett, amivel arra utalt, hogy a Honvéd 44 évnél idősebbek csapatának tagja lett. A politikus már rögtön az első meccsén gólt szerze
Az ökölvívás ott lesz a 2028-as olimpián, de ahhoz, hogy magyar ökölvívók is indulhassanak, át kell lépni a magyar szövetségnek a World Boxingba – mondta az InfoRádióban Kovács István, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség frissen megválasztott elnöke.
Szoboszlai Dominik góllal segítette a Liverpool FC-t az újabb bajnoki sikerhez. A Vörösök 3-2-re nyertek Southamptonban, s ezzel nyolcpontos előnnyel vezetik a tabellát a Manchester City előtt.
Miközben a semmi közepén csücsül az Aston Martinnal, Fernando Alonso továbbra is arról álmodik, hogy két éven belül Max Verstappen kihívójává válhatnak.
Max Verstappen nem tudja, az idei bajnoki győzelmén túl mit tehetne még annak érdekében, hogy kritikusai belássák, nem csak a kiemelkedő autóknak köszönheti a sikereit.
Hosszú idő után beszélt ismét a Forma-1-ről a versenyek korábbi népszerű magyar kommentátora, Palik László. Mennyire követi a sportot azóta, hogy 14 éve kilépett a közvetítői stábból, és vágyik-e a visszatérésre?
A decemberi 1-jei Újpest–Ferencváros derbitől kezdve ismét a hazai drukkereké lesz a C-szektor a Szusza Ferenc Stadionban, így a vendégszurkolók részére kevesebb helyet biztosítanak.
A Japán Rally 17. gyorsaságiján rémisztő baleset történt, miután előbb Ott Tanak és Martin Jarveoja csúszott árokba, majd Heikki Kovalainen és Sae Kitagawa zuhant a Rally1-es Hyundaira, miközben még az észt navigátor az autóban volt.
298 nap után ismét angol élvonalbeli gólt szerzett Szoboszlai Dominik: a magyar válogatott csapatkapitánya egy eladott labdát váltott gólra, ezzel hozzájárult a bajnokságot immár nyolc ponttal vezető Liverpool 3-2-es győzelméhez a Southampton otthonában, a Premier League 12. fordulójának vasárnapi játéknapján.