A cseh Barum Rally tavaly az ERC-szezon leghosszabb versenye volt, és erre jó eséllyel pályázhat idén is, mivel a versenyzőkre több, mint 200 km versenytáv vár a legendás rallyn.
A Telekom és a Veszprém Handball Team Zrt. 25 év után közös megegyezéssel felbontotta szerződését, így a csapat névadó szponzora megváltozik a 2023-2024-es idénytől.
Ha egy kicsit elcsúsztatva, aszimmetrikusan is, de lezárult a C- és a D-csoport első játéknapja is. A csapatok sem a játék minőségében, sem a gólok számában nem tudták megközelíteni az A és a B jelű kvartett teljesítményét. Az Eb nyitányától eltérően sokkal inkább a biztonságra, a biztos három pont megszerzésére törekedtek az esélyesebbnek gondolt
Az Európai Labdarúgó-szövetség (Uefa) bejelentette, hogy nagykárolyi születésű Kovács István lesz a Szlovénia-Szerbia mérkőzés játékvezetője az Európa-bajnokságon.
Példátlan döntést hozhat meg az Alpine, amennyiben gyári csapatból privát csapattá minősíti át magát – ebben az esetben pedig a Renault istállója egy rivális márka motorjaink használatát is bevállalná.
Sárkány Zalán olimpiai szintes úszásával zárult a belgrádi Európa-bajnokság kedd délelőtti programja, amelyben Milák Kristóf és Németh Nándor, valamint Telegdy Ádám és Kovács Benedek első különpárbaját is megrendezték.
A Mercedes feladta érte a hagyományos festését, és feketévé alakította át az autóját – a Ferrari is megtenné érte? Lewis Hamilton tisztázta, mik a törekvéseik a leendő csapatával.
2021 igen nehéz szezon volt Ott Tanak számára, a 2019-es világbajnok komoly családi problémával küzdött, ez pedig szezonjára is kihatással volt, a szezonzáró WRC-futamot ki is hagyta.
A gelsenkircheni rendőrök arra biztatják az angol futballszurkolókat, hogy kerüljék az Eb-n a mérték nélküli sörfogyasztást, és helyette inkább kannabisszal butítsák magukat. Persze csak bizonyos mennyiségig legális a németeknél a marihuána.
Nego Loic és Balogh Botond nem vett részt a magyar labdarúgó-válogatott keddi edzésén, így vélhetően egyikük sem lesz bevethető szerdán a házigazda németek elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen.
Az Nb I-be feljutó Győr a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a következő idényben is Borbély Balázs irányítja a csapatot. A vezetőedző 2026-ig szóló szerződést kötött a klubbal.
Legjobb magyarként Muhari Eszter és Gnám Tamara is a legjobb 32-ig jutott a női párbajtőrözők egyéni versenyében kedden, a bázeli vívó Európa-bajnokság nyitónapján.
A hétfőn beharangozott nagy pillanat kedden el is érkezett: Charles Leclerc-t az a megtiszteltetés érte, hogy szülővárosa utcáin sétálhatott az olimpiai lánggal.
A Mercedest év végén a Ferrari kedvéért elhagyó Lewis Hamiltont a Spanyol Nagydíj előtt arról is kérdezték, hogy tervezi-e feketére festetni a vörös autókat jövőre.
A feljutást megbízott edzőként levezénylő Borbély Balázs irányítja tovább az OTP Bank Ligában is az ETO FC Győrt: 2026-ig szóló szerződést kötött a klubbal.
Az Európa-bajnokság nyitó mérkőzésén betaláló Niclas Fülkrugról érdekes történetet osztott meg egy szurkoló, akinek a német csatár lábából eleresztett kósza labda eltörte a kezét.
Ahogy arról elsőként beszámoltunk, ittas vezetés miatt elfogatóparancsot adtak ki az Nb I-ből kieső Mezőkövesd volt sportigazgatója, Tóth László ellen. A Csakfoci az ügy kapcsán megkereste a szakembert, aki reagált is a megkeresésre.
Nego Loic és Balogh Botond nem vett részt a magyar labdarúgó-válogatott keddi edzésén, így vélhetően egyikük sem lesz bevethető szerdán a házigazda németek elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen.
Szerdán a házigazda Németország nemzeti csapatával csap össze Magyarország az Európa-bajnokság A-csoportjában. A németek az egész torna egyik legnagyobb esélyesei, az első fordulóban a torna legmeggyőzőbb teljesítményét nyújtották, ezért óriási kihívást jelentenek majd Marco Rossi legényeinek.
Közel a negyvenhez, messze az európai topligák csillogásától, Szaúd-Arábiában futballozik felfoghatatlan összegekért az ötszörös aranylabdás portugál klasszis. Mégis ott van Roberto Martínez – akár a végső győzelemre is esélyes – csapatában és tovább írhatja saját, csodálatos történetét az öreg kontinens seregszemléjén. Az alábbiakban összefoglalju