A világelső olasz Jannik Sinner lesz Marozsán Fábián ellenfele a Halléban zajló, 2,2 millió euró (871,3 millió forint) összdíjazású füvespályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében.
A szlovák válogatott a története – a nagy tornákat tekintve – egyik legértékesebb győzelmét aratta Frankfurtban, a világranglista harmadik helyén álló belgák ellen. Olyan siker volt ez, amelyhez fogható talán csak a 2010-es vb utolsó csoportfordulójában, a világbajnok olaszok kiejtését, s a csapat továbbjutását jelentő 3-2-es siker volt.
Az Európa-bajnokságon két mérkőzést is Stuttgartban játszik a magyar válogatott, szerdán a házigazda németek, vasárnap pedig a skótok lesznek az ellenfelek. Megnéztük, mire számíthatnak az ide látogató magyar drukkerek, és hogy a két meccs között mivel üthetik el az időt.
"Miroslav Klose ültette el bennem, sokkal többet kell dolgoznom labda nélkül ahhoz, hogy felérjek a csúcsra" – mondta nemrégiben Jamal Musiala. Nos, felért. Ami nem jó hír nekünk, magyar drukkereknek, de hát ez az Eb, a legjobbakkal kell megpróbálni felvenni a harcot. Hogy a Bayern zsenijével hogyan lehet, illetve hogy ő maga mit gondol a saját ját
Az Európa-bajnokság eddigi legnagyobb meglepetését hozta a Belgium–Szlovákia találkozó azzal, hogy északi szomszédaink 1–0-ra legyőzték Domenico Tedesco csapatát. Jérémy Doku óriási hibája után a szlovákok a 7. percben előnybe kerültek és bár Romelu Lukakuék a második félidőben igen nagy elánnal szorították be ellenfelüket a kapujuk elé, csak két
Fernando Alonso saját tapasztalataival példálózva mutatja be, milyen rengeteget fejlődött a Forma-1-es technológia a saját debütálása óta, ami alaposan megkönnyíti a mai versenyzők dolgát.
Csütörtökről péntekre virradóra kezdődik az Egyesült Államokban az idei Copa América. A hagyományosan a tíz dél-amerikai ország nemzetközi vetélkedésének számító viadal mezőnyét Észak- és Közép-Amerika hat legjobb csapatával egészítették ki, így a 2016-os, szintén az Egyesült Államokban rendezett centenáriumi tornához hasonlóan 16 csapat vesz rész
Az Eb-újonc Grúzia alaposan megnehezítette Törökország dolgát. Az első bekapott gólra még volt válaszuk, Güler távoli bombája után azonban már csak kapufáig jutott Grúzia. A vége 3-1 a törököknek.