Nem tűnik könnyűnek úgy átgurítani egy pingponglabdát az asztalon, hogy az a szándékunknak megfelelő ponton essen le, Carlos Sainz és Charles Leclerc pedig bizonyították, hogy a gyakorlatban sem az.
Az első rajtkockát nagy csatában megszerezte, majd mindkét futamot megnyerte a címvédő és ötszörös Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idei második, Slovakiaringen zajló fordulójának szombati napján - írta az Mti.
A számok alapján úgy tűnik, Karácsony Gergely számára a hajó elúszhatott, viszont minden vasárnap dől el, addig a kutatási eredmények semmi többet nem jelentenek, és ebben még bízhat.
Nem csak a helyi Sturm első osztályú bajnoki címe miatt marad emlékezetes a most véget ért futballszezon Grazban, ugyanis a második liga bajnokát is a Mura-menti város adta. A Grazer AK az egyik legpatinásabb klub Ausztriában, amelyről külföldön eddig méltatlanul kevés szó esett a városi rivális árnyékában. Kétrészes anyagunkban most a grazi vörösö
Toto Wolff tulajdonképpen megerősítette, hogy kosarat adtak Carlos Sainznak, és az Andrea Kimi Antonelli silverstone-i tesztjéről keringő pletykákat is tisztázta.
Kiállt a kapus Manuel Neuer mellett Julian Nagelsmann, a magyarokkal egy Európa-bajnoki csoportban szereplő, házigazda német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Aggódva figyelhették a magyar szurkolók az Európa-bajnokság előtti utolsó, Izrael elleni felkészülési mérkőzés 55. percében történeteket, a válogatott csapatkapitánya cserét kért, nem sokkal később a leült a földre, majd lecserélték.
A Kanadai Nagydíj hétvégéjének első száraz szabadedzésén a Mercedes diktálta a tempót, Lewis Hamilton jelentősnek mondható előnnyel végzett az élen Max Verstappen előtt. A 60 perc során a Bajnokok Fala sem maradt érintetlen.
A Kanadai Nagydíj hétvégéjének első száraz szabadedzésén a Mercedes diktálta a tempót, Lewis Hamilton jelentősnek mondható előnnyel végzett az élen Max Verstappen előtt. A 60 perc során a Bajnokok Fala sem maradt érintetlen. A hétvégén eddig szokatlan körülményekkel szembesült a mezőny a Kanadai Nagydíj harmadik edzésén: a gyakorlás egésze száraz p
A jövő pénteken kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra legyőzte szombaton az izraeli csapatot a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen.
A Walesben élő Bocsák Bence Zambiától Japánon és Amerikai Szamoán át Magyarországig kutatta, mi állhat az úgynevezett underdog, azaz esélytelen futballcsapatok felemelkedése mögött. A siker a marokkói nemzeti akadémián, a Dinamo Zagrebnél, a tokiói épületek tetején épített grundokon és a Szoboszlai-féle Főnix Goldnál hasonló elemekből tevődik össze
A magyar labdarúgó-válogatott 3–0-ra legyőzte Izraelt az Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésen. A találkozót követően a főszereplők az M4 Sport riporterének, Molnár Mátyásnak értékeltek.
A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra győzte le Izraelt felkészülési mérkőzésen, az összecsapás után Szoboszlai Dominik, Varga Barnabás, Sallai Roland és Bolla Bendegúz értékelt.
A magyar labdarúgó-válogatott Izrael legyőzésével hangolt az Európa-bajnokságra. A mérkőzést követően Marco Rossi szövetségi kapitány értékelt az M4 Sport helyszíni riporterének, Molnár Mátyásnak.
A válogatott szövetségi kapitánya örült az Izrael elleni győzelemnek, de már előre tekint, és bízik benne, hogy az Európa-bajnokság további örömöt ad a magyar szurkolóknak.
A magyarok első Európa-bajnoki ellenfele, a svájci labdarúgó-válogatott döntetlent játszott szombaton az utolsó felkészülési mérkőzésén a kontinensviadal előtt.
Az izraeli válogatott szövetségi kapitánya nemcsak a játékosok, hanem saját felelősségét is kiemelte a magyar válogatott ellen az első félidőben kapott három gól miatt.
Szoboszlai Dominik állapotában semmi aggasztó nincs, Callum Styles irányában viszont egy kis aggodalommal élhetünk – mondta el az Izrael 3-0-s legyőzését követő sajtótájékoztatón, Marco Rossi szövetségi kapitány, aki az Eb-t megelőző utolsó meccs benyomásairól és a jövő szombati összeállítás nehézségeiről is beszélt az újságíróknak.
A férfi vízilabda Bajnokok Ligájában pénteken diadalmaskodó Ferencvárosnak nem lehet más a célja, mint megvédenie a címét – erről is beszélt Nyéki Balázs vezetőedző azt követően, hogy a zöld-fehérek hazaérkeztek Budapestre a sikerrel megvívott máltai Final Fourról.
A férfi vízilabda Bajnokok Ligájában pénteken diadalmaskodó Ferencvárosnak nem lehet más a célja, mint megvédenie a címét - erről is beszélt Nyéki Balázs vezetőedző azt követően, hogy a zöld-fehérek hazaérkeztek Budapestre a sikerrel megvívott máltai Final Fourról.
Az RB bejelentette, hogy a 2025-ös szezonra is megtartja japán versenyzőjét, Cunoda Jukit. A másik ülés sorsát azonban még nyitva hagyták, ami üzenetértékű Daniel Ricciardo számára: meggyőzőbb teljesítményt várnak tőle.
Magabiztos játékkal, 3-0-ra legyőzte Luxemburgot a belga labdarúgó-válogatott, míg a dánok a norvégokkal szemben diadalmaskodtak 3-1-re, így győzelemmel hangoltak az Európa-bajnokságra.