Hadobás Olivér oszlopos tagja a Kozármisleny másodosztályú labdarúgócsapatának, és mielőtt most mindenki hirtelen a Baranya vármegyei együttes hétvégi tizenegyének az összeállítását kezdené böngészni, őket ki kell ábrándítanunk, mert a 23 éves pécsi illetőségű fiatalember nem védőként, sőt, nem is csatárként remekel a klubban, hanem marketingrefere
A magyar kerékpáros a csütörtöki Tour de France-szakaszgyőzelme után az Eurosportnak nyilatkozott. Elmondta, a versenynapon nem érezte jól magát, de csapattársa végig bíztatta őt.
Életének 85. évében elhunyt Komora Imre, korábbi válogatott játékos, egykori szövetségi kapitány - számolt be róla a Magyar Labdarúgó Szövetség (Mlsz) hivatalos honlapja.
A Szaúd-Arábiában zajló e-sport világkupa (Ewc) keretein belül ezen a héten rendezik a magyar játékosok körében is népszerű Ea Fc 24 versenyét. A mérkőzéseket magyar kommentárral az Esport1 élőben közvetíti, a közvetítéseket pedig a Sportal.hu-n is lehet nézni. Kövesd velünk az első nap mérkőzéseit!
Tajvan a Nemzeti Dicsőségéremmel tünteti ki a női 57 kg-ban olimpiai aranyérmes ökölvívóját, Lin Jü-tinget, akinek indulása a párizsi ötkarikás játékokon nemzetközi vitát gerjesztett a férfias kinézetű sportoló vitatott nemi hovatartozása miatt.
A Borussia Dortmundot a mögöttünk hagyott idény végén elhagyó Marco Reus az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (Mls) szereplő Los Angeles Galaxy játékosa lett.
Majoross Gergely szövetségi kapitány csütörtökön kijelölte a magyar férfi jégkorong-válogatott bő keretét az Ukrajna elleni felkészülési mérkőzésre, valamint az augusztus 29-én rajtoló pozsonyi olimpiai selejtezőtornára.
Majoross Gergely szövetségi kapitány csütörtökön kijelölte a magyar férfi jégkorong-válogatott bő keretét az Ukrajna elleni felkészülési mérkőzésre, valamint az augusztus 29-én rajtoló pozsonyi olimpiai selejtezőtornára.
Tajvan a Nemzeti Dicsőségéremmel tünteti ki a női 57 kg-ban olimpiai aranyérmes ökölvívóját, Lin Jü-tinget, akinek indulása a párizsi ötkarikás játékokon nemzetközi vitát gerjesztett a férfias kinézetű sportoló vitatott nemi hovatartozása miatt. A tajpeji bejelentés szerint Lin pénzjutalmat is kap.
Életének 85. évében elhunyt Komora Imre, korábbi válogatott játékos, egykori szövetségi kapitány - adta hírül honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtökön.
Életének 85. évében elhunyt Komora Imre, korábbi válogatott játékos, egykori szövetségi kapitány – adta hírül honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtökön.
A Premier League soron következő szezonjában már iPhone-okat is használni fognak a leshelyzetek megítélésére, hogy minimalizálják a téves ítéletekből eredő botrányok kialakulásának lehetőségét.
A Barum Rallyval harmadik aszfaltos és idei hatodik versenyéhez érkezik a nyolc futamos ERC-szezon. Összegyűjtöttünk néhány információt az augusztus 16-18. között megrendezendő cseh versenyről.
A magyar labdarúgó Nb Ii-ben szereplő Aqvital Fc Csákvár csatárát, Simon Andrást a mentő szállította el a Gyirmót elleni vasárnapi bajnokiról. Klubja csütörtök délután közleményt adott ki játékosa állapotáról.
Életének 85. évében elhunyt Komora Imre kétszeres válogatott, Eb-bronzérmes, olimpiai bajnok labdarúgó. Edzőként három bajnoki címet nyert a Bp. Honvéddal, s rövid ideig irányította a válogatottat is.
A Forma-1-es mezőny tagjai közül az egyik legaktívabban Lewis Hamilton tölti az augusztusi szünetet, aki napról napra Afrika más-más országaiban tűnik fel.
Megnyílt az esély az isztambuli versenypálya visszatérésére, a Török Köztársaság elnöke, Recep Tayyip Erdogan ugyanis az Fia első emberével, Mohammed bin Szulajmmal tárgyalt.
A Dvtk Jegesmedvék a kemény, fizikális játékban nagy rutinnal rendelkező támadóval erősítette meg keretét. Garet Hunt a szerdai napon megérkezett Miskolcra és be is csatlakozott a 2024/2025-ös szezonra készülő csapat mindennapi munkájába - számolt be róla a klub hivatalos honlapja.
Komoly sérülések tizedelték meg a diósgyőrieket az utóbbi időkben. A partvonalon túlra került játékosok állapotáról Dr. Szabó Zsolt, országos orvosigazgató nyilatkozott.